2024. március 29. - Auguszta napja
Péntek
Min:6°
Max:19°
Szombat
Min:12°
Max:23°
Vasárnap
Min:12°
Max:21°
Hétfő
Min:10°
Max:22°
Kedd
Min:10°
Max:16°
Rendőrségi hírek
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Rendőrségi hírek - Teljes készültség a Battai Napokon - írta: CK
2013-09-10 - Ismét helytálltak a rend őrei a rekordrésztvevőt vonzó jubileumi Battai Napokon. Teljes készültségben és eredményesen őrizték a rendezvénysorozat biztonságát. A részletekről Grunda Tibor százados tájékoztatott.
Mint mondta, a közbiztonsági társszervek mellett a vendéglátó és kereskedelmi egységekkel is egyeztettek előzetesen az esetleges problémák megelőzése végett. Minden eddiginél nagyobb létszámmal felügyelték a rendezvénysorozatot, különösen az esti és éjszakai órákban.
 
A több ezres forgatagban alkoholból is sok fogyott. Számtalan esetben alakult ki nézeteltérés, összeszólalkozás pénteken és szombaton este, azonban a rendőrök határozott fellépése minden alkalommal megakadályozta, hogy verekedéssé vagy garázdasággá fajuljanak a dolgok.
 
Egyetlen esetben vezetett nyolc napon túl gyógyuló sérüléshez az italozás, de ez sem a rendezvény helyszínén, hanem a Tesco parkolóban történt. Egy ittas férfi belekötött egy nagyobb társaságba, aminek tettlegesség lett a vége, és elrepedt az orrcsontja, amit a János Kórházban kellett ellátni. A Városi Szabadidő Központ területéről mindössze egy – ugyancsak ittas – férfit kellett előállítani. Ő az asztal tetején táncolt, ami felborult és sérülést okozott egy nőnek. Miután a baleset okozója nem tudta igazolni magát, előállították. Amikor némiképp kijózanodott, elbocsátották az őrsről, de eljárást kezdeményeztek ellene.
 
Grunda Tibor kiemelte: mind kollégái, mind a biztonsági szolgálat, a közterület-felügyelet és a polgárőrség munkájával elégedett, és minden szervezetnek köszönetét fejezte ki a több ezer látogatót vonzó rendezvénysorozat sikeres biztosítása után.
 
Augusztus 25-én feljelentést tett egy lakástulajdonos a rendőrőrsön, mert a bérlője az ő nevében, az ő aláírását meghamisítva kötött kábeltelevíziós szerződést. A rendőrség figyelmezteti az ingatlantulajdonosokat: kellő körültekintéssel, lehetőleg referenciával válasszanak bérlőt, és rendszeresen felügyeljék az ingatlanjukat, mert ezzel sok kellemetlenségtől megóvhatják magukat.
 
Augusztus 30-án éjjel betörték a Városkapu úti zöldséges hátsó bejáratát, és 30 ezer forint értékben zöldséget, gyümölcsöt, valamint csokoládét vittek el az üzletből.
 
Szeptember 1-jén bejelzett a Tesco áruház biztonsági csengője egy vásárló család távozásakor, de amikor az őr a csomagok kipakolását kérte, a családfő ennek nem akart eleget tenni. Szóváltás, dulakodás következett, aminek az lett a vége, hogy a kiérkező rendőrök előállították a férfit, aki ellen garázdaság miatt indult eljárás.
 
Ugyancsak garázdasággal gyanúsítják azt a négy férfit, akik szeptember 2-án éjjel, némi italozás után összeszólalkoztak a Zsuga kocsmában egy huszonöt éves helyi fiatalemberrel. A szóváltást kint az utcán bántalmazás követte, aminek nyolc napon belül gyógyuló, könnyebb sérülés lett a vége. A lakossági bejelentésre kiérkező rendőrök a helyszínen elfogták és előállították a négy duhajt.
 
Az elmúlt évek során számos lakossági bejelentés és rendőri, hatósági intézkedés jellemezte a Zsuga kocsma működését. Mind az önkormányzat, mind pedig a rendőrség kiemelten ellenőrizte a vendéglátóhelyet. Tulajdonosa szeptember első hetében úgy döntött, befejezi az üzemeltetést és – nyilván nemcsak a környéken élők megkönnyebbülésére - véglegesen lehúzta a rolót.
 
A közlekedés biztonsága érdekében gyalogos járőrök és közterület-felügyelők teljesítenek szolgálatot az iskolák közelében a tanórák előtt és után. Az új köznevelési törvény értelmében a gyerekeknek délután négyig biztosítanak foglalkozást a tanintézmények. Ha a járőrök utcán csatangoló gyermekekkel találkoznak a tanítási nap vége előtt, és a diákok nem tudják igazolni távollétüket, visszakísérhetik őket az intézménybe.

AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Nem emelkednek gyermekétkeztetés térítés díjai - Képviselő-testületi összefoglaló
2024-03-27
Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete március 27-én tartotta soron következő ülését a Szekeres József Konferenciaközpontban. Jogszabályi előírásnak eleget téve, felülvizsgálatra kerültek a szociális ellátások ellenértékeként megállapított intézményi térítés díjai, valamint a gyermekétkeztetés térítés díjai, azonban azok továbbra is változatlanul maradnak, az Önkormányzat nem kívánja azokat emelni.

Nyitva van az Aranykapu 4.
2024-03-27
A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium negyedik alkalommal is nagy szeretettel várta a leendő első osztályos gyermekeket és szüleiket március 21-én.

Hello DUFI, Viszlát kérdések! - Tudja meg mi történik MOL Dunai Finomítóban a Hello DUFI lakossági appon keresztül
2024-03-25
Kíváncsi, hogy mi történik Százhalombattán a MOL-nál, mert a finomító környezetében él? Tudni szeretné, mik a legfrissebb hírek és a legfontosabb események?

Magabiztos hazai győzelem!
2024-03-25
 33-27-re (17-14) győzött a Százhalombattai KE a PTE-PEAC ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában a március 23-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Húsvéti csomagok és meglepetés műsor
2024-03-22
Az ünnep alkalmából idén is megajándékozza az Önkormányzat a bölcsődéseket, az óvodásokat, az általános- és középiskolásokat, a Sérültekért Alapítványnál és a Szülők Fóruma Egyesületnél ellátott gyermekeket, függetlenül attól, hogy százhalombattai lakosok-e. Húsvétváró rendezvényre is várják a város apraját- nagyját.

Olivér ajándéka - Csodák márpedig léteznek!
2024-03-22
Teljesült a betegséggel küzdő Olivér vágya, hogy egy speciális számítógéppel tarthassa a kapcsolatot a külvilággal, illetve online folytathassa tanulmányait a kórházban.

Húsvétra készülve
2024-03-22
Ismét ünnepi díszbe öltöztetem a Szent László tér egy részét, ahol tojásfa és a tavaly már kihelyezett fanyulak várják az odalátogatókat.

Tisztító akció az Óvárosban
2024-03-22
Ahogy évek óta a Víz Világnapja alkalmából, Szabó Gábor önkormányzati képviselő idén is zsákot fog az önkéntesekkel együtt, és a Duna-part óvárosi szakaszán összeszedik az ott felejtett hulladékot.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-22
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban. 

Muzsikás az "Egyes"-ben
2024-03-22
A MOL ÚJ EURÓPA ALAPÍTVÁNY támogatásával a Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola tanulóinak rendhagyó énekórákat tartott a hagyományos magyar folklór zenét játszó ikonikus "Muzsikás" együttes.

Műemlékvédelem felsőfokon
2024-03-22
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem műemlékvédelmi szakmérnök-hallgatói Százhalombattán tartottak terepgyakorlatot.

Tenisz-ezüst csapatérem
2024-03-22
A női játékosok átvették az I. osztályú bajnoki ezüstérmeiket a VUK SE teniszcsapatának vacsoráján.

Tavaszi ezüstérem
2024-03-20
Második helyen végzett korosztályában Botos Enikő a SZVISE Atlétika Szakosztályának futója a március 16-án rendezett Gerecse, szintemelkedéses terepverseny 15 km-es távján.

Mozdulj Batta
2024-03-20
Városi kerékpártúra.

"A szabadság mindennél fontosabb"
2024-03-19
A hagyományokhoz híven koszorúzással, díjátadó ünnepséggel és díszelőadással emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról Százhalombattán március 15-én. Vezér Mihály polgármester a többi között a haladó társadalmak létrejöttéhez nélkülözhetetlen szabadság meglétének szükségességét hangsúlyozta beszédében.

Kőrösi bál
2024-03-17
Minénk itt a cirkusz - Kőrösi iskola, április 20.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-14
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban.

Sárkányok csatája - Verseny, élmény, közösség
2024-03-13
Ismét sárkányhajó versenyt hirdetett Százhalombatta Város Önkormányzata és a Sporthalom Nonprofit Kft.

Új lendület a százhalombattai állatvédelemben
2024-03-12
Együttműködési megállapodást kötött a Battai Állat- és Természetvédő Egyesület, valamint a Százhalombatta Közbiztonsági Polgárőr Egyesület. Az Önkormányzat 3 millió forinttal támogatja a BÁTE munkáját az idei évben.

Sportlövő nemzetközi sikerek és 10m Európa-bajnokság
2024-03-12
Remek sportlövő eredmények és helyezések születtek februárban is; az eredményekről Kéri Attila, a Százhalombattai Lövész Klub elnöke tájékoztatott.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.