A 73 éves Horváth István ötvenöt éves edzői pályafutása során 21 bajnokságot és több mint ötven kupát, köztük öt nemzetközit nyert meg felnőtt, ifi, tartalék és serdülő csapatokkal. Százhalombattán csak Popi bácsiként emlegetik. Neve egyet jelent a sporttal, azon belül is a focival.

1941-ben született Ercsiben. A háború után a gyerekek számára csak a grund maradt játékként. Egymás között szerveztek maguknak bajnokságot, tíz-tizenkét grundcsapat részvételével. Popi nyolcadik után a cukorgyár felnőtt játékosai közé hívták.

Édesapja, akitől ragadványnevét örökölte, ötvenegy évesen elhunyt, édesanyja pedig sokat betegeskedett. Továbbtanulásról nem lehetett szó, de abban az időben öt-hat év munkával a gyárban is ki lehetett tanulni a szakmát. Magánúton tett cukorfőző és szobafestő-mázoló szakmunkásvizsgát.

Tizenöt évesen, külön főorvosi engedéllyel kezdett játszani az NB III-as felnőtt csapatban. Huszonhárom évesen nősült, szolgálati lakást kapott a cukorgyártól. Huszonhét éves volt, amikor egy komoly sérülés miatt abba kellett hagynia a játékot. Időközben azonban képesítést szerzett és edzői feladatokat is ellátott az ercsi Kinizsiben. 1969-ben a Dunai Kőolajipari Vállalathoz és az általa fenntartott DKSK-hoz invitálták. A cukorgyárban és a Kinizsiben eltöltött 15 évet 30 év követte a százhalombattai finomítóban, ahonnét a villamos karbantartó üzem címfestőjeként vonult nyugdíjba.

Irányításával a DKSK felnőtt labdarúgócsapata látványos építkezésbe kezdett. Néhány év alatt annyira egységessé és összekovácsolttá váltak, hogy megnyerték az 1975-76-os járási bajnokságot, és a megyei első osztályban folytathatták a versenyzést. 1977-ben annak ellenére szerezték meg Lengyelországban a Barátság Olaj Kupát, hogy mind német, mind cseh, mind pedig lengyel ellenfelük magasabb osztályban játszott.

Milyen egy jó edző? – kérdeztem Popi bácsitól. Szerinte első, hogy nagyon jó kapcsolatot kell ápolnia a játékosaival. Emellett teljes egyenességre is szüksége van, és következetes, szigorú edzésmunkát kell követelnie a csapattól. Mindehhez jön a szükséges plusz: a múlt.

Egyáltalán nem mindegy ugyanis, hogy egykori játékosként is fel tudnak-e nézni a sportolók mesterükre. Popi bácsit a mai napig focistaként is tisztelik ötven kilométeres körzetben.

Hogy csak ekkorában, nem rajta múlott. Fiatal korában háromszor hívták próbajátékra az NB I-be, mindannyiszor meg is felelt. A cukorgyárból azonban nem akarták elengedni, és laikus anyukáját könnyen meggyőzték a maradásról. Akik értenek hozzá, azt mondják: ha akkor elindulhatott volna, második Albert Flórián válhatott volna belőle.

Popi bácsinak ez a mai napig fáj, arra azonban büszke, hogy hetven évesen is meg tudja csinálni a gyakorlatban, amiről edzőként elméletben magyaráz. Látott ellenpéldát is. Fülébe cseng egykori játékostársa bajusz alatt odabökött, edzőjüknek szánt üzenete: "Mutasd meg!"

Egyébként mi a baj a magyar focival, pláne most, amikor már pénz is jut rá? Éppen a pénz a gond! – hangzik a válasza. Húsz-harminc éve le van maradva az utánpótlás-nevelésünk, de ennél is nagyobb baj, amikor egy U9-es rúg egy gólt, és kap az apjától egy százast vagy egy ötszázast. Ekkor kezdődik el a félrevezetése, ekkor kezdjük egoistává nevelni, aki azt hiszi, a labdarúgás róla szól. A mentalitás problémáit, a nevelés hiányát jelzi, amikor nem tudunk megküzdeni az utolsó percekért. Hosszú évekig el is hanyagoltuk az utánpótlás-nevelést. Azután elkezdődött a Bozsik-program, azután nagy lett a csend, azután megint elkezdődött... Ha tisztességesen mentek volna a dolgok, mostanra már komoly labdarúgók nevelődtek volna ki. Megváltozott a sportág presztízse is. "Más tíz-tizenötezer ember előtt játszani, mint százötven előtt, de a népszerűségért meg kell harcolni."

