2022. május 19. - Ivó és Milán napja
Csütörtök
Min:8°
Max:22°
Péntek
Min:10°
Max:25°
Szombat
Min:15°
Max:24°
Vasárnap
Min:12°
Max:22°
Hétfő
Min:11°
Max:22°
Summerfest
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Vérbeli muzsikusok - írta: LA
2012-08-06 - A Summerfest szervezői évről évre igyekeznek újdonságokkal meglepni a közönséget. Ilyen volt 2010-ben az első világzenekari koncert, amikor öt kontinens népzenészei játszották Brahms Ötödik magyar táncát Pál Lajos vezényletével. Az idei fesztiválon a kárpátaljai származású, kivételesen tehetséges zenepedagógus egész családjával megismerkedhetünk.
Pál Lajos fia, Pál István Szalonna és Bandája nevű zenekarával 17-én önálló koncerttel, majd a fesztiválklubban táncházzal szolgál a közönségnek. Az együttes több alkalommal is játszott már az angol királyi családnak, akik először hivatalos ünnepségen hallották muzsikájukat, majd később őket kérték fel Charles herceg születésnapi rendezvényére is. A zenekar a Prima Primissima díjas Állami Népi Együttes állandó kísérője, ezúttal István húgával, az énekes Eszterrel kiegészülve lépnek fel.
Szintén 17-én a Pál-család megtölti a Szent István templomot. Pál Lajos és felesége, Jancsó Katalin, a már említett István és Eszter, valamint jegyeseik, Czébely Beáta zongorista és Eötvös Sándor tanár adnak versekkel is gazdagított hangversenyt este tíztől. Magyar gregorián énekeket, katolikus zenéket, protestáns zsoltárokat hallhat a közönség. A műsorelemeket Czébely Lajos, kárpátaljai költő – Beáta nagybátyjának – versei kötik össze.

Természetesen a világzenekar koncertje sem marad el. A 21-i záró gálán Berlioz Rákóczi indulóját adják elő. A produkció Ráckevére és Tökölre is ellátogat.

- Milyen nyelven értik meg egymást? – kérdeztem Pál Lajostól, aki betanítja és vezényli majd az előadást.
- Anyanyelvi szinten beszélek ukránul, oroszul és tudok franciául is. Legjobb segítőm dr. Lévai Péter, a Táncművészeti Főiskola adjunktusa, aki angoltudásával támogatja a munkánkat. A zenészek már otthon megkapják a kottákat, de itt kell összehangolni a közös muzsikálást. Nagyon jó hangulatúak a próbák! Ha megjelenik egy skót dudás vagy a Bali-szigeti csengettyűs, az ő helyüket is meg kell találni. Amikor egy kínai hegedűs a derekára kötött dobozból kihúz egy húrt és azon kezdi játszani Brahms magyar táncát – az egy csoda!

Pál Lajos ritkán lép a közönség elé előadóként, elsősorban tanárként vesz részt a zenei életben. Tanítványaival, az aszódi Podmaniczky Alapfokú Művészeti Iskola püspökhatvani vonós és harmonika-zenekarával 20-án 16 órától adnak a koncertet a Fesztiválsátorban.


Nyári táborok
2022-05-11 -
Szerkesztőségünk idén is összegyűjtötte a helyi és környékbeli nyári táborokat, programokat. A szolgáltatással azoknak a szülőknek kívánunk segítséget nyújtani, akik szeretnék, hogy gyerekeik biztonságosan, tartalmasan és élményszerűen töltsék a nyári szünidőt.
AKTUÁLIS
2022-05-16 - Cserélje le elavult mobilját!
2022-04-19 - A Szent István templom felújítása után már régóta készültünk a Szent László templom felújítására. Ennek most érkezett el az ideje. Több forrás biztosításával kívánjuk megvalósítani.
2022-04-07 - A költők a szépség koldusai - Fazekas István gondolatai
Megmentik a tavat
2022-05-17
Megkezdődött a százhalombattai dunafüredi Csonakázó-tó vízzel való feltöltése május 16-án. A vízpótlás 10 napon keresztül zajlik – tájékoztatott a helyszínen Vezér Mihály polgármester.

Látogatás a Hivatalban
2022-05-11
A százhalombattai Sérültekért Alapítvány 12 fős csoportját fogadta a Városházán Vezér Mihály polgármester május 5-én.

Madarak és fák napja
2022-05-11
A hagyományokhoz hűen, a jeles nap alkalmából az önkormányzat nevében ismét fát ültetett az óvodásokkal közösen Vezér Mihály polgármester a kulturális központ mögötti területen. Az eseményen részt vett Nagy Balázs alpolgármester és Lukács Bernadett képviselő is.

Két műrepülő-érem
2022-05-11
Egy arany- és egy ezüstérmet nyertek a százhalombattai DEMK versenyzői a Pécsett megrendezett Körrepülő műrepülő modellek Mecsek Kupáján, május 8-án.

GEMS of Europe diákcsere Portugáliában
2022-05-11
A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium öt tanulója és két pedagógusa május 1-jén indult útnak, hogy iskolánkat képviselje a 2020 decemberében kezdődött GEMS of Europe nemzetközi projekt első személyes diákcsere programján a portugál fővárosban, Lisszabonban. 

