2024. március 29. - Auguszta napja
Péntek
Min:6°
Max:19°
Szombat
Min:11°
Max:23°
Vasárnap
Min:12°
Max:21°
Hétfő
Min:10°
Max:23°
Kedd
Min:8°
Max:13°
Önkormányzat
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.
Számít a véleménye! Mi legyen a volt Match áruház helyén a Gesztenyés úton?
1
2013-07-03 - Bár Magyarország legszebb és Európa második legvirágosabb városa vagyunk, tudjuk mindnyájan, hogy vannak még hiányosságaink. Csúnya sebként éktelenkedik városunk arcán a korábbi MATCH áruház üres épülete a Gesztenyés úton, aminek a lehetséges hasznosításán hosszú ideje dolgoztunk.
Az áruház bérleti jogának kiadására már valamennyi lehetséges módon próbáltunk befektetőt találni, mindeddig sikertelenül. Az üzlethelyiség Százhalombatta Város Önkormányzatának tulajdonában van, a hasznosításának érdekében az Önkormányzat több alkalommal megkísérelte a helyiséget élelmiszer és napi használati cikkek árusítása céljából bérbe adni. A többszöri kiírás ellenére a pályáztatás minden esetben eredménytelen volt, mert egyetlen pályázat sem érkezett a pályázati felhívásokra. Az épület az eltelt évek alatt teljesen lerobbant.
 
A fentiek miatt ezúton szeretnénk megkérdezni a véleményüket, hogy az üzlet elbontása után a területet milyen célra hasznosítsuk. A terület hasznosítása vonatkozásában két lehetőségre gondoltunk:
a.) a városrészben található intézményekbe érkezők kultúrált parkolási lehetőségét biztosító szabadtéri parkoló épüljön;
b.) a városrészben élők szabadidős tevékenységét biztosító pihenőpark (árnyékot nyújtó fák ültetése és pihenőpadok elhelyezése) kialakítása.
 
Tudjuk, hogy az épülethez hőközpont tartozik. Azt elbontani nem szeretnénk, csak az épületrészt kívülről felújítani. Kérjük, hogy a fenti két lehetőség közül az Önök számára tetsző választ szíveskedjenek aláhúzással megjelölni és a Százhalom Egészségügyi Központ (Százhalombatta, Gesztenyés 10.) földszinti folyosóján elhelyezett véleménygyűjtő dobozba bedobni (név és cím nélkül), vagy a www.szazhalombatta.hu városi weboldalon a szavazó dobozba az Önnek tetsző választ megjelölni.
 
Kérjük Önöket, hogy véleményüket 2013. július 22-ig szíveskedjenek a fentiek szerint megadni.
 
Ezúton is köszönjük a gyűjtőládába beérkezett, illetve az internetes szavazás útján megküldött véleményeket, melyeket a terület hasznosításával kapcsolatos önkormányzati előterjesztésünk elkészítése során figyelembe veszünk. A terület hasznosításáról várhatóan Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2013. szeptember havi ülésén hozza meg döntését.
 
Köszönjük megtisztelő bizalmukat és bízunk abban, hogy a terület hasznosítása mindenki számára megfelelő módon történik.
 
Százhalombatta, 2013. június 27.
 
 
 
Tisztelettel: 
Vezér Mihály sk.
polgármester
 
Török Sándor sk.
települési képviselő

Hozzászólások
Nagyra értékelem a szándékot, hogy a Gesztenyés út újra olyan szép lehessen, mint korábban volt. A javasolt megoldások közül a választás nem egyszerű. Azt írják, hogy a hőközpont megmarad, az épületet felújítják. Akkor hol lesz hely egy új parkolónak, ami ténylegesen szükséges a közelben lévő intézményekhez (orvosi rendelő, múzeum, zeneiskola, óvoda stb.)? A pihenőpark a mostani parkoló helyén létesülne?
 
Javaslom, hogy nézzék egy kicsit komplexebben a Gesztenyés utat. A volt TIGÁZ épület mai állapotában a város egyik szégyenfoltja (a másik a kenyérgyár helyén maradt torzó). Ezek az épületek nem városi tulajdonban vannak, de a város vezetésének meg kellene találni a módot a romok eltüntettetésére (ígéret már volt rá néhányszor). A volt Match épület és a volt TIGÁZ épület helyén már kialakítható lenne mind a parkoló, mind a pihenőpark. Tovább javítaná az utca képét, ha pótlásra kerülnének a Gesztenyés út korábban kivágott gesztenyefái legfőképp az út múzeum felőli végén.
 
