2024. április 19. - Emma napja
Péntek
Min:3°
Max:14°
Szombat
Min:5°
Max:11°
Vasárnap
Min:3°
Max:11°
Hétfő
Min:4°
Max:8°
Kedd
Min:5°
Max:9°
Civil szféra
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Öt éves a Hulladékkommandó
2014-01-07 -
Százhalombatta környezettudatos város, és a legfontosabb, mindennapi életünkön túl, a turizmusnak magas színvonalon való tartásához és további fejlesztéséhez pedig egyszerűen nélkülözhetetlen a tiszta környezet! A Hulladékkommandó önkéntesei ugyan kevesebb időt szentelnek már a város tisztántartására, de ez nem jelenti azt, hogy nincsenek jelen.

A civil szervezet 5 évvel ezelőtt alakult, a város közigazgatási területére "szakosodva", ma már azonban tevékenységüket kiterjesztették a régióra és azon túlra.

A Hulladékkommandó továbbra is együttműködik mindazon szervezetekkel, hatósággal, akikkel az elmúlt 5 évben és azokkal, akik most fejezték ki együttműködési szándékukat. A széles összefogás keretein belül, Százhalombatta egész körzetében majdnem teljes egészében sikerült felszámolni az utak mentén az illegális hulladéklerakókat, amelyek elcsúfították csodálatos természeti környezetünket. A szemét azonban mindig újraképződik, amelyet csak álladó figyeléssel és további munkával lehet legyűrni, illetve felszámolni, de az aktivisták kedve nem lankad – nyilatkozta az egyesület elnöke, Tápai Mónika.

Az eredmények nem csekélyek, hisz’ míg a megalakulás első éveiben kimagasló számban kezdeményeztünk szabálysértési eljárást, ma már Százhalombattán jóval kevesebb alkalommal kell közreműködnünk. Ez jelentheti az eredményességünket, de a városlakók környezettudatosságának javulását is. Ami azonban sajnálatos, hogy a szelektív hulladékgyűjtőket nem megfelelően használják: ugyanis a szigeteknél helyezik el a legtöbb illegális hulladékot - ami országosan is igaz -, s ezzel jelentősen kockáztatják a szelektív hulladékgyűjtés sikerét. Azok, akik például a háztartási szemetüket a szelektíven összegyűjtött üvegekre vagy műanyag palackokra öntik, gyakorlatilag tönkreteszik mások igyekezetét, és a többiek (az igyekvő többség) anyagi kárára szabadulnak meg a szemetüktől. Arról már ne is beszéljünk, hogy néha még a szelektív hulladékgyűjtő szigetet is megrongálják (volt eset, amikor felgyújtották).

A Hulladékkommandó sikerét fémjelzi, hogy 2012-ben a Pest megyei Önkormányzat Pest megyei "Környezetvédelmi díj" elismerésben részesítette a csapatot, ezen túl pedig "Faluért díjat" kapott Tápai Mónika, az egyesület alapítója és mozgatórugója. Az elismeréseken túl, számos település hívja segítségül a szakmai csapatot. Így Budafokon heti egyszeri járőrözést tartanak, melynek eredményeképpen 2013. októbertől december végéig 64 esetben kezdeményeztek a feltételezett elkövetőkkel szemben eljárást. A különböző településekkel folyamatos egyeztető tárgyalásokat folytatnak.

Az idei évben sem maradhatott el a környezeti nevelés sem. A nemzetközi világnapokhoz kapcsolódóan szerveztek programokat, elindították az ÖKO műhelyt és több iskolában tartottak környezetvédelmi témában előadást.

Egyre több oktatási intézmény köt együttműködési megállapodást a szervezettel, és egyre több diák vesz részt az érettségihez kötelező önkéntes munka teljesítésében a környezetvédőkkel.

A civil szervezet tagdíjakból, támogatásokból, és pályázatokból tartja fent magát, mégis újabb és újabb programokat szerveznek, egyre több résztvevővel. A siker titkáról Tápai Mónika úgy nyilatkozott, hogy minden tag valamiben jó, amit hozzá tud tenni az egyesület működéséhez. Egyszerűbben fogalmazva, a siker maga a tudás! És kell hozzá egy nagy adag önzetlenség, hisz mindenki a saját szabadidejét áldozza fel, hogy az egyesület jól működjön. Ez az igazi mozgatórugója a civil szervezetünknek.
Amellett, hogy önzetlenül adják szabadidejüket a környezetért, az idei évben rendkívüli módon ünnepelték fennállásuk 5. évfordulóját.

