2024. március 28. - Gedeon, Johanna napja
Csütörtök
Min:7°
Max:16°
Péntek
Min:6°
Max:19°
Szombat
Min:11°
Max:23°
Vasárnap
Min:12°
Max:22°
Hétfő
Min:12°
Max:24°
Önkormányzat
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Közmeghallgatás - Nem nyúlunk a tartalékhoz - írta: CK
2013-02-15 - Átmenetileg sem tervezi a tartalékvagyon bevonását a költségvetésbe a százhalombattai képviselő-testület, amely 8,5 milliárd forintból gazdálkodik 2013-ban. A pénzügyi tervekről Vezér Mihály polgármester közmeghallgatáson számolt be február 11-én a Városházán.
A bevételeknek mindössze 8-10 százalékát teszi ki az állami támogatás, 75 százalékban adóból származnak. Az egy évvel ezelőtti emelés és a törvényi változások következtében éves szinten 2 milliárd forinttal nőtt az önkormányzat adóbevétele.

Személyi jellegű kiadásokra és járulékokra 1,9 milliárdot, felhalmozási támogatásokra pedig 150 millió forintot tervez költeni a város. Utóbbiból 60 milliót az első lakáshoz jutók támogatására, 7 milliót munkáltatói kölcsönre, 20 milliót a családi házak energiatakarékos felújítására, 5 milliót pedig az egyházak felújítási költségeire szánnak. Dologi kiadásokra 3,3 milliárd, működési támogatásokra pedig 566 millió forintot különítettek el. Míg a fenti összegek nagyságrendileg nem változtak, 50 millióval, 170 millióra csökkent az ellátottak pénzbeli támogatására elkülönített kiadás. Néhány korábbi önkormányzati feladat – mint az ápolási díj, a gyermekvédelem és a gyámügy – ugyanis a járási kormányhivatalhoz került.

Beruházásokra és felújításra 1,5 milliárd forintot tartalmaz a költségvetés tervezete. 480 millió a szennyvíztelep rekonstrukciójának önrésze, 108 millió forintot beruházásra, 300 milliót út- és járdarekonstrukcióra, 40 milliót parkfelújításra és 10 milliót a játszótéri eszközök pótlására, cseréjére. A gyalogátkelőhelyeket – különösen a gyermekintézmények közelében – biztonságosabbá teszik.
Telek- és ingatlanvásárlásra 235 millió forintot különítettek el. 200 millió forintos általános tartalékot hoztak létre, céltartalékokra pedig 900 millió forintot különítettek el, amelyből a bajba jutott társasházakra 50 milliót terveznek költeni.

A költségvetés ágazatok szerint a következő támogatásokat biztosítja 2013-ban. A HPV, a rotavírus és a bárányhimlő elleni oltásra 35 milliót szánnak. Az egészségügy működtetésére 300 millió jut, amelyből 36 millióval az alapellátást, 47 millióval a 24 órás ügyeletet, 40 millióval a védőnői szolgálatot, 12 millióval a betegszállítást, 46 millióval az egynapos sebészetet és 78 millióval a szakellátást támogatják.
Szociális kiadásokra összesen 670 millió forint jut. Ebből 470 milliót használhat fel a Városi Családsegítő és Gondozási Központ, 18 millió forintot a Sérültekért Alapítvány és 10 milliót a támogató szolgálat.

Közoktatásra 800 millió forintot költ a város, az óvodák működtetésére 442, az iskolák és a középiskolák dologi kiadásaira – mivel ezek szakmai irányítása az államhoz került – 313, a Pesovár alapítványi iskola működésére pedig 36 millió forintot különítenek el.

Sportra 650 millió forint jut. Ebből 470 milliót a Városi Szabadidő Központ működésére, 114 milliót sporttámogatásra és 65 milliót a VSZK felújítására, eszközbeszerzésére terveznek költeni.

Kulturális célokra ugyancsak 650 millió forintot különítenek el, amelyből 442 millió fedezi az intézmények működését, 25 millióval támogatnák a Summerfest, 20 millióval a Battai Napok megvalósítását. A helyi média működtetésére 130 millió forint jut, amelyből 76 a Halom Televízió, 32 a Rádió6 és 20 millió a Hírtükör költségvetési támogatása.

