2024. április 19. - Emma napja
Péntek
Min:3°
Max:12°
Szombat
Min:5°
Max:11°
Vasárnap
Min:3°
Max:11°
Hétfő
Min:4°
Max:9°
Kedd
Min:3°
Max:7°
Riport
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Meddig megyünk el? - írta: LA
2012-07-20 - Nyáron mozgásba lendül az ország, útra kelünk vízpartra, hegytetőre, határokon belül és túl, biciklivel, autóval, repülővel, magányosan, családdal vagy idegenvezetővel, kempingbe vagy sokcsillagos szállodába. Hogyan nyaralnak a battaiak? Mi ennek eredtünk nyomába.
Mielőtt elhagynánk a várost, érdemes helyben is körülnézni! Többek egybehangzó véleménye, hogy a százhalombattai strand a legolcsóbb és a legkellemesebb a környéken. Nem véletlen, hogy a látogatók hatvan százaléka a környező településekről érkezik.

- Lehet, hogy sok helybeli jön hozzánk, de még többen a fővárosból és a környékről – tájékoztat Horváth Istvánné, a Városi Szabadidő Központ gazdasági vezetője. A battaiak talán Ráckevére vagy a Velencei tóra járnak.

Az idei a SZÉP-kártya-használat első nyara. Fontos tudni, hogy igénylésekor már előre át kell gondolni, hogy mire – vendéglátásra, szállásra, szabadidőre – szeretnénk fordítani a keretet. Bevezetése is hozott változást a hazai utazási szokásokban.

Fazekasné Horváth Tímea, a Domi Tours utazási iroda vezetője 17 éve foglalkozik utazásszervezéssel. A belföldi nyaralásokról eddig kevés közvetlen tapasztalatot szerzett, mert ezeket többnyire otthonról, maguk intézik a battaiak. A SZÉP-kártya bevezetése óta azonban egyre többen keresik fel az irodát. Mivel nem minden szálláshely fogadja el közvetlenül a kártyát, érdemes rajtuk keresztül intézni a foglalásokat. Minden korosztály, akár egész családok számára is népszerűek a belföldi wellness-üdülések. Egyes helyeken, főleg a nyugati országrészen, ahova korábban többnyire külföldiek jártak, egy időben nem is készítettek magyar nyelvű ismertetőket. Mostanában azonban igyekeznek visszacsábítani a hazai vendégeket.

A Balatonon és környékén viszont emelkedtek az árak – tájékoztat az irodavezető, aki szerint a magyar tengernél olcsóbb és izgalmasabb külföldi nyaralást választani.

A tudatosabbak már január-februárban lefoglalják az időpontokat, amikor a legtöbb iroda előfoglalási kedvezmény biztosít. A körutazások hamar megtelnek. Leginkább az ötven felettiek kedvelik, hogy kényelmesen, idegenvezető segítségével, egy héten vagy néhány napon át ismerkedhetnek egy-egy régió épített vagy természeti értékeivel. A Domi Tours rendszeresen szervez egynapos buszos kirándulásokat közeli helyekre, és – talán a szűkülő anyagi lehetőségek miatt is egyre többen választják ezeket. A busz reggel indul és még éjszaka vissza is tér, így nem kell szállásra költeni, mégis gazdagabbak lehetünk például egy bécsi sétával, vagy a Plitvicei-tavaknál töltött néhány órával.
A gazdasági válság természetesen hatással volt utazási szokásainkra, mint ahogyan az uniós bővülés is. A válság előtt Horvát- és Törökország volt a legnépszerűbb úticél, mostanában inkább Tunézia és Görögország. "A rossz hírek ellenére még mindig a görög szigeteken a legolcsóbb a nyaralás, és a görögök most talán még a megszokottnál is kedvesebbek" – mondja az irodavezető, aki nemrég járt arrafelé. Tunézia mindig kedvelt célpont volt, ahol jó áron jó ellátást kap a pihenésre vágyó vendég. A török riviéra viszont sokat drágult az utóbbi időben, így csökkent iránta az érdeklődés. Néhány éve Horvátországban szöktek irreálisan magasra az árak, ott viszont mostanra kissé konszolidálódott a helyzet.

A rendszerváltás előtt rengetegen jártak Bulgáriába, mert ott a magyarok gazdagnak érezhették magukat. Uniós csatlakozásuk óta sokan vissza is tértek oda nosztalgiázni, de mivel a körülmények továbbra is "balkániak", hamar elmúlt a lelkesedés.

