2024. április 18. - Andrea napja
Csütörtök
Min:6°
Max:13°
Péntek
Min:3°
Max:13°
Szombat
Min:5°
Max:11°
Vasárnap
Min:3°
Max:12°
Hétfő
Min:6°
Max:7°
Közélet, politika
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Csak összefogással van esély a változásra - írta: CK
2012-07-06 - A Demokratikus Koalíció és az MSZP teljes partnerséget kínál azoknak a politikai és civil szervezeteknek, akik küzdenek az eddig elért színvonalért, az álláshelyekért és azokért a vívmányokért, amelyeket az elmúlt negyven évben ért el a város – hangzott el a két párt sajtótájékoztatóján, Százhalombattán június 29-én.
A DK és az MSZP helyi csoportjainak nem ez az első közös megmozdulása – mondta Szabó Attila, az MSZP elnöke. Mészáros László, a DK vezetője szerint példaértékű a két helyi szervezet együttműködése.  Úgy véli, 2014-ben csak a demokratikus ellenzék összefogása teheti lehetővé a változást. Ennek érdekében a Jobbik kivételével minden politikai erővel hajlandóak összefogni.

Mészáros úgy véli, Százhalombattán talán még kevésbé érzik az emberek, milyen nehéz helyzetbe került az ország, de a két nagyvállalatnál elbocsátások kerültek napirendre, és a városházán egyre több a segélyért folyamodók száma. A nyugdíjasok a népesség komolyan veszélyeztetett csoportjához tartoznak, ahogyan a több mint 120 fogyatékkal élő is, akiknek a kormányzati intézkedések hatására drasztikusan csökkent a jövedelme. Jelentős azoknak a száma is, akiket a banki hitelek visszafizetése nyomorít meg. Jelzi a gazdasági helyzet romlását az eladásra váró ingatlanok tömege, de az önkormányzat költségvetése is, amelyben 8,5 milliárdos bevétellel 11 milliárdos kiadás áll szemben. Az idei évben közel 3 milliárd forint tartalékbevonást tervez a város, ami azt jelenti, hogy a következő évre már csak 2 milliárd tartalékkal gazdálkodhat, 2014-ben pedig a jelenlegi költségszint mellett 3,5-4 milliárdos hiánnyal kell szembenéznie.

Július 1-jétől kétszeresére emelkednek a gyógyszerárak, a kormány "szemérmetlen, álszent módon" a tartós hatásúak támogatását szüntette meg, a nem tartós hatásúakból viszont dupla annyit kell beszedni. Hallotta, hogy idős emberek megpróbálják visszavetetni a patikában a gyógyszereiket, ami ismét csak azt jelzi, hogy az országban súlyossá vált a helyzet, beavatkozásra van szükség.

Szabó Attila szerint a vízi közműszolgáltatásokban bekövetkező változás jól példázza, hogyan korlátozza a kormány az önkormányzatok mozgásterét. Százhalombatta az elmúlt évtizedekben milliárdokat költött a városi közműszolgáltatások fejlesztésére, karbantartására, és a jó gazda személetnek köszönhetően relatíve olcsón tudja biztosítani a lakosságnak a víz- és csatornaellátást. Az új vízi közmű törvény ezt a jövőben nem teszi lehetővé, megszűnik a város ármegállapító szerepe is, ami akár kétszeresére növekvő díjemelkedést is jelenthet a lakosság számára.

Orbán Viktor egyik legnagyobb bűnének nevezte, hogy a minden társadalmi támogatást nélkülöző kereszténydemokratákra bízta az oktatás ügyét. A diploma nehezen elérhetővé vált a szegényebb családok számára, ami súlyosan megnehezíti a társadalmi érvényesülésüket. Az eddig kiemelkedő színvonalon működő battai általános iskolákban pedig a jövőben nem helyben dől el, ki lesz az igazgató, milyen lesz a nevelési-oktatási program, és olyan tantervből kell tanítani, amibe Csukás István nem fért be, Wass Albert viszont igen. A tervezett óraszámemelés pedig egyet jelent a pedagógus-elbocsátással, és a központosítás miatt a diákokra is jóval kevesebb pénz jut majd. A közoktatás jövőjével kapcsolatban Battán is teljes a bizonytalanság, de a legfrissebb hírek szerint az önkormányzat már a "gondnoki" szerepet sem láthatja el.   Szabó Attila szerint minden demokratikusan gondolkodó szervezetnek együtt kell működnie azért, hogy a lakosságot súlyosan megkárosító folyamatokat megállítsák a következő választásokkor.


AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
"Bormisszió" ismét teljesítve - Egy verseny, ahol senki sem lehet szomorú
2024-04-17
Remek hangulatban – a Muslinca Dalárda műsorával, eredményhirdetéssel, kóstolóval és vacsorával – telt a 45. Regionális Borverseny a Zenálkó Etel Óvárosi Közösségi Házban április 12-én. A Csobolyó Borbarát Klub által szervezett hagyományos mustrán helyi és környező települések borászainak 38 nedűjét értékelte a társadalmi és a szakmai zsűri.