Kórustalálkozó Celldömölkön százhalombattai részvétellel
2022-05-09
A város Liszt Ferenc Vegyeskarának alapítókarnagyára is emlékeztek a Bárdos Lajos nevével harmincadszor megrendezett kórustalálkozón április 26-án. "Elhoztuk nektek a békét" – énekelte a házigazda kórus a közismert zsidó népdalt, négyszólamú feldolgozásban: "Shalom aleichem." A kórusok erre a bő másfél órára tényleg elhozták.

Tavaszi karbantartás a Finomítóban
2022-05-09
Karbantartást végeznek a MOL Dunai Finomító több üzemében május 13. – június 22. között. A szakemberek mindent megtesznek azért, hogy tevékenységük ne zavarja a környéken élők nyugalmát – tájékoztatott a társaság.

Segítő munkatársat keres a Válaszút Misszió
2022-05-09
A Magyarországi Református Egyház Válaszút Missziója munkatársat keres keresztyén szellemiségű csapatba, szenvedélybetegek szociális (alacsonyküszöbű és nappali) ellátásában, illetve büntetés végrehajtási intézetben végzett segítő munkakör betöltésére.

Országos Informatika verseny az Egyesben
2022-05-09
Két év után ismét személyes megjelenéssel került megrendezésre a Százhalombattai 1. Számú Általános Iskolában a Kozma László Országos Informatika Verseny.

A szív diadala
2022-05-09
34-30-ra nyert a Százhalombattai KE hazai pályán a Debreceni EAC ellen az NBI/B férfi kézilabda-bajnokság rájátszásában május 7-én – derül ki Tallér Zsolt, a battai klub technikai igazgatójának beszámolójából.

Egy tucat + 1 érem
2022-05-09
Tizenkét egyéni érmet szerzett – 2 arany, 7 ezüst és 3 bronz –, valamint egy mix-vegyes váltó bronzérmet nyert a Száz Halom Városi Úszó Klub Sport Egyesület 4 fős úszócsapata a Szentesen megrendezett szabadtéri XXVII. Nemzetközi Senior Úszóversenyen május 7-én.

Közös siker
2022-05-09
21 óra 44 perc alatt teljesítette az XVI. NN UltraBalatonon 211 km-es körtávját a százhalombattai SZVISE futócsapata április 29-én.

Hatvan év az egészségügyben - tisztelet az embernek, a szakmának
2022-05-09
Ünnepélyes keretek között köszöntötték a Százhalom Egészségügyi Központban a ma is aktív, 84 éves Dr. Buza Tibor nyugalmazott belgyógyász- kardiológust, aki hat évtizede dolgozik a betegekért. A főorvosnak a hosszú idő alatt két munkahelye volt, a Szent Rókus Kórház és Százhalombatta.

Ifjú világbajnoki ezüstérmes
2022-05-09
A dobogó második fokára állhatott fel, és vehette át kategóriájában élete első világbajnoki ezüstérmét Díaz-Zrubecz Adriano a százhalombattai Magor Harcművészeti Egyesület Qwan Ki Do szakosztályának versenyzője az olaszországi Padovában április 23-24-én megrendezett I. Gyermek és Ifjúsági Világbajnokságon.

Űrutazáson voltunk
2022-05-09
"Miután reggel gondosan rendbe szedte magát az ember,gondosan rendbe kell szednie a bolygóját is."Antoine de Saint-Exupéry

Óvodák közötti futóversenyt rendezett a Százszorszép Óvoda
2022-05-09
Óvodánkban éves hagyomány a "Nyúlcipő futóverseny", melyet közel 10 éve, minden évben megrendezünk. Néhány évvel ezelőtt felmerült a gondolat, hogy a város többi óvodáját is bevonjuk a vetélkedőbe. A pandémia miatt azonban többször is el kellett halasztani az eseményt, idén azonban megvalósulhatott, közel 150 gyermek részvételével.

Oscar-díjas pedagógus
2022-05-09
A "Legjobb Pedagógus-díj 2022" elismerésben részesült Tornai Boglárka, a százhalombattai Kőrösi iskola tanítója.

Harmincadik születésnap
2022-05-09
Műsorral egybekötött ünnepség keretében emlékeztek meg a százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Sportiskolai Általános Iskola fennállásának három évtizedes jubileumáról április 28-án. A rendezvényen részt vettek a város és a helyi intézmények vezetői, az egykori és a jelenleg is tanító pedagógusok.

NYÍLT LEVÉL A DUNAMENTI ERŐMŰ ZRT. VEZÉRIGAZGATÓJA RÉSZÉRE
2022-05-04
Tisztelt Horváth Péter Vezérigazgató Úr!

Nyílt levél
2022-05-04
Czakó Nicolette Asszony, a B-Cool elnökhelyettese és Mészáros Gábor és Lengyel Bonita részére. Örömmel értesültem arról, hogy hogy Mészáros Gábor és Lengyel Bonita sportolók, kiváló táncosok, a legsikeresebb magyar akrobatikus rock and roll páros 2021 év NÍVÓ DÍJASAI lettek. 

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.