2024. április 19. - Emma napja
Péntek
Min:4°
Max:13°
Szombat
Min:5°
Max:12°
Vasárnap
Min:4°
Max:11°
Hétfő
Min:4°
Max:10°
Kedd
Min:5°
Max:13°
Kultúra, Oktatás
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

"A kultúra kovász"
2013-02-04 - Százhalombattán – amellett, hogy egész évben szinte egymást érik a programok – 1989 óta nem csak egy napon ünnepeljük a magyar kultúrát, hanem egész eseménysorral. A Magyar Kultúra Napjai keretében városszerte kiállítások, előadások, találkozások zajlottak január második felében.
Százhalombattának ezúttal külön ünnepelnivalót is hozott a Magyar Kultúra Napja január 22-én. Aznap délután vehette át Vezér Mihály polgármester és Szigetvári József, a Barátság Kulturális Központ igazgatója a Minősített Közművelődési Intézmény címet a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban Balog Zoltántól, az Emberi Erőforrások miniszterétől és L. Simon László, kultúráért felelős államtitkártól.

A Magyar Kultúra Napjai rendezvénysorozat az Érték című kiállítással indult a BKK galériájában, ahol közel tucatnyi helyi és környékbeli képzőművész fogalmazta meg, mi jelent vagy jelenthetne számára értéket. A legkülönbözőbb technikákkal – gobelintől a videó-etűdig – és különféle indíttatással készült alkotásokon felbukkannak a magyar művészeti és közélet kiemelkedő alakjai, József Attilától Széchenyiig, motívumok és utalások, de megjelennek azok az erők is, amik az értékek ellen hatnak – a félelmek, hamisságok. Az elgondolkodtató műveket felvonultató tárlat február 19-ig várja a látogatókat.
Az első estét városi ünnepség és táncjáték koronázta meg a Barátság Kulturális Központ színháztermében. Németh János, a Nemzeti Közművelődési és Közgyűjteményi Intézet főosztályvezetője lelkes szavakkal méltatta a várost, az intézményt, köszöntötte a nézőteret zsúfolásig megtöltő százhalombattaiakat és a környező településekről érkezett vendégeket. "A kultúra kovász a közösségekben – fogalmazott Németh János. A közművelődési intézmények pedig azok a helyek, ahol mindezt elsajátíthatjuk, megélhetjük." Őt Vezér Mihály polgármester követte a színpadon, aki örömének és büszkeségének adott hangot a BKK által elnyert cím miatt, és külön köszöntötte Takács Pétert, az intézmény korábbi vezetőjét, akinek bátorsága és céltudatos bölcsessége biztosított alapot ehhez az eredményhez. Hozzátette, a jelenlegi vezető, Szigetvári József személyében garanciát lát, hogy az ambíció megmarad.

A városi ünnepséget követően különleges produkcióval lepte meg a közönséget a Magyar Állami Népi Együttes. A nagy múltú társulat Hajnali Hold című előadása a Kárpát-medencei néphagyományokat, azon belül is a női sorsot kortárs mozgásszínházi motívumokkal gazdagítva mutatta be. Láthattunk klasszikus lépéseket és viseleteket, valamint modern megoldásokat és meglepő eszköztárat. Az előadást a Pál István "Szalonna" által vezetett zenekar muzsikája, Herczku Ágnes éneke és játéka tette teljessé és emlékezetessé.

Mandel Róbert hangszer- és zenetörténész tartott vetítéssel egybekötött beszélgetést a Hamvas Béla Városi Könyvtárban január 24-én. A zenész közelmúltban megjelent Klasszikus és romantikus hangszercsodák című könyvéből mutatott be néhány izgalmas, szemet gyönyörködtető instrumentumot és mesélt hozzájuk kapcsolódó történeteket. Természetesen zenélt is: kezdetnek a különleges szöghegedűt szólaltatta meg, zárásul pedig néhány dallamot játszott legkedvesebb hangszerén, a maga által készített tekerőlanton.