"Legyen a vízitúra mindenkié"
2024-04-16
A fenti mottó jegyében rendezték meg a Magyar Vízitúra Szövetség második országos konferenciáját, ezúttal Százhalombattán a Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpontban, április 13-14-én. A szakmai találkozón előadásokkal és számos egyéb programmal – workshopok, képzések, vizsgalehetőség, bemutató, versenyek, hajnali dunai evezés – várták a résztvevőket.

Ismét taroltak a szenior úszók
2024-04-15
45 érmet nyert a Száz Halom Városi Úszó Klub a Hódmezővásárhelyen megrendezett IV. Consolis ASA nemzetközi szenior úszóversenyen. Az egyesület 14 versenyzője 56 számban állt rajthoz, 18 arany-, 19 ezüst- és 8 bronzérmet szerezve.

Verssel, prózával az irodalom szárnyán
2024-04-15
A Magyar Költészet Napján, április 11-én tartotta az idei városi vers- és prózamondó verseny díjátadó gáláját a Hamvas Béla Városi Könyvtár. Az intézmény több évtizedes hagyományra visszatekintő versenyére idén közel 140 diák nevezett, közül 34-en vehettek át díjakat; 17-en magyar, 17-en idegennyelvi kategóriában.

Beruházás a fenntartható jövő érdekében
2024-04-14
Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású zöld hidrogén üzemét adta át a MOL a százhalombattai Dunai Finomítóban április 11-én. Az ünnepségen jelen volt Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester is.

Új szín-tér a kulturális életben
2024-04-14
Többfunkciós rendezvénytermet alakított ki a HIT Gyülekezete a Szent István téren található ingatlankomplexum egyik helyiségéből. A bérelt ingatlan felújítását az Önkormányzat is támogatta.

Pályázati felhívás
2024-04-12
Százhalombattai Polgármesteri Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet KÖZTERÜLET-FELÜGYELŐ munkakör betöltésére.

Egy pont a Balaton partjáról!
2024-04-10
28-28-as (félidő, hazai-vendég: 17-14) döntetlent játszott idegenben a Százhalombattai KE a NEKA U21 csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában az április 7-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt a battai klub elnöke számolt be.

Változik a forgalmi rend
2024-04-10
Ismét kétirányú lesz az Ady Endre utca a Radnóti utcai kereszteződéstől a 9. számig terjedő szakaszon április 15-től.

Sinka László fogadóórája
2024-04-09
Sinka László a 6. számú dunafüredi egyéni választókerület képviselője, tanácsnok fogadóórát tart április 16-án, kedden, 15:00-16.30 óra között.

Feltáruló történelem - Megnyitotta kapuit a "Matrica" Múzeum és Régészeti Park
2024-04-09
Szezonnyitó ünnepség keretében indította az évadot az önkormányzati intézmény; megújult az állandó kiállítás, valamint jelentős rekonstrukciós munkálatok kezdődnek a szabadtéri múzeumban.

Mélyreható történetek - Megjelent a Százhalom Kalendárium +
2024-04-09
Az idei kötet különlegessége, hogy ezúttal főként 20. századi, kizárólag Százhalombattával foglalkozó értékes írásokkal találkozhat a település múltja iránt érdeklődő olvasó. Az Önkormányzat támogatásával készült kiadványt a Hamvas Béla Városi Könyvtárban mutatták be, ahol a helyi iskolák és nyugdíjas klubok átvehették a részükre ajánlott példányokat.

Egy tucat aranyérem a szenior úszóknál
2024-04-09
Kiválóan szerepelt A Száz Halom Városi Úszó Klub, Budapesten az I. Semmelweis Nemzetközi Rövidpályás Úszó Kupán április 6-án – tájékoztatott Tejes István az egyesület alelnöke.

Érem és remek teljesítmények a futó-hétvégén
2024-04-04
Két megmérettetésen is eredményesen szerepeltek a SZVISE Atlétika Szakosztály versenyzői március 23-24-én.

"Minden út Rómába vezet"
2024-04-04
Mi a titka a római utaknak? Miért és hogyan építették ezeket? Milyen volt az élet a Római Birodalomban?

Állásajánlat
2024-04-04
A SZÁKOM Nonprofit Kft. azonnali munkakezdéssel rakodó munkakörbe munkatársat keres.

Gyász
2024-04-04
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Magyar Sándorné, született Bozsik Erzsébet, 2024. március 20-án, életének 90. évében elhunyt.

Táborozási támogatás - Ismét segít a Remény Bajnoka
2024-04-03
A Remény Bajnoka Alapítvány 25.000 Ft összegű napközis táborozási támogatást nyújt 280 százhalombattai lakóhelyű, városi intézményben tanuló általános iskolásnak. A támogatást azok a leendő elsősök is igénybe vehetik, akik a 2024/2025-ös tanévben kezdik meg általános iskolai tanulmányaikat.

Tegyen az egészségéért - Egészségnap és Laborhét  
2024-04-02
Ismét megszervezik a százhalombattai városlakók számára az ingyenes Egészségnapot, ezúttal május 11-én, szombaton – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester. Az Önkormányzat által finanszírozott laborvizsgálaton is részt vehetnek a háziorvosok által javasolt battai páciensek.

Hosszú, dolgos életek
2024-04-02
Három városlakó is betöltötte a 90. életévét nemrég, a szépkorúakat az Önkormányzat is köszöntötte.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.