"Montenegro viszont gyönyörű! Sokan nem is tudják, hogy Európában egyedül ott található olyan földhasadék, ami hasonló az amerikai Grand Kanyonhoz – lelkesedik Tímea. Persze, tudni kell, hogy ez a terület is a Balkán része, a mienktől eltérő kultúrával, de a közelmúltban például már láttam szemeteskukát a tengerparton. Igaz ugyan, hogy Montenegro is drágult az elmúlt évekhez képest."
Kérdésemre kiderül, hogy Albánia iránt évekkel ezelőtt egyetlen ember érdeklődött a battai irodában, Tímeáék viszont Montenegróból egy határ menti tavon keresztül átlátogatták oda is. "Mintha egy régi filmet láttunk volna: tehenet tereltek az utcán, egy ember rúdon dohányleveleket cipelt, a főút egyszer csak egy rozoga fahídon folytatódott, hogy azt sem tudtuk, rá merjünk-e hajtani. Sokfelé jártunk már, soha nem találkoztunk kéregetőkkel, de Albániában összeszorult a gyomrom, amikor láttam őket. Nagyon szegény ország."

Megnehezíti az utazások szervezését, hogy a MALÉV megszűnése óta sok európai városba nincsenek közvetlen járatok. Lehet, hogy olcsóbbak a "fapados" jegyek, de szigorúak a feltételek, és minden módosítás, pluszszolgáltatás – csomag, bankkártya-használat – további költségekkel jár.
Egzotikus tájakra, a Föld másik oldalára általában szeptember és április között járnak a százhalombattaiak is. A legdivatosabb régóta Thaiföld, akár körutazás, akár nyaralás a cél. Népszerű még a Maldív-szigetek, Brazília és Mexikó is, de ezeket az utakat nem az átlagos keresetűek választják. Az elmúlt másfél évtizedben többnyire ugyanaz a vendégkör utazott ezekbe az országokba.
Amikor szeptemberben elindul az iskola, visszaesik a forgalom. Síelni nem járnak olyan sokan, és azok is inkább maguk szervezik az utat. Ugyanez érvényes a kalandtúrákra, a Domi Toursnak ezekről sincsenek információi.

Van azonban azoknak, akik rendszeresen így járják a világot. Egyiküket – nevezzük Gábornak – a Föld túlsó oldalán, az internet segítségével sikerült utolérni. Szerinte kétféle egzotikus utazó létezik: az egyik elutazik a tengerpartra, ott tölt egy kis időt, majd hazajön. A másik a "backpackers", aki hátára veszi a zsákot és nekivág a nagyvilágnak. Gábor és barátai most Ázsiában járnak. Szerinte a legnagyobb nehézség információhoz jutni: mi mennyibe kerül, hogyan lehet eljutni helyekre, mit érdemes megnézni, mit szabad enni és mi az, amit muszáj megkóstolni. Javaslata szerint, aki tud angolul, vegyen egy Lonely Planet kiadványt, amiben minden választ megtalál. Európából rengeteg fiatal választja ezt az utazási módot, ezért mindenhol olajozottan működik a rendszer. Ritka, hogy valamiért nagy erőfeszítést kellene tenniük. "Szokások helyett inkább szabályok vannak" – fogalmaz Gábor. "Néha élvezzük egy hotel kényelmét, néha pedig bungalóban alszunk, és hideg vízben fürdünk. Törekszünk rá, hogy a legjobbat kapjuk a pénzünkért és spóroljunk, ha tudunk."

A Domi Tours-ot, mint Százhalombatta egyetlen utazási irodáját, időnként felkeresik a városunkba érkezők, különösen Summerfest idején. Fazekasné Horvát Tímea elmondta, nagyon sajnálja, hogy többszöri megkeresésük ellenére sem kapnak a városi intézményektől ismertetőket, prospektusokat, pedig szívesen propagálnák a helyi értékeket a hozzájuk betérő vendégeknek. 


AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Dicsőítő kórusmise a templomban
2024-04-19
Meghitt hangulatú koncerten mutatta be – Magyarországon először – a százhalombattai Liszt Ferenc Vegyeskar és a Celldömölki Liszt Ferenc Vegyeskar Kárpáti Iván, Missa Brevis Tonalis című egyházzenei kompozícióját a Szent István templomban április 13-án.

"Bormisszió" ismét teljesítve - Egy verseny, ahol senki sem lehet szomorú
2024-04-17
Remek hangulatban – a Muslinca Dalárda műsorával, eredményhirdetéssel, kóstolóval és vacsorával – telt a 45. Regionális Borverseny a Zenálkó Etel Óvárosi Közösségi Házban április 12-én. A Csobolyó Borbarát Klub által szervezett hagyományos mustrán helyi és környező települések borászainak 38 nedűjét értékelte a társadalmi és a szakmai zsűri.

"Legyen a vízitúra mindenkié"
2024-04-16
A fenti mottó jegyében rendezték meg a Magyar Vízitúra Szövetség második országos konferenciáját, ezúttal Százhalombattán a Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpontban, április 13-14-én. A szakmai találkozón előadásokkal és számos egyéb programmal – workshopok, képzések, vizsgalehetőség, bemutató, versenyek, hajnali dunai evezés – várták a résztvevőket.

