2024. április 19. - Emma napja
Péntek
Min:3°
Max:13°
Szombat
Min:5°
Max:12°
Vasárnap
Min:4°
Max:11°
Hétfő
Min:4°
Max:10°
Kedd
Min:5°
Max:13°
Riport
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Tanulságos kaland
2013-07-01 - Az idén is egy cserediákkal gazdagabban telt a tanév Százhalombattán. Ismét a Youth For Understanding (YFU) szervezeten keresztül, ezúttal a Széchenyi István szakközépiskolába járó Pogány Johanna és családja osztotta meg házát és életét a németországi Hattingenből érkezett vendéggel, Lydia Mosnerrel.
Amikor tavaly augusztusban megérkezett, egyenesen a Summerfest közepébe csöppent. Már most sajnálja, hogy az ideiről lemarad, hiszen június végén hazautazott. Amikor a hattingeni iskolában felröppent a hír a cserediákságról, Lydia anyukájának nagyon megtetszett, de a céltudatos és türelmetlen diáklány úgy gondolta, ez az egy év lyuk lenne a gondosan eltervezett karrierjében. Hiszen már 14 évesen eltervezte, hogy – élve a lehetőséggel – átugorja a 11. évet, hogy minél előbb befejezze a gimnáziumot, elvégezhesse az egyemet. Mielőbbi gazdagságra és hírnévre vágyott. Aztán részt vett néhány megbeszélésen és YFU bemutatón és egyre jobban megtetszett neki is az ötlet. "Amíg fiatalabb voltam, a karriert, a pénzt és a hírnevet tartottam fontosnak. Most már minden más. Sokat gondolkodtam, és nem biztos, hogy ez a tökéletes élet. Ahogy megismertem, milyen sok lehetőség van, már nem hiszem, hogy van olyan, hogy tökéletes élet. Most azt gondolom, az iskola után utazni szeretnék, valami keresztény dologban részt venni, segíteni Afrikában vagy Dél-Amerikában. Majd utána elmegyek egyetemre. Jobban látom az életet, és már nem az a fontos, hogy gazdag és híres legyek, hanem, hogy boldog. Ilyen hippis véleményem alakult ki az életről" – mondja mosolyogva a 17 éves Lydia.
Egy YFU kiadványban olvasott Magyarországról, a néptáncról, a zenéről, arról, hogy itt barátságosak az emberek. Bár eredetileg messzebbre szeretett volna utazni, megtetszett, amit a magyar kultúráról megtudott.
 
Johanna a SZISZKI-ben látta meg a plakátot, utánanézett, megbeszélte a családdal, akik hetekig gondolkodtak, de végül arra jutottak, hogy ez mindenképpen izgalmas kihívás lesz mindannyiuk számára. "Féltem tőle, de nagyon jól telt ez az év, és szerintem a családot is formálta" – mondja Teréz, Johanna anyukája.
 
Az első időkben Johanna német nyelvtanulásában is sokat segített az élőbeszéd, de Lydia hamar és kiválóan megtanult magyarul. Azt ugyan még nem tudja, mit kezd ezzel a tudással Németországban, ahol több magyar érdekeltségű cég is van, de nem akar tolmács lenni. Valami kreatív dolgot szeretne csinálni.
 
Már otthon is játszott pikolón, furulyán és fuvolán, valamint úszott és balettozott. Itt is több dolgot kipróbált, például röplabdázott és aerobicozott. Johannával együtt járt a zeneiskolába fuvolázni, részt vett a zenekari próbákon és énekelt az Új hangok, új utakon nevű, fiatal, városi kórusban. Második félévben próbált a Forrással, ahol megtanult egy kalocsai koreográfiát, és többször fel is lépett az együttessel. Németországban a családjával járt a helyi gyülekezetbe, a Pogány családdal a Hit Gyülekezete battai összejövetelein vett részt. "Mindig kell valamit csinálnom, mert a hét annyira hosszú. Szeretnék még rock and roll vagy show táncot tanulni, valami olyat, amit még nem próbáltam." Ilyen például az ejtőernyőzés vagy a bunji jumping, de azt nem engedi a YFU szabályzat. Bár nem kötelező, de Lydia letette a középfokú magyar nyelvvizsgát is, ha már itt járt.
 