A születésnapot azokkal töltötték, akik az elmúlt 3 évben mindig segítették a kommandó munkáját. Most van itt az idő, hogy mi is segítsünk ezeknek az embereknek. Ezért nem csak a saját örömünkre ünnepeltünk, hanem megünnepeltük azokat, akik szintén önzetlenül adták a munkájukat. Ebben az évben a Magyar Vöröskereszt Hajléktalanokat Ellátó Integrált Intézmény lakóinak főztünk meleg ételt – tájékoztatott Koszta Andrea, az egyesület elnök-helyettese.

Az idei év abból a szempontból is sikeres volt, hogy ÖKO műhely foglalkozásokat tartottak nagyobb városi rendezvényeken, hatalmas érdeklődéssel. A kézműves foglalkozás háziasszonya, Izsák Katalin úgy nyilatkozott, hogy a városlakók igénylik a városi rendezvényeken az ötletes kézműves foglalkozásokat. Sokan keresték meg gyermeknapkor és a Battai Napokon is a standjukat. Ezért indult el az ÖKO műhely az Arany János iskolában, bár oda nagyon kevesen mentek el.

Az önkéntesek az idei évben is mindkét alkalommal végigkísérték a lomtalanítási időszakot. Vigh Zsolt és Cséri Beáta önkéntesek kerékpárral járták végig a várost. Azt tapasztaltuk, hogy a köztérre kihelyezett lomok jó része szelektálható hulladék volt, ebből is inkább a kartondobozok és PET palackok. Szomorú, hogy ennyi értékes hulladékot láttunk kidobva. A városban nagyon sok gyűjtősziget van kialakítva, egy kis sétával mindegyik megközelíthető, nem is értjük, miért nem odahelyezték?! – nyilatkozták.

December közepén rejtett figyelést tartottak Százhalombatta határaiban annak érdekében, hogy a fatolvajokat, főként a fenyőfákat eltulajdonítókat rajtakapják.

A civil szervezet önkéntesei kimagasló teljesítményt nyújtottak az elmúlt években. A vezetőség minden évben kiválasztja a legjobb önkéntest. 2009-ben Kiss Imre, 2010-ben Koszta Andrea, 2011-ben Gáspár János, 2012-ben Cséri Beáta és Vigh Zsolt, 2013-ban Mészáros László érdemelte meg a csapat elismerését.

Jelenleg a százhalombattai általános iskolákban zajló kupakgyűjtési akciót koordináljuk, és készülünk az ez évi fontos programokra – nyilatkozta Gáspár János, az egyesület tagja.

Az egyesület keresi azokat az önkéntes, vállalkozó szellemű fiúkat és lányokat, fiatalokat és felnőtteket, akik szívesen részt vennének segítőként, csapattagként. Hulladékkommandó


AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Dicsőítő kórusmise a templomban
2024-04-19
Meghitt hangulatú koncerten mutatta be – Magyarországon először – a százhalombattai Liszt Ferenc Vegyeskar és a Celldömölki Liszt Ferenc Vegyeskar Kárpáti Iván, Missa Brevis Tonalis című egyházzenei kompozícióját a Szent István templomban április 13-án.

"Bormisszió" ismét teljesítve - Egy verseny, ahol senki sem lehet szomorú
2024-04-17
Remek hangulatban – a Muslinca Dalárda műsorával, eredményhirdetéssel, kóstolóval és vacsorával – telt a 45. Regionális Borverseny a Zenálkó Etel Óvárosi Közösségi Házban április 12-én. A Csobolyó Borbarát Klub által szervezett hagyományos mustrán helyi és környező települések borászainak 38 nedűjét értékelte a társadalmi és a szakmai zsűri.

"Legyen a vízitúra mindenkié"
2024-04-16
A fenti mottó jegyében rendezték meg a Magyar Vízitúra Szövetség második országos konferenciáját, ezúttal Százhalombattán a Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpontban, április 13-14-én. A szakmai találkozón előadásokkal és számos egyéb programmal – workshopok, képzések, vizsgalehetőség, bemutató, versenyek, hajnali dunai evezés – várták a résztvevőket.

Ismét taroltak a szenior úszók
2024-04-15
45 érmet nyert a Száz Halom Városi Úszó Klub a Hódmezővásárhelyen megrendezett IV. Consolis ASA nemzetközi szenior úszóversenyen. Az egyesület 14 versenyzője 56 számban állt rajthoz, 18 arany-, 19 ezüst- és 8 bronzérmet szerezve.