Győrei János
Hajós u.
AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Nem emelkednek gyermekétkeztetés térítés díjai - Képviselő-testületi összefoglaló
2024-03-27
Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete március 27-én tartotta soron következő ülését a Szekeres József Konferenciaközpontban. Jogszabályi előírásnak eleget téve, felülvizsgálatra kerültek a szociális ellátások ellenértékeként megállapított intézményi térítés díjai, valamint a gyermekétkeztetés térítés díjai, azonban azok továbbra is változatlanul maradnak, az Önkormányzat nem kívánja azokat emelni.

Nyitva van az Aranykapu 4.
2024-03-27
A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium negyedik alkalommal is nagy szeretettel várta a leendő első osztályos gyermekeket és szüleiket március 21-én.

Hello DUFI, Viszlát kérdések! - Tudja meg mi történik MOL Dunai Finomítóban a Hello DUFI lakossági appon keresztül
2024-03-25
Kíváncsi, hogy mi történik Százhalombattán a MOL-nál, mert a finomító környezetében él? Tudni szeretné, mik a legfrissebb hírek és a legfontosabb események?

Magabiztos hazai győzelem!
2024-03-25
 33-27-re (17-14) győzött a Százhalombattai KE a PTE-PEAC ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában a március 23-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Húsvéti csomagok és meglepetés műsor
2024-03-22
Az ünnep alkalmából idén is megajándékozza az Önkormányzat a bölcsődéseket, az óvodásokat, az általános- és középiskolásokat, a Sérültekért Alapítványnál és a Szülők Fóruma Egyesületnél ellátott gyermekeket, függetlenül attól, hogy százhalombattai lakosok-e. Húsvétváró rendezvényre is várják a város apraját- nagyját.

Olivér ajándéka - Csodák márpedig léteznek!
2024-03-22
Teljesült a betegséggel küzdő Olivér vágya, hogy egy speciális számítógéppel tarthassa a kapcsolatot a külvilággal, illetve online folytathassa tanulmányait a kórházban.

Húsvétra készülve
2024-03-22
Ismét ünnepi díszbe öltöztetem a Szent László tér egy részét, ahol tojásfa és a tavaly már kihelyezett fanyulak várják az odalátogatókat.

Tisztító akció az Óvárosban
2024-03-22
Ahogy évek óta a Víz Világnapja alkalmából, Szabó Gábor önkormányzati képviselő idén is zsákot fog az önkéntesekkel együtt, és a Duna-part óvárosi szakaszán összeszedik az ott felejtett hulladékot.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-22
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban. 

Muzsikás az "Egyes"-ben
2024-03-22
A MOL ÚJ EURÓPA ALAPÍTVÁNY támogatásával a Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola tanulóinak rendhagyó énekórákat tartott a hagyományos magyar folklór zenét játszó ikonikus "Muzsikás" együttes.

Műemlékvédelem felsőfokon
2024-03-22
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem műemlékvédelmi szakmérnök-hallgatói Százhalombattán tartottak terepgyakorlatot.

Tenisz-ezüst csapatérem
2024-03-22
A női játékosok átvették az I. osztályú bajnoki ezüstérmeiket a VUK SE teniszcsapatának vacsoráján.

Tavaszi ezüstérem
2024-03-20
Második helyen végzett korosztályában Botos Enikő a SZVISE Atlétika Szakosztályának futója a március 16-án rendezett Gerecse, szintemelkedéses terepverseny 15 km-es távján.

Mozdulj Batta
2024-03-20
Városi kerékpártúra.

"A szabadság mindennél fontosabb"
2024-03-19
A hagyományokhoz híven koszorúzással, díjátadó ünnepséggel és díszelőadással emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról Százhalombattán március 15-én. Vezér Mihály polgármester a többi között a haladó társadalmak létrejöttéhez nélkülözhetetlen szabadság meglétének szükségességét hangsúlyozta beszédében.

Kőrösi bál
2024-03-17
Minénk itt a cirkusz - Kőrösi iskola, április 20.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-14
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban.

Sárkányok csatája - Verseny, élmény, közösség
2024-03-13
Ismét sárkányhajó versenyt hirdetett Százhalombatta Város Önkormányzata és a Sporthalom Nonprofit Kft.

Új lendület a százhalombattai állatvédelemben
2024-03-12
Együttműködési megállapodást kötött a Battai Állat- és Természetvédő Egyesület, valamint a Százhalombatta Közbiztonsági Polgárőr Egyesület. Az Önkormányzat 3 millió forinttal támogatja a BÁTE munkáját az idei évben.

Sportlövő nemzetközi sikerek és 10m Európa-bajnokság
2024-03-12
Remek sportlövő eredmények és helyezések születtek februárban is; az eredményekről Kéri Attila, a Százhalombattai Lövész Klub elnöke tájékoztatott.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.