Saját kultúránk ápolása mellett, sőt érdekében hatalmas lehetőség megismerni a világot, pláne, ha ezért el sem kell hagynunk a várost. A közelmúltban két igen távoli kultúra képviselője is megtisztelte Százhalombattát művészetével. Alex Torres, perui gitáros a 2011-es Summerfesten járt először hazánkban, most barátaihoz tért vissza, és több alkalommal is megörvendeztette a helyi közönséget temperamentumos játékával.

A "Matrica" Múzeumban Polinézia kincseit csodálhatjuk meg április 21-ig. Alfred Falchetto Teururai tíz éve él Magyarországon. Néhány éve hazalátogatott és akkor készített fotóin mutatja be a polinéz szigetvilág fantasztikus forma- és színgazdagságát. A vitrinekben található faragások, hétköznapi és rituális tárgyak pedig a minden értelemben távoli kultúrából adnak ízelítőt. A kiállítás rendezője, a régész és néprajzkutató dr. Antoni Judit magyarázó feliratai segítik a látogatókat a tájékozódásban.

"Rengeteg a gond, de működnek a dolgok, amíg vannak olyan emberek, akik működtetik" – mondta Kubassek János, a Magyar Földrajzi Múzeum igazgatója a kultúráról a "Matrica" Múzeum kiállításának megnyitóján. A Magyar Kultúra Napjai földrajzilag és tematikailag is különböző területekre kiterjedő programjai, valamint az év többi részének gazdag eseményei és azok látogatottsága is azt bizonyítják, hogy városunkban erős bázis működteti, és hasonlóan komoly közönség igényli és támogatja a kulturális életet.

A kultúra küldetése, hogy közösséget építsen, láthatóan működik Százhalombattán. A befektetés pedig hosszú távon megtérül. Részben állami kitüntetés formájában, részben a városlakók szeretetében, tiszteletében, lokálpatriotizmusában.


AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
"Bormisszió" ismét teljesítve - Egy verseny, ahol senki sem lehet szomorú
2024-04-17
Remek hangulatban – a Muslinca Dalárda műsorával, eredményhirdetéssel, kóstolóval és vacsorával – telt a 45. Regionális Borverseny a Zenálkó Etel Óvárosi Közösségi Házban április 12-én. A Csobolyó Borbarát Klub által szervezett hagyományos mustrán helyi és környező települések borászainak 38 nedűjét értékelte a társadalmi és a szakmai zsűri.

"Legyen a vízitúra mindenkié"
2024-04-16
A fenti mottó jegyében rendezték meg a Magyar Vízitúra Szövetség második országos konferenciáját, ezúttal Százhalombattán a Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpontban, április 13-14-én. A szakmai találkozón előadásokkal és számos egyéb programmal – workshopok, képzések, vizsgalehetőség, bemutató, versenyek, hajnali dunai evezés – várták a résztvevőket.

Ismét taroltak a szenior úszók
2024-04-15
45 érmet nyert a Száz Halom Városi Úszó Klub a Hódmezővásárhelyen megrendezett IV. Consolis ASA nemzetközi szenior úszóversenyen. Az egyesület 14 versenyzője 56 számban állt rajthoz, 18 arany-, 19 ezüst- és 8 bronzérmet szerezve.

Verssel, prózával az irodalom szárnyán
2024-04-15
A Magyar Költészet Napján, április 11-én tartotta az idei városi vers- és prózamondó verseny díjátadó gáláját a Hamvas Béla Városi Könyvtár. Az intézmény több évtizedes hagyományra visszatekintő versenyére idén közel 140 diák nevezett, közül 34-en vehettek át díjakat; 17-en magyar, 17-en idegennyelvi kategóriában.

Beruházás a fenntartható jövő érdekében
2024-04-14
Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású zöld hidrogén üzemét adta át a MOL a százhalombattai Dunai Finomítóban április 11-én. Az ünnepségen jelen volt Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester is.