Több igazgatási szolgáltatás – így az okmányiroda és az építéshatóság – állami irányítás alá került, de a százhalombattai önkormányzat mindent megtett azért, hogy a lakosságot ne érintsék negatívan a változások. Lakossági felvetésre Vezér Mihály elmondta: folyamatosan vizsgálják az uszoda és a konferenciaközpont beruházások tetemes bankhitele előtörlesztésének lehetőségét, de mivel a betéti kamatok jelenleg is magasabbak, mint a hitel kamatai, a forintárfolyam pedig akár emelkedhet is a jövőben, jelenleg nem tűnik célszerűnek az előtörlesztés. Jobban megéri állampapírba fektetni a város pénzét.

Ugyancsak lakossági észrevételre javasolta, hogy a Polgárok Háza tanácstermét, ahol judotermet alakítottak ki, továbbra is bérbe vehessék a pártok, civil szervezetek és egyéb közösségek, és ne csak a sportolók használják.

A polgármester arról is tájékoztatott, hogy bár elkészültek a vasútállomásra építendő buszpályaudvar tervei, azok nem valósulhatnak meg, amíg el nem dől, pontosan hová is kerül a néhány éven belüli vasútfejlesztés új nyomvonala. Mint mondta, ebben a ciklusban biztosan nem épülhet meg a buszváró.
Ismét napirendre került a polgárőrség támogatása, amivel kapcsolatban Vezér Mihály arról tájékoztatott, hogy az ügyészség álláspontja szerint szabályosan jár el az önkormányzat, vagyis a szervezet képviselete törvényes.

Babják Béla, a Dunamenti Erőmű szakszervezeti vezetője a két nagyüzemnél folyó elbocsátásokról szólva felvetette: a foglalkoztatás bővítésének az eddigieknél nagyobb hangsúlyt kell kapnia az önkormányzat céljai között. Javasolta, hogy a város kapcsolódjon be a Dunamenti biokert projektjébe, amely 8 milliárd forintból valósulna meg és 200 személynek biztosítana munkát.

Vezér Mihály hangsúlyozta, az önkormányzat tisztában van vele, hogy a jelenlegi 550-560 regisztrált munkanélküli száma megduplázódhat 2014 nyarára, és azt is tudják, hogy ez milyen súlyos veszélyt jelent a város fejlődésére. Éppen ezért az eddigieknél sokkal komolyabb lépéseket terveznek annak érdekében, hogy az ipari park tízhektáros szabad kapacitását minél előbb olyan cégek kössék le, amelyek munkát és megélhetést biztosítanak a százhalombattaiaknak.

Rajkai Ágnes, a Műszaki Iroda vezetője az út-, járda-felújítási program főbb elemeit ismertette. A tervek szerint idén elindul és három év alatt befejeződik a kerékpárút-hálózat teljes felújítása. Komplex rekonstrukció valósul meg a Hága László úton, valamint a Vörösmarty utca – Dunafüredi út csomópontban is, és szilárd burkolatot kap az Emese utca.

A résztvevők több kisebb-nagyobb közlekedési és útkarbantartási problémát is felvetettek, emellett újból kritika érte a kutyatartási kultúrát, valamint a vasúti és buszjáratok összehangolását. Előbbivel kapcsolatban a polgármester a közterület-felügyelők határozottabb fellépését kérte, utóbbival kapcsolatban Rajkai Ágnes elmondta: minden év elején nyomatékosan kérik a VOLÁN-tól a járatok vonatokhoz igazítását és a késések kiküszöbölését, ennél azonban többet nem tehetnek, az önkormányzat ugyanis már nincs megrendelői pozícióban.


AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Nem emelkednek gyermekétkeztetés térítés díjai - Képviselő-testületi összefoglaló
2024-03-27
Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete március 27-én tartotta soron következő ülését a Szekeres József Konferenciaközpontban. Jogszabályi előírásnak eleget téve, felülvizsgálatra kerültek a szociális ellátások ellenértékeként megállapított intézményi térítés díjai, valamint a gyermekétkeztetés térítés díjai, azonban azok továbbra is változatlanul maradnak, az Önkormányzat nem kívánja azokat emelni.

