2024. március 28. - Gedeon, Johanna napja
Csütörtök
Min:7°
Max:16°
Péntek
Min:6°
Max:19°
Szombat
Min:11°
Max:23°
Vasárnap
Min:12°
Max:22°
Hétfő
Min:12°
Max:24°
Önkormányzat
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Képviselő-testületi összefoglaló
2013-11-29 - Bérkiegészítés a közintézmények és az egészségügyi dolgozóinak
 
Hatvan millió forintot szavazott meg a százhalombattai képviselő-testület a város intézményi dolgozói év végi bérkiegészítésére. Vezér Mihály polgármester javaslatára azok a közalkalmazottak részesülnek egy havi bérkiegészítésben, akik a kormányzati intézkedések során kimaradtak a központi bérfejlesztésekből. A testület november 27-én tartotta tanácskozását.
Az előterjesztés kapcsán döntöttek arról is, hogy a Hotel Training technikai alkalmazottai szintén kereset-kiegészítésben részesülnek. Megtárgyalták a Men for Care Kft. bérkiegészítésre vonatkozó kérelmét. A kormány év közben két alkalommal is kereset-kiegészítést nyújtott az egészségügyi dolgozóknak, amiből azonban kimaradtak azok, akik gazdasági társaságok alkalmazottai. Az érintettek kompenzálására 5 millió forintot szavaztak meg. A Men for Care Kft. munkatársai január 1-jéig visszamenőleg kapják meg az emelést.

Napirend előtt
Szabó Zoltán a közeledő adventtal kapcsolatban elmondta: sokakat súlyt az elhúzódó gazdasági válság, de szerinte az erkölcsi a nagyobb baj. Az emberek szomjúhozzák a szeretetet és a törődést, igénylik, hogy meghallgassák őket. Rámutatott: advent első vasárnapja az egyházi év kezdete, a szó jelentése az Úr eljövetele. Az adventi koszorún kigyulladó fények az erre való várakozást szimbolizálják. A négy gyertya jelentése: hit, remény, szeretet, öröm. Azt kívánta, minden százhalombattai számára ezek jegyében teljenek az ünnepek.

Kovács Lajos az ÉSZKE hagyományos karácsonyi ajándékgyűjtésére hívta fel a figyelmet. A szervezet helyi rászoruló családokhoz szeretné eljuttatni a jószívű városlakók adományait. Jelentkezni a 30-303-8920-as telefonszámon vagy az eszke@mail.battanet.hu email címen lehet. Az ajándékcsomagokat a Hotel Training recepcióján lehet leadni. A képviselő köszönetét fejezte ki azoknak – a beruházónak, a kivitelezőnek, a főépítésznek és a hivatal munkatársainak -, akik részt vettek a Főtér felújítás harmadik ütemeként megvalósult új üzletközpont létrehozásában. Kiemelte: a kivitelezés során egyetlen lakossági panasz sem érkezett, amely az alapos és körültekintő előkészítést és munkavégzést bizonyítja. Megköszönte a környéken, különösen az Arany János utcában élők türelmét is.

Szalai Attila háláját fejezte ki a hivatalnak, amiért gyorsan és hatékonyan intézkedtek az Erkel Ferenc körúti garázssoron tapasztalható hétvégi és éjszakai zenekari próbák és dobiskola ügyében, ami miatt sok lakossági panasz érkezett. Beszámolt arról is, hogy befejeződött a Szeptember 11-e park felújítása, amely teljes egészében az ott lakók igényei alapján történt. Elmondta, körzetében december 6-án érkezik a Mikulás.

Szabó Attila arra kérte a városlakókat, csatlakozzanak a Demokratikus Koalíció karácsonyi adománygyűjtéséhez, amellyel a rászoruló családok ünnepét szeretnék szebbé tenni. Elsősorban meleg ruhát, tartós élelmiszert és használható műszaki cikkeket várnak december 15-ig. A szervezők nevében invitált mindenkit a hagyományos Mikulás napra a Városkapu Üzletházba, amit december 8-án délelőttől este hatig rendeznek meg civil szervezetek és vállalkozók. A színes családi programok ezúttal is ingyenesek lesznek.

Szél Pál megköszönte a Dunafüreden élők türelmét, amelyet az út-, járdarekonstrukció keretében végzett felújítások során tanúsítottak, és arra kérte a városrész lakóit, jelezzék számára, milyen felújításokat tartanak fontosnak a jövő évre. Gratulált Rajkai Róbertnek, aki a judo szövetség friss döntése értelmében immár hivatalosan is az ifjúsági válogatott tagja, ami azt is jelenti, hogy az egy-másfél évvel idősebbek mezőnyében képviselheti hazánkat a nemzetközi versenyeken.