Verssel, prózával az irodalom szárnyán
2024-04-15
A Magyar Költészet Napján, április 11-én tartotta az idei városi vers- és prózamondó verseny díjátadó gáláját a Hamvas Béla Városi Könyvtár. Az intézmény több évtizedes hagyományra visszatekintő versenyére idén közel 140 diák nevezett, közül 34-en vehettek át díjakat; 17-en magyar, 17-en idegennyelvi kategóriában.

Beruházás a fenntartható jövő érdekében
2024-04-14
Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású zöld hidrogén üzemét adta át a MOL a százhalombattai Dunai Finomítóban április 11-én. Az ünnepségen jelen volt Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester is.

Új szín-tér a kulturális életben
2024-04-14
Többfunkciós rendezvénytermet alakított ki a HIT Gyülekezete a Szent István téren található ingatlankomplexum egyik helyiségéből. A bérelt ingatlan felújítását az Önkormányzat is támogatta.

Pályázati felhívás
2024-04-12
Százhalombattai Polgármesteri Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet KÖZTERÜLET-FELÜGYELŐ munkakör betöltésére.

Egy pont a Balaton partjáról!
2024-04-10
28-28-as (félidő, hazai-vendég: 17-14) döntetlent játszott idegenben a Százhalombattai KE a NEKA U21 csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában az április 7-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt a battai klub elnöke számolt be.

Változik a forgalmi rend
2024-04-10
Ismét kétirányú lesz az Ady Endre utca a Radnóti utcai kereszteződéstől a 9. számig terjedő szakaszon április 15-től.

Sinka László fogadóórája
2024-04-09
Sinka László a 6. számú dunafüredi egyéni választókerület képviselője, tanácsnok fogadóórát tart április 16-án, kedden, 15:00-16.30 óra között.

Feltáruló történelem - Megnyitotta kapuit a "Matrica" Múzeum és Régészeti Park
2024-04-09
Szezonnyitó ünnepség keretében indította az évadot az önkormányzati intézmény; megújult az állandó kiállítás, valamint jelentős rekonstrukciós munkálatok kezdődnek a szabadtéri múzeumban.

Mélyreható történetek - Megjelent a Százhalom Kalendárium +
2024-04-09
Az idei kötet különlegessége, hogy ezúttal főként 20. századi, kizárólag Százhalombattával foglalkozó értékes írásokkal találkozhat a település múltja iránt érdeklődő olvasó. Az Önkormányzat támogatásával készült kiadványt a Hamvas Béla Városi Könyvtárban mutatták be, ahol a helyi iskolák és nyugdíjas klubok átvehették a részükre ajánlott példányokat.

Egy tucat aranyérem a szenior úszóknál
2024-04-09
Kiválóan szerepelt A Száz Halom Városi Úszó Klub, Budapesten az I. Semmelweis Nemzetközi Rövidpályás Úszó Kupán április 6-án – tájékoztatott Tejes István az egyesület alelnöke.

Érem és remek teljesítmények a futó-hétvégén
2024-04-04
Két megmérettetésen is eredményesen szerepeltek a SZVISE Atlétika Szakosztály versenyzői március 23-24-én.

"Minden út Rómába vezet"
2024-04-04
Mi a titka a római utaknak? Miért és hogyan építették ezeket? Milyen volt az élet a Római Birodalomban?

Állásajánlat
2024-04-04
A SZÁKOM Nonprofit Kft. azonnali munkakezdéssel rakodó munkakörbe munkatársat keres.

Gyász
2024-04-04
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Magyar Sándorné, született Bozsik Erzsébet, 2024. március 20-án, életének 90. évében elhunyt.

Táborozási támogatás - Ismét segít a Remény Bajnoka
2024-04-03
A Remény Bajnoka Alapítvány 25.000 Ft összegű napközis táborozási támogatást nyújt 280 százhalombattai lakóhelyű, városi intézményben tanuló általános iskolásnak. A támogatást azok a leendő elsősök is igénybe vehetik, akik a 2024/2025-ös tanévben kezdik meg általános iskolai tanulmányaikat.

Tegyen az egészségéért - Egészségnap és Laborhét  
2024-04-02
Ismét megszervezik a százhalombattai városlakók számára az ingyenes Egészségnapot, ezúttal május 11-én, szombaton – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester. Az Önkormányzat által finanszírozott laborvizsgálaton is részt vehetnek a háziorvosok által javasolt battai páciensek.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.