2024. március 29. - Auguszta napja
Péntek
Min:4°
Max:19°
Szombat
Min:11°
Max:23°
Vasárnap
Min:12°
Max:21°
Hétfő
Min:10°
Max:23°
Kedd
Min:8°
Max:13°
Városnapló
A rovatban nem a szerkesztőség által készített és nem rendelt írások jelennek meg, amelyek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet.
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.
Augusztusi polgárőr beszámoló
2012-09-04 -
Az augusztusi hónap is tartogatott számunkra feladatot. A hónap elején a betöréssorozattal kapcsolatos emelt szintű és idejű járőrözés volt az elsődleges feladatunk. A város peremterületeire korlátozódott betöréseket, besurranásos lopásokat szerettük volna preventív járőrözéssel megakadályozni. A rendőrséggel és a közterület-felügyelettel összehangolt munkának meg volt az eredménye. Az Erkel Ferenc körúti garázssoron tetten érték a bűnelkövetők egy részét. A nyomozás folyik, és nagyon valószínű, hogy a többi bűnelkövető is horogra kerül.
 
A vízirendőrséggel kötött és az új törvényeknek is megfelelő megújított együttműködési szerződés alapján sajnos, már volt teendő a Duna-part általunk felügyelt szakaszán. Augusztus 21-én jelzés érkezett, hogy vízi hulla akadt fent a Duna-part tököli oldalán, egy uszadék fán. A hatóságok kérésére azonnal a helyszínre hajóztunk a polgárőr csónakkal, és a tököli partra kihúztuk, majd a helyszínelők kiérkezéséig őriztük a testet.
 
Súlyos vízi KRESZ szabálytalanság történt a hajókikötőnknél, Dunafüreden. Egy nagy vízkiszorítású személyszállító hajó alacsony vízállás mellett teljes sebességgel haladt el a kikötő mellett. A hullám szívó majd lökő hatása kimozdította a helyéről az egész úszó kikötőmólót, letépett egy csónakot és elszakított több tartókötelet, ami egy közepes hajót és két csónakgarázst tartott. Szerencsére egy-egy biztosító kötél sikeresen megtartotta a fent említett eszközöket, de csak ideiglenesen. A helyszínre érkező Szalai Attila polgárőrtitkár a vízbe vetve magát egy kötélcsonkba kapaszkodva tartotta az elszabadulni készülő csónakgarázsokat addig, amíg azokat nem rögzítették biztonságosan. Mag János szolgálatvezető az elszabadult csónak után indult, amit a MOL Nyrt. kikötőjének vonalában tudott utolérni.
Sok feladatod adott a Summerfest rendezvénysorozat. A nyitórendezvényen a táncosok felvonulásának útvonalát, majd - a rendőrség és a biztonsági cég mellett - a nyitógála helyszínét biztosították a polgárőrök. A fesztivál ideje alatt végig jelen voltak a kisebb-nagyobb rendezvényeken. Az augusztus 20-i városi ünnepség és a Summerfest zárógála biztosításában is részt vettünk.
 
Tettenérés és elfogás is történt az ünnepségek alatt tiltott robbanóanyaggal (petárda) való visszaélés, kő- és üvegdobálás, valamint hangoskodás miatt.
 
Augusztus 24-én került sor a polgárőrség fél éves közgyűlésére, ahol az egyesület tagjai elfogadták a pénzügyi beszámolót, és az új polgárőrök a törvényi előírásoknak megfelelően levizsgáztak majd esküt tettek. A közgyűlést jó hangulatú halvacsora zárta.
 
Polgárőreink a szokásosnak mondható járőrözésekben vettek részt. Megtett járőrút: 1258 km, szolgálati idő: 580 óra.
 
Polgárőrség, Százhalombatta

AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Nem emelkednek gyermekétkeztetés térítés díjai - Képviselő-testületi összefoglaló
2024-03-27
Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete március 27-én tartotta soron következő ülését a Szekeres József Konferenciaközpontban. Jogszabályi előírásnak eleget téve, felülvizsgálatra kerültek a szociális ellátások ellenértékeként megállapított intézményi térítés díjai, valamint a gyermekétkeztetés térítés díjai, azonban azok továbbra is változatlanul maradnak, az Önkormányzat nem kívánja azokat emelni.