Pap Miklós foglalkoztatáspolitikai tanácsnok bejelentette, hogy megjelent a Munka Világa kiadvány legújabb száma, amely egyebek mellett Vezér Mihály polgármester, Tarnai Richárd kormánymegbízott és Czomba Sándor foglalkoztatásért felelős államtitkár témába vágó gondolatait, tájékoztatását tartalmazza, valamint külön írásban foglalkozik a Dunamenti Erőmű létszámleépítésével. A Munka Világát a Hírtükör ingyenes mellékleteként terjesztik, a foglalkoztatáspolitikai munkacsoport pedig még az idén egy újabb, tájékoztató füzet kiadását tervezi. A képviselő felhívta a figyelmet arra is, hogy dr. Kövér László, a Parlament elnöke elfogadta a százhalombattai Fidesz szervezet meghívását, és december 11-én lakossági fórumon vesz részt a városháza B épületében.

Pátkai Zsolt alpolgármester arról tájékoztatott, hogy az óvárosi út-, járdarekonstrukció részeként indított két beruházást, a kerékpárút felújítását és az Emese utca aszfaltozását a várható rossz idő miatt, illetve tulajdonjogi problémák miatt felfüggesztették. Mindkettőre sor kerül azonban jövő tavasszal. Addig is az óvárosiak szíves türelmét kérte.

A képviselő-testület októberi ülésén nyilvános pályázat kiírásáról döntött a kéményseprő-ipari közszolgáltatás ellátása érdekében. A felhívásra beérkezett pályázatokat elbírálták, és a Magyar Kémény Kft. pályázatát hirdették ki győztesnek.

Meghosszabbították a szerződést, további tíz évig használhatja a VUK SE és a 1026. számú Szent László Király cserkészcsapat az Óvárosi Sportközpontot, ahol mindkét szervezet tíz éve lelt otthonra.
A képviselő-testület úgy döntött, hogy az önkormányzat vagyonának védelme és bevételi forrásainak növelése érdekében az önkormányzati költségvetési szervezetek és az önkormányzati támogatásban részesülő szervezetek turisztikai és idegenforgalmi vonatkozású rendezvényeik lebonyolításához a jövőben kizárólagosan a Hotel Traininget vegyék igénybe a szálloda kapacitásának függvényben. Felkérték az Egészségügyi és a Sport Bizottság elnökét, hogy a 2014. évi pályázati keretek kiírásánál a feltételek között ezt is szerepeltessék.

Új lépcsőházi bejáratok építéséhez szavazott meg egymillió forint vissza nem térítendő támogatást a testület. A Tóth László utca 2-8. társasház képviselője kérelemmel fordult az önkormányzathoz, ugyanis a bejárati lépcsők balesetveszélyessé váltak.

Újabb bajba jutott társasház kapott támogatást. Az Ady Endre utca 9. társasház bank felé fenn álló tartozására 11,5 millió forint visszatérítendő támogatást kapott, továbbá 1,78 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosítottak a tulajdonosi közösségnek az ügyvédi és perköltség rendezése céljából.

Jövő évi felújítások
Elfogadták a 2014. évi út- és járdarekonstrukciós programot. A Városüzemeltetési és Városfejlesztési Bizottság november elején bejárást tartott, aminek alapján jövőre az egész város területén több helyen hajtanak végre rekonstrukciót, közel 300 millió forint értékben.

A Városüzemeltetési és Városfejlesztési Bizottság november 6-án megtartotta éves intézményi bejárását is a 2014. évi intézményi felújítási feladatok meghatározása érdekében. Különös figyelmet szenteltek az egyes intézmények működése zavartalanságának, valamint az energiatakarékosságnak. Megállapították, hogy az intézmények állapota az elmúlt évek tudatosan tervezett felújítási programjának és a gondos üzemeltetésnek köszönhetően kielégítő. A képviselő-testület által elfogadott jövő évi felújítási program 150 millió forint értékű, és a felújításra szoruló önkormányzati bérlakásokat is érinti.
A nevelési-oktatási intézményekben a konyhákat 2004 óta vállalkozó üzemelteti. A közétkeztetést biztosító P. Dussmann Kft-vel az önkormányzat szerződése 2014. június 30-án lejár, ezért közbeszerzési pályázatot írnak ki. Bírálóbizottsági tagnak választották Kovács Lajos, Török Sándor és Nagy Balázs szakbizottsági elnököket, valamint arról is döntöttek, hogy a pályázat időtartama 2014. július 1-től 2018. június 30-ig szóljon. A napirend kapcsán született döntés arról, hogy a térítési díjakat a jövőben is a Gazdasági Ellátó Intézmény szedi.

Módosították a 2013. évi költségvetési rendeletet
Új defibrillátor beszerzéséről is döntött a képviselő-testület a Polgármesteri Hivatal részére. A hirtelen szívhalált a vezető halálokok között tartják számon hazánkban, de sok ember élete megmenthető volna, ha kéznél lenne újraélesztő készülék.

Bővülhet az oltási program
Folytatódik a százhalombattai oltási program. A város jövőre is ingyenesen biztosítja az érintett korosztályok számára a bárányhimlő, a rotavírus, illetve a HPV elleni védőoltást. Változás várható azonban a HPV elleni védőoltások önkormányzati programjában. Az Emberi Erőforrások Minisztérium közleménye szerint a 2014. évi költségvetési törvényjavaslat alapján a jövő évtől ajánlott védőoltásként adható a HPV elleni védőoltás a 12-13 év közötti lányok részére, vagyis, aki kéri, annak központi forrásból ingyenesen biztosítják. A képviselő-testület korábbi döntése értelmében a várhatóan felszabaduló pénzforrások miatt úgy döntött, hogy kibővítik a beolthatók életkorát 14-18 évre, és kiterjesztik a védelmet a 13-15 éves fiúkra is.


AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Nem emelkednek gyermekétkeztetés térítés díjai - Képviselő-testületi összefoglaló
2024-03-27
Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete március 27-én tartotta soron következő ülését a Szekeres József Konferenciaközpontban. Jogszabályi előírásnak eleget téve, felülvizsgálatra kerültek a szociális ellátások ellenértékeként megállapított intézményi térítés díjai, valamint a gyermekétkeztetés térítés díjai, azonban azok továbbra is változatlanul maradnak, az Önkormányzat nem kívánja azokat emelni.

Nyitva van az Aranykapu 4.
2024-03-27
A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium negyedik alkalommal is nagy szeretettel várta a leendő első osztályos gyermekeket és szüleiket március 21-én.

Hello DUFI, Viszlát kérdések! - Tudja meg mi történik MOL Dunai Finomítóban a Hello DUFI lakossági appon keresztül
2024-03-25
Kíváncsi, hogy mi történik Százhalombattán a MOL-nál, mert a finomító környezetében él? Tudni szeretné, mik a legfrissebb hírek és a legfontosabb események?

Magabiztos hazai győzelem!
2024-03-25
 33-27-re (17-14) győzött a Százhalombattai KE a PTE-PEAC ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában a március 23-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Húsvéti csomagok és meglepetés műsor
2024-03-22
Az ünnep alkalmából idén is megajándékozza az Önkormányzat a bölcsődéseket, az óvodásokat, az általános- és középiskolásokat, a Sérültekért Alapítványnál és a Szülők Fóruma Egyesületnél ellátott gyermekeket, függetlenül attól, hogy százhalombattai lakosok-e. Húsvétváró rendezvényre is várják a város apraját- nagyját.

Olivér ajándéka - Csodák márpedig léteznek!
2024-03-22
Teljesült a betegséggel küzdő Olivér vágya, hogy egy speciális számítógéppel tarthassa a kapcsolatot a külvilággal, illetve online folytathassa tanulmányait a kórházban.

Húsvétra készülve
2024-03-22
Ismét ünnepi díszbe öltöztetem a Szent László tér egy részét, ahol tojásfa és a tavaly már kihelyezett fanyulak várják az odalátogatókat.

Tisztító akció az Óvárosban
2024-03-22
Ahogy évek óta a Víz Világnapja alkalmából, Szabó Gábor önkormányzati képviselő idén is zsákot fog az önkéntesekkel együtt, és a Duna-part óvárosi szakaszán összeszedik az ott felejtett hulladékot.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-22
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban. 

Muzsikás az "Egyes"-ben
2024-03-22
A MOL ÚJ EURÓPA ALAPÍTVÁNY támogatásával a Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola tanulóinak rendhagyó énekórákat tartott a hagyományos magyar folklór zenét játszó ikonikus "Muzsikás" együttes.

Műemlékvédelem felsőfokon
2024-03-22
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem műemlékvédelmi szakmérnök-hallgatói Százhalombattán tartottak terepgyakorlatot.

Tenisz-ezüst csapatérem
2024-03-22
A női játékosok átvették az I. osztályú bajnoki ezüstérmeiket a VUK SE teniszcsapatának vacsoráján.

Tavaszi ezüstérem
2024-03-20
Második helyen végzett korosztályában Botos Enikő a SZVISE Atlétika Szakosztályának futója a március 16-án rendezett Gerecse, szintemelkedéses terepverseny 15 km-es távján.

Mozdulj Batta
2024-03-20
Városi kerékpártúra.

"A szabadság mindennél fontosabb"
2024-03-19
A hagyományokhoz híven koszorúzással, díjátadó ünnepséggel és díszelőadással emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról Százhalombattán március 15-én. Vezér Mihály polgármester a többi között a haladó társadalmak létrejöttéhez nélkülözhetetlen szabadság meglétének szükségességét hangsúlyozta beszédében.

Kőrösi bál
2024-03-17
Minénk itt a cirkusz - Kőrösi iskola, április 20.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-14
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban.

Sárkányok csatája - Verseny, élmény, közösség
2024-03-13
Ismét sárkányhajó versenyt hirdetett Százhalombatta Város Önkormányzata és a Sporthalom Nonprofit Kft.

Új lendület a százhalombattai állatvédelemben
2024-03-12
Együttműködési megállapodást kötött a Battai Állat- és Természetvédő Egyesület, valamint a Százhalombatta Közbiztonsági Polgárőr Egyesület. Az Önkormányzat 3 millió forinttal támogatja a BÁTE munkáját az idei évben.

Sportlövő nemzetközi sikerek és 10m Európa-bajnokság
2024-03-12
Remek sportlövő eredmények és helyezések születtek februárban is; az eredményekről Kéri Attila, a Százhalombattai Lövész Klub elnöke tájékoztatott.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.