Sokat olvasott, először német könyveket és minden angol regényt, amit a házban talált. Elkezdte a Pál utcai fiúkat, de az nagyon nehéz volt és mivel csak kölcsönkapta, vissza is kellett adnia. "Megvan a karácsonyi ajándék!" – vág közbe Johanna, aki augusztusban viszonozza a vendégeskedést, és a következő tanévet ő tölti Lydiánál, Hattingenben.
 
A Pogány-család egyébként is nyitott a nemzetközi kapcsolatokra. Korábban a testvérvárosokból fogadtak vendégeket, az idén szilveszteri bulit rendeztek német és thaiföldi YFU-diákokkal, később a Comenius program keretében láttak vendégül lengyel és portugál lányokat. Johanna a német mellett angolul tanul. Ezekkel a nyelvekkel, vagy majd egy harmadikkal szeretne valamilyen szakmát találni. "Tanulunk még együtt finnül" – jegyzi meg Lydia.
 
Nagyon jó barátok, pontosabban testvérek lettek az elmúlt hónapok alatt, és sok szempontból kölcsönösen hatottak egymásra. Johanna pontosan, tudatosan és körültekintően csinál mindent, Lydia inkább úgy áll hozzá, "van még egy napom, majd holnap elkezdem". Sokat vásárolgattak, mert Lydia imád "shoppingolni" és itt sok a használtruha-bolt, amit nagyon élvezett. "Minden darab egy kis emlék Magyarországról." Harminckilós csomaggal érkezett, nyolcvankilóssal távozik.
 
Most kicsit mindenki szomorú. Véget ért az egyéves kaland. A család búcsúzik, Lydia szép rajzokat hagy maga után, nem csak Johannának, de mellette még két húgának – Eszternek és Sárának is, valamint az egész családnak. Ruhákkal, kedves emlékekkel és fontos tapasztalatokkal gazdagodva tér haza. "Nagyon fog hiányozni Magyarország és a Túrórudi, mert például Németországban nincs túró."

AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Dicsőítő kórusmise a templomban
2024-04-19
Meghitt hangulatú koncerten mutatta be – Magyarországon először – a százhalombattai Liszt Ferenc Vegyeskar és a Celldömölki Liszt Ferenc Vegyeskar Kárpáti Iván, Missa Brevis Tonalis című egyházzenei kompozícióját a Szent István templomban április 13-án.

"Bormisszió" ismét teljesítve - Egy verseny, ahol senki sem lehet szomorú
2024-04-17
Remek hangulatban – a Muslinca Dalárda műsorával, eredményhirdetéssel, kóstolóval és vacsorával – telt a 45. Regionális Borverseny a Zenálkó Etel Óvárosi Közösségi Házban április 12-én. A Csobolyó Borbarát Klub által szervezett hagyományos mustrán helyi és környező települések borászainak 38 nedűjét értékelte a társadalmi és a szakmai zsűri.

"Legyen a vízitúra mindenkié"
2024-04-16
A fenti mottó jegyében rendezték meg a Magyar Vízitúra Szövetség második országos konferenciáját, ezúttal Százhalombattán a Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpontban, április 13-14-én. A szakmai találkozón előadásokkal és számos egyéb programmal – workshopok, képzések, vizsgalehetőség, bemutató, versenyek, hajnali dunai evezés – várták a résztvevőket.

Ismét taroltak a szenior úszók
2024-04-15
45 érmet nyert a Száz Halom Városi Úszó Klub a Hódmezővásárhelyen megrendezett IV. Consolis ASA nemzetközi szenior úszóversenyen. Az egyesület 14 versenyzője 56 számban állt rajthoz, 18 arany-, 19 ezüst- és 8 bronzérmet szerezve.

Verssel, prózával az irodalom szárnyán
2024-04-15
A Magyar Költészet Napján, április 11-én tartotta az idei városi vers- és prózamondó verseny díjátadó gáláját a Hamvas Béla Városi Könyvtár. Az intézmény több évtizedes hagyományra visszatekintő versenyére idén közel 140 diák nevezett, közül 34-en vehettek át díjakat; 17-en magyar, 17-en idegennyelvi kategóriában.