Új szín-tér a kulturális életben
2024-04-14
Többfunkciós rendezvénytermet alakított ki a HIT Gyülekezete a Szent István téren található ingatlankomplexum egyik helyiségéből. A bérelt ingatlan felújítását az Önkormányzat is támogatta.

Pályázati felhívás
2024-04-12
Százhalombattai Polgármesteri Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet KÖZTERÜLET-FELÜGYELŐ munkakör betöltésére.

Egy pont a Balaton partjáról!
2024-04-10
28-28-as (félidő, hazai-vendég: 17-14) döntetlent játszott idegenben a Százhalombattai KE a NEKA U21 csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában az április 7-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt a battai klub elnöke számolt be.

Változik a forgalmi rend
2024-04-10
Ismét kétirányú lesz az Ady Endre utca a Radnóti utcai kereszteződéstől a 9. számig terjedő szakaszon április 15-től.

Sinka László fogadóórája
2024-04-09
Sinka László a 6. számú dunafüredi egyéni választókerület képviselője, tanácsnok fogadóórát tart április 16-án, kedden, 15:00-16.30 óra között.

Feltáruló történelem - Megnyitotta kapuit a "Matrica" Múzeum és Régészeti Park
2024-04-09
Szezonnyitó ünnepség keretében indította az évadot az önkormányzati intézmény; megújult az állandó kiállítás, valamint jelentős rekonstrukciós munkálatok kezdődnek a szabadtéri múzeumban.

Mélyreható történetek - Megjelent a Százhalom Kalendárium +
2024-04-09
Az idei kötet különlegessége, hogy ezúttal főként 20. századi, kizárólag Százhalombattával foglalkozó értékes írásokkal találkozhat a település múltja iránt érdeklődő olvasó. Az Önkormányzat támogatásával készült kiadványt a Hamvas Béla Városi Könyvtárban mutatták be, ahol a helyi iskolák és nyugdíjas klubok átvehették a részükre ajánlott példányokat.

Egy tucat aranyérem a szenior úszóknál
2024-04-09
Kiválóan szerepelt A Száz Halom Városi Úszó Klub, Budapesten az I. Semmelweis Nemzetközi Rövidpályás Úszó Kupán április 6-án – tájékoztatott Tejes István az egyesület alelnöke.

Érem és remek teljesítmények a futó-hétvégén
2024-04-04
Két megmérettetésen is eredményesen szerepeltek a SZVISE Atlétika Szakosztály versenyzői március 23-24-én.

"Minden út Rómába vezet"
2024-04-04
Mi a titka a római utaknak? Miért és hogyan építették ezeket? Milyen volt az élet a Római Birodalomban?

Állásajánlat
2024-04-04
A SZÁKOM Nonprofit Kft. azonnali munkakezdéssel rakodó munkakörbe munkatársat keres.

Gyász
2024-04-04
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Magyar Sándorné, született Bozsik Erzsébet, 2024. március 20-án, életének 90. évében elhunyt.

Táborozási támogatás - Ismét segít a Remény Bajnoka
2024-04-03
A Remény Bajnoka Alapítvány 25.000 Ft összegű napközis táborozási támogatást nyújt 280 százhalombattai lakóhelyű, városi intézményben tanuló általános iskolásnak. A támogatást azok a leendő elsősök is igénybe vehetik, akik a 2024/2025-ös tanévben kezdik meg általános iskolai tanulmányaikat.

Tegyen az egészségéért - Egészségnap és Laborhét  
2024-04-02
Ismét megszervezik a százhalombattai városlakók számára az ingyenes Egészségnapot, ezúttal május 11-én, szombaton – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester. Az Önkormányzat által finanszírozott laborvizsgálaton is részt vehetnek a háziorvosok által javasolt battai páciensek.

Hosszú, dolgos életek
2024-04-02
Három városlakó is betöltötte a 90. életévét nemrég, a szépkorúakat az Önkormányzat is köszöntötte.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.