A másik "magyar betegség", ahogy Popi bácsi emlegeti, a "fúrógéphatás". Nemcsak a sport területét sújtja. Lényege, hogy sokan nem szeretik látni, ha valakinek veregetik a hátát, ha valakivel mindenki kezet fog. "Aki nevet, annak el kell venni a kedvét, ne nevessen, és legyen úgy, ahogy én akarom!"

A fúrógép őt is jó párszor eltalálta, vagy azért, mert volt oka nevetni, vagy azért, mert nem mindent úgy tett, ahogyan mások akarták.

1978-ban leváltották a DKSK edzői posztjáról, azután ’79-ben újból hívták, az ifi csapathoz, akikkel azután kétszer teljesítették száz százalékra a bajnokságot. Hiába a fiúk remek szereplése, Popi bácsi Iváncsán találta magát, ahol a következő években öt alkalommal volt edző, és háromszor nyert bajnokságot. Ezután Beloiannisz következett két bajnoki címmel, majd újból Százhalombatta, ahol hatcsapatos utánpótlás-bázis építésébe kezdett. A kisebbekhez az első csapatból delegált edzőket, Tepszics Ignácot, Nagy Ferit, hogy legyen kikre felnézni a gyerekeknek, a kilencvenes évek elején pedig fociovit indított a legfiatalabbak számára. De mivel a saját hazájában senki sem lehet próféta, ismét Beloianniszba, Ráckeresztúrra, majd Pusztaszabolcsra vezetett az útja. Mindenhol és mindig sikerre vitte a focit.

Három éve megkereste három battai "kislány" – miként ő nevezi legújabb szerzeményeit -, hogy feloszlott az ercsi női csapat, csináljon újat Százhalombattán. A felesége nem örült, de Popi bácsi belevágott. Szer Mihálynak hála, a Csónakház melletti füves részen pályát alakítottak ki maguknak, az egyik apuka pedig szponzort is kerített. Miután azonban a támogatással együtt a "szakmai tanácsok" is jöttek volna, Popi bácsi ismét hátra lépett. A lányok egy része követte. Először a Fejér megyei bajnokságban indultak, és 14-ből a hetedik helyet sikerült kivívniuk. Közben csatlakoztak az SZTC-hez, és nyáron négy napos edzőtáborral alapozták meg az idei bajnokságot, immár Pest megye déli csoportjában.

A félidőben tizenegy meccsen és tizenegy győzelmen vannak túl, 65-4-es gólaránnyal vezetik a tabellát, 18 éves játékosuk, Kovács Gréta pedig 23 találattal megyei gólkirály. A csapat átlagéletkora 23 év, a lányok sok áldozatot hoznak a sikerért, hiszen dolgoznak, tanulnak, a kilenc battai mellett hatan a szomszédos településekről járnak át edzésre. Szigorúan "önkormányzati" alapon működnek, ami az ő esetükben nem azt jelenti, hogy rövid és vastag köldökzsinóron. Nincs vezetőség, felosztották a feladatokat, maguk intézik a saját sorsukat. A pályabérletet és az útiköltséget a tagdíjakból és a sportalapról pályázott városi támogatásból állják. Utóbbi heti egy edzésre elég a VSZK-ban. Emellett Popi bácsi ingyen vezeti a kispályás, esti meccseket a fedett focipályán, amiért ott is kapnak egy-egy órát. Edzői feladatait önként végzi, elegendő fizetségnek érzi a "kislányok" mosolyát, a szülők örömét. A tavaszi szezont itthon kezdik, március 16-án, a Nagykőrös ellen.

Popi bácsi - bár nem lehetett Albert Flórián és prófétaként is csak ideig-óráig fogadták el a saját hazájában - jól áll a focival. Felesége megbocsátott a lányok miatt, mivel méltányolja, hogy világéletében a labdarúgás volt az egyetlen hobbija. Fiai tovább vitték a "Horváth zászlót". Tamás a teremlabdarúgó-válogatottal bejárta a világot, jelenleg az Egerszalók edzője, István pedig NB II-ig vitte. Most tíz éves fiát, Popi bácsi unokáját hordja edzésekre.