Amikor tavaly augusztusban megérkezett, egyenesen a Summerfest közepébe csöppent. Már most sajnálja, hogy az ideiről lemarad, hiszen június végén hazautazott. Amikor a hattingeni iskolában felröppent a hír a cserediákságról, Lydia anyukájának nagyon megtetszett, de a céltudatos és türelmetlen diáklány úgy gondolta, ez az egy év lyuk lenne a gondosan eltervezett karrierjében. Hiszen már 14 évesen eltervezte, hogy – élve a lehetőséggel – átugorja a 11. évet, hogy minél előbb befejezze a gimnáziumot, elvégezhesse az egyemet. Mielőbbi gazdagságra és hírnévre vágyott. Aztán részt vett néhány megbeszélésen és YFU bemutatón és egyre jobban megtetszett neki is az ötlet. "Amíg fiatalabb voltam, a karriert, a pénzt és a hírnevet tartottam fontosnak. Most már minden más. Sokat gondolkodtam, és nem biztos, hogy ez a tökéletes élet. Ahogy megismertem, milyen sok lehetőség van, már nem hiszem, hogy van olyan, hogy tökéletes élet. Most azt gondolom, az iskola után utazni szeretnék, valami keresztény dologban részt venni, segíteni Afrikában vagy Dél-Amerikában. Majd utána elmegyek egyetemre. Jobban látom az életet, és már nem az a fontos, hogy gazdag és híres legyek, hanem, hogy boldog. Ilyen hippis véleményem alakult ki az életről" – mondja mosolyogva a 17 éves Lydia.

Egy YFU kiadványban olvasott Magyarországról, a néptáncról, a zenéről, arról, hogy itt barátságosak az emberek. Bár eredetileg messzebbre szeretett volna utazni, megtetszett, amit a magyar kultúráról megtudott.

 

Johanna a SZISZKI-ben látta meg a plakátot, utánanézett, megbeszélte a családdal, akik hetekig gondolkodtak, de végül arra jutottak, hogy ez mindenképpen izgalmas kihívás lesz mindannyiuk számára. "Féltem tőle, de nagyon jól telt ez az év, és szerintem a családot is formálta" – mondja Teréz, Johanna anyukája.

 

Az első időkben Johanna német nyelvtanulásában is sokat segített az élőbeszéd, de Lydia hamar és kiválóan megtanult magyarul. Azt ugyan még nem tudja, mit kezd ezzel a tudással Németországban, ahol több magyar érdekeltségű cég is van, de nem akar tolmács lenni. Valami kreatív dolgot szeretne csinálni.

 

Már otthon is játszott pikolón, furulyán és fuvolán, valamint úszott és balettozott. Itt is több dolgot kipróbált, például röplabdázott és aerobicozott. Johannával együtt járt a zeneiskolába fuvolázni, részt vett a zenekari próbákon és énekelt az Új hangok, új utakon nevű, fiatal, városi kórusban. Második félévben próbált a Forrással, ahol megtanult egy kalocsai koreográfiát, és többször fel is lépett az együttessel. Németországban a családjával járt a helyi gyülekezetbe, a Pogány családdal a Hit Gyülekezete battai összejövetelein vett részt. "Mindig kell valamit csinálnom, mert a hét annyira hosszú. Szeretnék még rock and roll vagy show táncot tanulni, valami olyat, amit még nem próbáltam." Ilyen például az ejtőernyőzés vagy a bunji jumping, de azt nem engedi a YFU szabályzat. Bár nem kötelező, de Lydia letette a középfokú magyar nyelvvizsgát is, ha már itt járt.

 

Sokat olvasott, először német könyveket és minden angol regényt, amit a házban talált. Elkezdte a Pál utcai fiúkat, de az nagyon nehéz volt és mivel csak kölcsönkapta, vissza is kellett adnia. "Megvan a karácsonyi ajándék!" – vág közbe Johanna, aki augusztusban viszonozza a vendégeskedést, és a következő tanévet ő tölti Lydiánál, Hattingenben.

 

A Pogány-család egyébként is nyitott a nemzetközi kapcsolatokra. Korábban a testvérvárosokból fogadtak vendégeket, az idén szilveszteri bulit rendeztek német és thaiföldi YFU-diákokkal, később a Comenius program keretében láttak vendégül lengyel és portugál lányokat. Johanna a német mellett angolul tanul. Ezekkel a nyelvekkel, vagy majd egy harmadikkal szeretne valamilyen szakmát találni. "Tanulunk még együtt finnül" – jegyzi meg Lydia.

 

Nagyon jó barátok, pontosabban testvérek lettek az elmúlt hónapok alatt, és sok szempontból kölcsönösen hatottak egymásra. Johanna pontosan, tudatosan és körültekintően csinál mindent, Lydia inkább úgy áll hozzá, "van még egy napom, majd holnap elkezdem". Sokat vásárolgattak, mert Lydia imád "shoppingolni" és itt sok a használtruha-bolt, amit nagyon élvezett. "Minden darab egy kis emlék Magyarországról." Harminckilós csomaggal érkezett, nyolcvankilóssal távozik.

 

Most kicsit mindenki szomorú. Véget ért az egyéves kaland. A család búcsúzik, Lydia szép rajzokat hagy maga után, nem csak Johannának, de mellette még két húgának – Eszternek és Sárának is, valamint az egész családnak. Ruhákkal, kedves emlékekkel és fontos tapasztalatokkal gazdagodva tér haza. "Nagyon fog hiányozni Magyarország és a Túrórudi, mert például Németországban nincs túró."