2024. március 29. - Auguszta napja
Péntek
Min:6°
Max:19°
Szombat
Min:12°
Max:23°
Vasárnap
Min:12°
Max:21°
Hétfő
Min:11°
Max:24°
Kedd
Min:10°
Max:16°
Kultúra, Oktatás
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Kiművelt emberfők sokasága - írta: LA
2012-10-02 - Idén ünnepli alapításának 25. évfordulóját a százhalombattai Széchenyi István Szakközépiskola és Gimnázium. A kezdeteket azokkal idéztük fel, akik aktívan részt vettek a város első szakközépiskolája megszületésében.
- A 70-es évek közepe óta folyt középfokú oktatás a városban esti és levelező tagozatokon, kezdetben vegyipari gépész, majd gimnáziumi és technikusképzés profilokban – idézi fel az előzményeket Mitták Ferenc, a Városi Tanács Művelődési-, Egészségügyi és Sportosztályának akkori vezető helyettese. Dr. Tüske László osztályvezetővel és az iskola első igazgatójával, Rupp Józseffel együtt ő felelt az új intézmény elindításáért.

Nappali tagozatos középfokú oktatási intézményre egyszerre több oldalról is jelentkezett az igény. A nagyvállalatoknak szakemberekre, a középiskoláskorba lépett gyerekeknek és szüleiknek helyi lehetőségre volt szükségük. A városvezetés pedig úgy gondolta, egy középiskola emeli a település rangját. Így lett az Ipari és Közgazdasági Szakközépiskola az 1985-ben induló ötéves városfejlesztési terv egyik legfontosabb beruházása. Támogatásért, különösen az anyagi háttér előteremtéséért az akkori tanácselnök, Szekeres József és helyettese, Ferenczi Illés tárgyaltak a megyei és állami szervek képviselőivel, ők egyengették a megvalósítás feltételeit.

Az új intézményben 1987. szeptember 1-jén csöngettek be először. Két osztályban – vegyipari gépész és számítástechnikai programozó szakon – 56 diák kezdte meg az első tanévet. A hatfős tantestületben Rupp József igazgató irányította a mindennapokat. Első munkatársai részben olyan helybeli tanárok lettek, akik ugyan egyetemi végzettséggel érkeztek a városba, de mindaddig általános iskolásokat oktattak. Mint például Fejes Ferencné, aki történelmet és magyart tanított, majd 1988-tól 1993-ig az igazgatóhelyettesi feladatokat is ellátta.

- Egy tanárnak kivételes lehetőség, hogy elindíthat egy iskolát – emlékezik vissza. Hozzám 1986-ban jutott el az információ, hogy középiskola nyílik Százhalombattán. Szép lett az épület, az aula akár egy szentély, a hiányosságok azután működés közben derültek ki. Ki kellett alakítani a klubot, a könyvtárat, később az irattárat. Korábban általános iskolásokat tanítottam, de akkora lendület volt bennem, amit nem elégített ki az ő tempójuk. Történelmet és magyart kezdtem oktatni, és már az első tanévben a vegyipari- és erőműgépész szakosok osztályfőnöke lettem. Ott több volt a fiú, ami erélyesebb fellépést kívánt.

Az iskola 1989. szeptember 21-én, Széchenyi István születésnapján vette fel új nevét. A tantestület arra törekedett, hogy a diákok mielőbb megismerjék a névadó életútját. "Széchenyi gyakorlatias, újító szellemű egyénisége méltó példakép a mindennapokhoz igazodó képzésben. Ugyanakkor volt bennem némi reváns-vágy is Kossuth miatt" – meséli a tanárnő.

Már akkor döntöttek arról is, hogy minden évben Széchenyi-napokat fognak tartani, és hogy legalább egyszer minden osztálynak el kell látogatnia a nagycenki kastélyba. Az aulában ma is olvasható az ösztönző mondat: "Kiművelt emberfők sokasága a nemzet igazi hatalma."

Az iskolavezetés szerette volna, hogy a diákok képzése ne legyen egyoldalú, már a kezdetekkor kapcsolatba léptek a Nemzeti Galériával, ahonnan rendszeresen hoztak kiállításokat.

1989-ben a közeli József Attila utca lakói ötvenezer forintot nyertek a városszépítő versenyen, amit felajánlottak a középiskolának. Ebből jött létre a Hitel Alapítvány, amihez később a szülők és az üzemek is csatlakoztak. A kiemelkedő teljesítményt nyújtó és példás magatartású tanulókat az összeg kamataiból díjazzák évente egyszer, a Széchenyi-napok keretében.


AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Nem emelkednek gyermekétkeztetés térítés díjai - Képviselő-testületi összefoglaló
2024-03-27
Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete március 27-én tartotta soron következő ülését a Szekeres József Konferenciaközpontban. Jogszabályi előírásnak eleget téve, felülvizsgálatra kerültek a szociális ellátások ellenértékeként megállapított intézményi térítés díjai, valamint a gyermekétkeztetés térítés díjai, azonban azok továbbra is változatlanul maradnak, az Önkormányzat nem kívánja azokat emelni.

Nyitva van az Aranykapu 4.
2024-03-27
A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium negyedik alkalommal is nagy szeretettel várta a leendő első osztályos gyermekeket és szüleiket március 21-én.

Hello DUFI, Viszlát kérdések! - Tudja meg mi történik MOL Dunai Finomítóban a Hello DUFI lakossági appon keresztül
2024-03-25
Kíváncsi, hogy mi történik Százhalombattán a MOL-nál, mert a finomító környezetében él? Tudni szeretné, mik a legfrissebb hírek és a legfontosabb események?

Magabiztos hazai győzelem!
2024-03-25
 33-27-re (17-14) győzött a Százhalombattai KE a PTE-PEAC ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában a március 23-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Húsvéti csomagok és meglepetés műsor
2024-03-22
Az ünnep alkalmából idén is megajándékozza az Önkormányzat a bölcsődéseket, az óvodásokat, az általános- és középiskolásokat, a Sérültekért Alapítványnál és a Szülők Fóruma Egyesületnél ellátott gyermekeket, függetlenül attól, hogy százhalombattai lakosok-e. Húsvétváró rendezvényre is várják a város apraját- nagyját.

Olivér ajándéka - Csodák márpedig léteznek!
2024-03-22
Teljesült a betegséggel küzdő Olivér vágya, hogy egy speciális számítógéppel tarthassa a kapcsolatot a külvilággal, illetve online folytathassa tanulmányait a kórházban.

Húsvétra készülve
2024-03-22
Ismét ünnepi díszbe öltöztetem a Szent László tér egy részét, ahol tojásfa és a tavaly már kihelyezett fanyulak várják az odalátogatókat.

Tisztító akció az Óvárosban
2024-03-22
Ahogy évek óta a Víz Világnapja alkalmából, Szabó Gábor önkormányzati képviselő idén is zsákot fog az önkéntesekkel együtt, és a Duna-part óvárosi szakaszán összeszedik az ott felejtett hulladékot.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-22
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban. 

Muzsikás az "Egyes"-ben
2024-03-22
A MOL ÚJ EURÓPA ALAPÍTVÁNY támogatásával a Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola tanulóinak rendhagyó énekórákat tartott a hagyományos magyar folklór zenét játszó ikonikus "Muzsikás" együttes.

Műemlékvédelem felsőfokon
2024-03-22
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem műemlékvédelmi szakmérnök-hallgatói Százhalombattán tartottak terepgyakorlatot.

Tenisz-ezüst csapatérem
2024-03-22
A női játékosok átvették az I. osztályú bajnoki ezüstérmeiket a VUK SE teniszcsapatának vacsoráján.

Tavaszi ezüstérem
2024-03-20
Második helyen végzett korosztályában Botos Enikő a SZVISE Atlétika Szakosztályának futója a március 16-án rendezett Gerecse, szintemelkedéses terepverseny 15 km-es távján.

Mozdulj Batta
2024-03-20
Városi kerékpártúra.

"A szabadság mindennél fontosabb"
2024-03-19
A hagyományokhoz híven koszorúzással, díjátadó ünnepséggel és díszelőadással emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról Százhalombattán március 15-én. Vezér Mihály polgármester a többi között a haladó társadalmak létrejöttéhez nélkülözhetetlen szabadság meglétének szükségességét hangsúlyozta beszédében.

Kőrösi bál
2024-03-17
Minénk itt a cirkusz - Kőrösi iskola, április 20.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-14
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban.

Sárkányok csatája - Verseny, élmény, közösség
2024-03-13
Ismét sárkányhajó versenyt hirdetett Százhalombatta Város Önkormányzata és a Sporthalom Nonprofit Kft.

Új lendület a százhalombattai állatvédelemben
2024-03-12
Együttműködési megállapodást kötött a Battai Állat- és Természetvédő Egyesület, valamint a Százhalombatta Közbiztonsági Polgárőr Egyesület. Az Önkormányzat 3 millió forinttal támogatja a BÁTE munkáját az idei évben.

Sportlövő nemzetközi sikerek és 10m Európa-bajnokság
2024-03-12
Remek sportlövő eredmények és helyezések születtek februárban is; az eredményekről Kéri Attila, a Százhalombattai Lövész Klub elnöke tájékoztatott.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.