Nyitva van az Aranykapu 4.
2024-03-27
A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium negyedik alkalommal is nagy szeretettel várta a leendő első osztályos gyermekeket és szüleiket március 21-én.

Hello DUFI, Viszlát kérdések! - Tudja meg mi történik MOL Dunai Finomítóban a Hello DUFI lakossági appon keresztül
2024-03-25
Kíváncsi, hogy mi történik Százhalombattán a MOL-nál, mert a finomító környezetében él? Tudni szeretné, mik a legfrissebb hírek és a legfontosabb események?

Magabiztos hazai győzelem!
2024-03-25
 33-27-re (17-14) győzött a Százhalombattai KE a PTE-PEAC ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában a március 23-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Húsvéti csomagok és meglepetés műsor
2024-03-22
Az ünnep alkalmából idén is megajándékozza az Önkormányzat a bölcsődéseket, az óvodásokat, az általános- és középiskolásokat, a Sérültekért Alapítványnál és a Szülők Fóruma Egyesületnél ellátott gyermekeket, függetlenül attól, hogy százhalombattai lakosok-e. Húsvétváró rendezvényre is várják a város apraját- nagyját.

Olivér ajándéka - Csodák márpedig léteznek!
2024-03-22
Teljesült a betegséggel küzdő Olivér vágya, hogy egy speciális számítógéppel tarthassa a kapcsolatot a külvilággal, illetve online folytathassa tanulmányait a kórházban.

Húsvétra készülve
2024-03-22
Ismét ünnepi díszbe öltöztetem a Szent László tér egy részét, ahol tojásfa és a tavaly már kihelyezett fanyulak várják az odalátogatókat.

Tisztító akció az Óvárosban
2024-03-22
Ahogy évek óta a Víz Világnapja alkalmából, Szabó Gábor önkormányzati képviselő idén is zsákot fog az önkéntesekkel együtt, és a Duna-part óvárosi szakaszán összeszedik az ott felejtett hulladékot.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-22
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban. 

Muzsikás az "Egyes"-ben
2024-03-22
A MOL ÚJ EURÓPA ALAPÍTVÁNY támogatásával a Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola tanulóinak rendhagyó énekórákat tartott a hagyományos magyar folklór zenét játszó ikonikus "Muzsikás" együttes.

Műemlékvédelem felsőfokon
2024-03-22
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem műemlékvédelmi szakmérnök-hallgatói Százhalombattán tartottak terepgyakorlatot.

Tenisz-ezüst csapatérem
2024-03-22
A női játékosok átvették az I. osztályú bajnoki ezüstérmeiket a VUK SE teniszcsapatának vacsoráján.

Tavaszi ezüstérem
2024-03-20
Második helyen végzett korosztályában Botos Enikő a SZVISE Atlétika Szakosztályának futója a március 16-án rendezett Gerecse, szintemelkedéses terepverseny 15 km-es távján.

Mozdulj Batta
2024-03-20
Városi kerékpártúra.

"A szabadság mindennél fontosabb"
2024-03-19
A hagyományokhoz híven koszorúzással, díjátadó ünnepséggel és díszelőadással emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról Százhalombattán március 15-én. Vezér Mihály polgármester a többi között a haladó társadalmak létrejöttéhez nélkülözhetetlen szabadság meglétének szükségességét hangsúlyozta beszédében.

Kőrösi bál
2024-03-17
Minénk itt a cirkusz - Kőrösi iskola, április 20.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-14
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban.

Sárkányok csatája - Verseny, élmény, közösség
2024-03-13
Ismét sárkányhajó versenyt hirdetett Százhalombatta Város Önkormányzata és a Sporthalom Nonprofit Kft.

Új lendület a százhalombattai állatvédelemben
2024-03-12
Együttműködési megállapodást kötött a Battai Állat- és Természetvédő Egyesület, valamint a Százhalombatta Közbiztonsági Polgárőr Egyesület. Az Önkormányzat 3 millió forinttal támogatja a BÁTE munkáját az idei évben.

Sportlövő nemzetközi sikerek és 10m Európa-bajnokság
2024-03-12
Remek sportlövő eredmények és helyezések születtek februárban is; az eredményekről Kéri Attila, a Százhalombattai Lövész Klub elnöke tájékoztatott.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.