Beruházás a fenntartható jövő érdekében
2024-04-14
Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású zöld hidrogén üzemét adta át a MOL a százhalombattai Dunai Finomítóban április 11-én. Az ünnepségen jelen volt Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester is.

Új szín-tér a kulturális életben
2024-04-14
Többfunkciós rendezvénytermet alakított ki a HIT Gyülekezete a Szent István téren található ingatlankomplexum egyik helyiségéből. A bérelt ingatlan felújítását az Önkormányzat is támogatta.

Pályázati felhívás
2024-04-12
Százhalombattai Polgármesteri Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet KÖZTERÜLET-FELÜGYELŐ munkakör betöltésére.

Egy pont a Balaton partjáról!
2024-04-10
28-28-as (félidő, hazai-vendég: 17-14) döntetlent játszott idegenben a Százhalombattai KE a NEKA U21 csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában az április 7-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt a battai klub elnöke számolt be.

Változik a forgalmi rend
2024-04-10
Ismét kétirányú lesz az Ady Endre utca a Radnóti utcai kereszteződéstől a 9. számig terjedő szakaszon április 15-től.

Sinka László fogadóórája
2024-04-09
Sinka László a 6. számú dunafüredi egyéni választókerület képviselője, tanácsnok fogadóórát tart április 16-án, kedden, 15:00-16.30 óra között.

Feltáruló történelem - Megnyitotta kapuit a "Matrica" Múzeum és Régészeti Park
2024-04-09
Szezonnyitó ünnepség keretében indította az évadot az önkormányzati intézmény; megújult az állandó kiállítás, valamint jelentős rekonstrukciós munkálatok kezdődnek a szabadtéri múzeumban.

Mélyreható történetek - Megjelent a Százhalom Kalendárium +
2024-04-09
Az idei kötet különlegessége, hogy ezúttal főként 20. századi, kizárólag Százhalombattával foglalkozó értékes írásokkal találkozhat a település múltja iránt érdeklődő olvasó. Az Önkormányzat támogatásával készült kiadványt a Hamvas Béla Városi Könyvtárban mutatták be, ahol a helyi iskolák és nyugdíjas klubok átvehették a részükre ajánlott példányokat.

Egy tucat aranyérem a szenior úszóknál
2024-04-09
Kiválóan szerepelt A Száz Halom Városi Úszó Klub, Budapesten az I. Semmelweis Nemzetközi Rövidpályás Úszó Kupán április 6-án – tájékoztatott Tejes István az egyesület alelnöke.

Érem és remek teljesítmények a futó-hétvégén
2024-04-04
Két megmérettetésen is eredményesen szerepeltek a SZVISE Atlétika Szakosztály versenyzői március 23-24-én.

"Minden út Rómába vezet"
2024-04-04
Mi a titka a római utaknak? Miért és hogyan építették ezeket? Milyen volt az élet a Római Birodalomban?

Állásajánlat
2024-04-04
A SZÁKOM Nonprofit Kft. azonnali munkakezdéssel rakodó munkakörbe munkatársat keres.

Gyász
2024-04-04
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Magyar Sándorné, született Bozsik Erzsébet, 2024. március 20-án, életének 90. évében elhunyt.

Táborozási támogatás - Ismét segít a Remény Bajnoka
2024-04-03
A Remény Bajnoka Alapítvány 25.000 Ft összegű napközis táborozási támogatást nyújt 280 százhalombattai lakóhelyű, városi intézményben tanuló általános iskolásnak. A támogatást azok a leendő elsősök is igénybe vehetik, akik a 2024/2025-ös tanévben kezdik meg általános iskolai tanulmányaikat.

Tegyen az egészségéért - Egészségnap és Laborhét  
2024-04-02
Ismét megszervezik a százhalombattai városlakók számára az ingyenes Egészségnapot, ezúttal május 11-én, szombaton – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester. Az Önkormányzat által finanszírozott laborvizsgálaton is részt vehetnek a háziorvosok által javasolt battai páciensek.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.