Nyitva van az Aranykapu 4.
2024-03-27
A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium negyedik alkalommal is nagy szeretettel várta a leendő első osztályos gyermekeket és szüleiket március 21-én.

Hello DUFI, Viszlát kérdések! - Tudja meg mi történik MOL Dunai Finomítóban a Hello DUFI lakossági appon keresztül
2024-03-25
Kíváncsi, hogy mi történik Százhalombattán a MOL-nál, mert a finomító környezetében él? Tudni szeretné, mik a legfrissebb hírek és a legfontosabb események?

Magabiztos hazai győzelem!
2024-03-25
 33-27-re (17-14) győzött a Százhalombattai KE a PTE-PEAC ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában a március 23-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Húsvéti csomagok és meglepetés műsor
2024-03-22
Az ünnep alkalmából idén is megajándékozza az Önkormányzat a bölcsődéseket, az óvodásokat, az általános- és középiskolásokat, a Sérültekért Alapítványnál és a Szülők Fóruma Egyesületnél ellátott gyermekeket, függetlenül attól, hogy százhalombattai lakosok-e. Húsvétváró rendezvényre is várják a város apraját- nagyját.

Olivér ajándéka - Csodák márpedig léteznek!
2024-03-22
Teljesült a betegséggel küzdő Olivér vágya, hogy egy speciális számítógéppel tarthassa a kapcsolatot a külvilággal, illetve online folytathassa tanulmányait a kórházban.

Húsvétra készülve
2024-03-22
Ismét ünnepi díszbe öltöztetem a Szent László tér egy részét, ahol tojásfa és a tavaly már kihelyezett fanyulak várják az odalátogatókat.

Tisztító akció az Óvárosban
2024-03-22
Ahogy évek óta a Víz Világnapja alkalmából, Szabó Gábor önkormányzati képviselő idén is zsákot fog az önkéntesekkel együtt, és a Duna-part óvárosi szakaszán összeszedik az ott felejtett hulladékot.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-22
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban. 

Muzsikás az "Egyes"-ben
2024-03-22
A MOL ÚJ EURÓPA ALAPÍTVÁNY támogatásával a Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola tanulóinak rendhagyó énekórákat tartott a hagyományos magyar folklór zenét játszó ikonikus "Muzsikás" együttes.

Műemlékvédelem felsőfokon
2024-03-22
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem műemlékvédelmi szakmérnök-hallgatói Százhalombattán tartottak terepgyakorlatot.

Tenisz-ezüst csapatérem
2024-03-22
A női játékosok átvették az I. osztályú bajnoki ezüstérmeiket a VUK SE teniszcsapatának vacsoráján.

Tavaszi ezüstérem
2024-03-20
Második helyen végzett korosztályában Botos Enikő a SZVISE Atlétika Szakosztályának futója a március 16-án rendezett Gerecse, szintemelkedéses terepverseny 15 km-es távján.

Mozdulj Batta
2024-03-20
Városi kerékpártúra.

"A szabadság mindennél fontosabb"
2024-03-19
A hagyományokhoz híven koszorúzással, díjátadó ünnepséggel és díszelőadással emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról Százhalombattán március 15-én. Vezér Mihály polgármester a többi között a haladó társadalmak létrejöttéhez nélkülözhetetlen szabadság meglétének szükségességét hangsúlyozta beszédében.

Kőrösi bál
2024-03-17
Minénk itt a cirkusz - Kőrösi iskola, április 20.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-14
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban.

Sárkányok csatája - Verseny, élmény, közösség
2024-03-13
Ismét sárkányhajó versenyt hirdetett Százhalombatta Város Önkormányzata és a Sporthalom Nonprofit Kft.

Új lendület a százhalombattai állatvédelemben
2024-03-12
Együttműködési megállapodást kötött a Battai Állat- és Természetvédő Egyesület, valamint a Százhalombatta Közbiztonsági Polgárőr Egyesület. Az Önkormányzat 3 millió forinttal támogatja a BÁTE munkáját az idei évben.

Sportlövő nemzetközi sikerek és 10m Európa-bajnokság
2024-03-12
Remek sportlövő eredmények és helyezések születtek februárban is; az eredményekről Kéri Attila, a Százhalombattai Lövész Klub elnöke tájékoztatott.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.