2024. április 19. - Emma napja
Péntek
Min:3°
Max:13°
Szombat
Min:5°
Max:12°
Vasárnap
Min:4°
Max:11°
Hétfő
Min:4°
Max:10°
Kedd
Min:5°
Max:13°
Kultúra, Oktatás
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Nevelj fát és fejlődj vele!
2013-06-18 - Az ország Zöldszíves pedagógusait a százhalombattai Pitypangos Óvoda látta vendégül június 7-én és 8-án.
A Zöld Szív Ifjúsági Természetvédő Mozgalmat 1989-ben Pomázról indította Orgoványi Anikó, környezeti nevelő, képzőművész. Az elnökasszony köszöntötte a közel tíz településről, köztük százhalombattai társintézményekből érkezett pedagógusokat, és örömét fejezte ki, hogy a vezetőváltás után is gördülékeny a Pitypangos óvoda és a mozgalom kapcsolata. A találkozón megjelentek a korábbi igazgatók, Kőrösi Lászlóné és Zsidákovits Katalin, akik elültették és gondozták a környezeti nevelést a Pitypangos Óvodában.

Dr. Victor András, a mozgalom alelnöke adta át a "Nevelj fát!" pályázat óvodai kategóriájának első díját, amit a Süni csoport érdemelt ki ötletes és hiteles munkájával. A gyerekek magoncokról őshonos fákat szaporítottak. A teljes folyamatot fényképekkel, rajzokkal, leírásokkal dokumentálták, majd egy lombos fát formázó tablóra rendezték. A csoportban dolgozó Pakodiné Pulai Éva elmesélte, Lakatos Gézáné néhány óvodással a "Fa ünnepe" című jóga-koreográfiával életre is keltette a történetet, illusztrálva, hogy a környezeti nevelés fontos eszközei a művészeti ágak, a testkultúra gyakorlati alkalmazása is. Orgoványi Anikó egy olyan fácskát adott át a győzteseknek, aminek egyszer ugyan eltört a törzse, de sikerült feltámasztani – mintegy jelképeként a nehéz helyzetben lévő, de a természeti értékekért töretlenül küzdő mozgalomnak.

A házigazda intézmény egy fenyőfacsemetét és oklevelet kapott, valamint a találkozó megrendezéséért a Zöldszíves zászlót, amit Sebestyén Mihályné intézményvezető nagy örömmel vett át. Köszönetnyilvánítás közben elmondta, a 2012/2013-as nevelési évben újabb 102 óvodással és néhány családdal gyarapították a Zöldszívesek közösségét. A fanevelés láthatóan mindenkit megérintett, mert a Pitypangos Óvoda is magonciskolai fácskákat ajándékozott a vendégeinek.

A találkozó résztvevői az első napon megismerkedtek a város jelenével és múltjával, a hagyományőrzés helyi formáival, Jankovits Márta, Sági Susann és a Forrás Néptáncegyüttes segítségével. Este az Óvárosi Tagóvoda "szállodává" alakult, ahol lefekvés előtt Kovács Marianna mesemondó, a Hamvas Béla Városi Könyvtár munkatársa vidám történettel kívánt kellemes éjszakát.

A vendégek a második napon bejárták a várost – a Régészeti Parkot, a "Matrica" Múzeumot, és közvetlen szomszédságában meglátogatták a Zöld óvodaként ismert Kipp-Kopp Óvodát. "Sűrű volt a program – nyilatkozta Sebestyén Mihályné. Annyi érték van a városban, melynek belső és lényeges tartalmát meg kellett mutatni vendégeinknek." Ez a nap végig aktív tevékenységekkel telt. A Csónakázó-tó partján szenzitív, azaz érzékekre alapuló, fejlesztő játékokat játszottak, ellátogattak a Mezőföld Csücske Alkotóműhelybe, ahol találkoztak a Felhőjárók Drámacsoport különleges világával. Pogány Gyula, volt képviselő az önkormányzat szerepvállalását ismertette a gyerekek környezeti nevelésének területén. Würth Pál, mint lelkes falu- és természetvédő vetítéssel illusztrált előadást tartott a város környékének védett növényeiről, természeti kincseiről.

Az élményszerzés és kikapcsolódás mellett, a Zöldszíves szakmai találkozó elsődleges célja, hogy a pedagógusok olyan módszereket sajátítsanak el, amikkel a gyerekeket minél közelebb vihetik a természethez. Ennek leghatékonyabb módja a közvetlen, aktív cselekvés, a tudat és az érzékelés összekapcsolása.


AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Dicsőítő kórusmise a templomban
2024-04-19
Meghitt hangulatú koncerten mutatta be – Magyarországon először – a százhalombattai Liszt Ferenc Vegyeskar és a Celldömölki Liszt Ferenc Vegyeskar Kárpáti Iván, Missa Brevis Tonalis című egyházzenei kompozícióját a Szent István templomban április 13-án.

"Bormisszió" ismét teljesítve - Egy verseny, ahol senki sem lehet szomorú
2024-04-17
Remek hangulatban – a Muslinca Dalárda műsorával, eredményhirdetéssel, kóstolóval és vacsorával – telt a 45. Regionális Borverseny a Zenálkó Etel Óvárosi Közösségi Házban április 12-én. A Csobolyó Borbarát Klub által szervezett hagyományos mustrán helyi és környező települések borászainak 38 nedűjét értékelte a társadalmi és a szakmai zsűri.