Ismét taroltak a szenior úszók
2024-04-15
45 érmet nyert a Száz Halom Városi Úszó Klub a Hódmezővásárhelyen megrendezett IV. Consolis ASA nemzetközi szenior úszóversenyen. Az egyesület 14 versenyzője 56 számban állt rajthoz, 18 arany-, 19 ezüst- és 8 bronzérmet szerezve.

Verssel, prózával az irodalom szárnyán
2024-04-15
A Magyar Költészet Napján, április 11-én tartotta az idei városi vers- és prózamondó verseny díjátadó gáláját a Hamvas Béla Városi Könyvtár. Az intézmény több évtizedes hagyományra visszatekintő versenyére idén közel 140 diák nevezett, közül 34-en vehettek át díjakat; 17-en magyar, 17-en idegennyelvi kategóriában.

Beruházás a fenntartható jövő érdekében
2024-04-14
Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású zöld hidrogén üzemét adta át a MOL a százhalombattai Dunai Finomítóban április 11-én. Az ünnepségen jelen volt Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester is.

Új szín-tér a kulturális életben
2024-04-14
Többfunkciós rendezvénytermet alakított ki a HIT Gyülekezete a Szent István téren található ingatlankomplexum egyik helyiségéből. A bérelt ingatlan felújítását az Önkormányzat is támogatta.

Pályázati felhívás
2024-04-12
Százhalombattai Polgármesteri Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet KÖZTERÜLET-FELÜGYELŐ munkakör betöltésére.

Egy pont a Balaton partjáról!
2024-04-10
28-28-as (félidő, hazai-vendég: 17-14) döntetlent játszott idegenben a Százhalombattai KE a NEKA U21 csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában az április 7-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt a battai klub elnöke számolt be.

Változik a forgalmi rend
2024-04-10
Ismét kétirányú lesz az Ady Endre utca a Radnóti utcai kereszteződéstől a 9. számig terjedő szakaszon április 15-től.

Sinka László fogadóórája
2024-04-09
Sinka László a 6. számú dunafüredi egyéni választókerület képviselője, tanácsnok fogadóórát tart április 16-án, kedden, 15:00-16.30 óra között.

Feltáruló történelem - Megnyitotta kapuit a "Matrica" Múzeum és Régészeti Park
2024-04-09
Szezonnyitó ünnepség keretében indította az évadot az önkormányzati intézmény; megújult az állandó kiállítás, valamint jelentős rekonstrukciós munkálatok kezdődnek a szabadtéri múzeumban.

Mélyreható történetek - Megjelent a Százhalom Kalendárium +
2024-04-09
Az idei kötet különlegessége, hogy ezúttal főként 20. századi, kizárólag Százhalombattával foglalkozó értékes írásokkal találkozhat a település múltja iránt érdeklődő olvasó. Az Önkormányzat támogatásával készült kiadványt a Hamvas Béla Városi Könyvtárban mutatták be, ahol a helyi iskolák és nyugdíjas klubok átvehették a részükre ajánlott példányokat.

Egy tucat aranyérem a szenior úszóknál
2024-04-09
Kiválóan szerepelt A Száz Halom Városi Úszó Klub, Budapesten az I. Semmelweis Nemzetközi Rövidpályás Úszó Kupán április 6-án – tájékoztatott Tejes István az egyesület alelnöke.

Érem és remek teljesítmények a futó-hétvégén
2024-04-04
Két megmérettetésen is eredményesen szerepeltek a SZVISE Atlétika Szakosztály versenyzői március 23-24-én.

"Minden út Rómába vezet"
2024-04-04
Mi a titka a római utaknak? Miért és hogyan építették ezeket? Milyen volt az élet a Római Birodalomban?

Állásajánlat
2024-04-04
A SZÁKOM Nonprofit Kft. azonnali munkakezdéssel rakodó munkakörbe munkatársat keres.

Gyász
2024-04-04
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Magyar Sándorné, született Bozsik Erzsébet, 2024. március 20-án, életének 90. évében elhunyt.

Táborozási támogatás - Ismét segít a Remény Bajnoka
2024-04-03
A Remény Bajnoka Alapítvány 25.000 Ft összegű napközis táborozási támogatást nyújt 280 százhalombattai lakóhelyű, városi intézményben tanuló általános iskolásnak. A támogatást azok a leendő elsősök is igénybe vehetik, akik a 2024/2025-ös tanévben kezdik meg általános iskolai tanulmányaikat.

Tegyen az egészségéért - Egészségnap és Laborhét  
2024-04-02
Ismét megszervezik a százhalombattai városlakók számára az ingyenes Egészségnapot, ezúttal május 11-én, szombaton – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester. Az Önkormányzat által finanszírozott laborvizsgálaton is részt vehetnek a háziorvosok által javasolt battai páciensek.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.