"Legyen a vízitúra mindenkié"
2024-04-16
A fenti mottó jegyében rendezték meg a Magyar Vízitúra Szövetség második országos konferenciáját, ezúttal Százhalombattán a Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpontban, április 13-14-én. A szakmai találkozón előadásokkal és számos egyéb programmal – workshopok, képzések, vizsgalehetőség, bemutató, versenyek, hajnali dunai evezés – várták a résztvevőket.

Ismét taroltak a szenior úszók
2024-04-15
45 érmet nyert a Száz Halom Városi Úszó Klub a Hódmezővásárhelyen megrendezett IV. Consolis ASA nemzetközi szenior úszóversenyen. Az egyesület 14 versenyzője 56 számban állt rajthoz, 18 arany-, 19 ezüst- és 8 bronzérmet szerezve.

Verssel, prózával az irodalom szárnyán
2024-04-15
A Magyar Költészet Napján, április 11-én tartotta az idei városi vers- és prózamondó verseny díjátadó gáláját a Hamvas Béla Városi Könyvtár. Az intézmény több évtizedes hagyományra visszatekintő versenyére idén közel 140 diák nevezett, közül 34-en vehettek át díjakat; 17-en magyar, 17-en idegennyelvi kategóriában.

Beruházás a fenntartható jövő érdekében
2024-04-14
Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású zöld hidrogén üzemét adta át a MOL a százhalombattai Dunai Finomítóban április 11-én. Az ünnepségen jelen volt Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester is.

Új szín-tér a kulturális életben
2024-04-14
Többfunkciós rendezvénytermet alakított ki a HIT Gyülekezete a Szent István téren található ingatlankomplexum egyik helyiségéből. A bérelt ingatlan felújítását az Önkormányzat is támogatta.

Pályázati felhívás
2024-04-12
Százhalombattai Polgármesteri Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet KÖZTERÜLET-FELÜGYELŐ munkakör betöltésére.

Egy pont a Balaton partjáról!
2024-04-10
28-28-as (félidő, hazai-vendég: 17-14) döntetlent játszott idegenben a Százhalombattai KE a NEKA U21 csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában az április 7-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt a battai klub elnöke számolt be.

Változik a forgalmi rend
2024-04-10
Ismét kétirányú lesz az Ady Endre utca a Radnóti utcai kereszteződéstől a 9. számig terjedő szakaszon április 15-től.

Sinka László fogadóórája
2024-04-09
Sinka László a 6. számú dunafüredi egyéni választókerület képviselője, tanácsnok fogadóórát tart április 16-án, kedden, 15:00-16.30 óra között.

Feltáruló történelem - Megnyitotta kapuit a "Matrica" Múzeum és Régészeti Park
2024-04-09
Szezonnyitó ünnepség keretében indította az évadot az önkormányzati intézmény; megújult az állandó kiállítás, valamint jelentős rekonstrukciós munkálatok kezdődnek a szabadtéri múzeumban.

Mélyreható történetek - Megjelent a Százhalom Kalendárium +
2024-04-09
Az idei kötet különlegessége, hogy ezúttal főként 20. századi, kizárólag Százhalombattával foglalkozó értékes írásokkal találkozhat a település múltja iránt érdeklődő olvasó. Az Önkormányzat támogatásával készült kiadványt a Hamvas Béla Városi Könyvtárban mutatták be, ahol a helyi iskolák és nyugdíjas klubok átvehették a részükre ajánlott példányokat.

Egy tucat aranyérem a szenior úszóknál
2024-04-09
Kiválóan szerepelt A Száz Halom Városi Úszó Klub, Budapesten az I. Semmelweis Nemzetközi Rövidpályás Úszó Kupán április 6-án – tájékoztatott Tejes István az egyesület alelnöke.

Érem és remek teljesítmények a futó-hétvégén
2024-04-04
Két megmérettetésen is eredményesen szerepeltek a SZVISE Atlétika Szakosztály versenyzői március 23-24-én.

"Minden út Rómába vezet"
2024-04-04
Mi a titka a római utaknak? Miért és hogyan építették ezeket? Milyen volt az élet a Római Birodalomban?

Állásajánlat
2024-04-04
A SZÁKOM Nonprofit Kft. azonnali munkakezdéssel rakodó munkakörbe munkatársat keres.

Gyász
2024-04-04
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Magyar Sándorné, született Bozsik Erzsébet, 2024. március 20-án, életének 90. évében elhunyt.

Táborozási támogatás - Ismét segít a Remény Bajnoka
2024-04-03
A Remény Bajnoka Alapítvány 25.000 Ft összegű napközis táborozási támogatást nyújt 280 százhalombattai lakóhelyű, városi intézményben tanuló általános iskolásnak. A támogatást azok a leendő elsősök is igénybe vehetik, akik a 2024/2025-ös tanévben kezdik meg általános iskolai tanulmányaikat.

Tegyen az egészségéért - Egészségnap és Laborhét  
2024-04-02
Ismét megszervezik a százhalombattai városlakók számára az ingyenes Egészségnapot, ezúttal május 11-én, szombaton – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester. Az Önkormányzat által finanszírozott laborvizsgálaton is részt vehetnek a háziorvosok által javasolt battai páciensek.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.