2024. április 16. - Csongor napja
Kedd
Min:6°
Max:13°
Szerda
Min:4°
Max:12°
Csütörtök
Min:5°
Max:12°
Péntek
Min:4°
Max:12°
Szombat
Min:4°
Max:12°
Városnapló
A rovatban nem a szerkesztőség által készített és nem rendelt írások jelennek meg, amelyek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet.
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Kalandozó őseink nyomában - Itáliában járt az OMNYE
2012-05-30 -
Az Olajipari Műszaki Nyugdíjas Egyesület idén folytatta tavaly megkezdett külföldi kirándulásai sorát. Május 14-19. között hat szép napot töltöttünk Észak-Olaszországban. Úti célunk kiválasztását meghatározta, hogy az ilyenkor szokásos szakmai programunkat ezúttal a MOL Nyrt. mantovai finomítójának a meglátogatása jelentette. Erre azonban csak az utolsó előtti napon kerülhetett sor, így előtte kirándulásokat tettünk a térségben.

Első nap útközben háromórás városnézésen ismerkedtünk a szlovén fővárossal, Ljubljanával. A hangulatos folyóparton és a Várhegyen sétálva élveztük a Budapesthez képest szinte kisvárosias csendet és nyugalmat, a város hangulatát. Magyar vonatkozást is találtunk, gróf Batthyány Lajos, az első független felelős magyar kormány miniszterelnöke az itteni várban raboskodott, emlékét tábla őrzi. Este lett, mire elfoglaltuk szállásunkat a Garda-tótól néhány kilométerre, délre fekvő faházas üdülőtelepen, az Altomincio Family Parkban. A kezdetben szűkösnek tűnő elhelyezésért bőven kárpótolt bennünket a környező táj szépsége és az esténkénti borozgatós-magyarnótázós összejövetelek lehetősége. Erre bizony egy szállodában aligha lett volna mód.

A következő napokban egyaránt volt részünk városi "kultúr" programokban és természeti szépségben bővelkedő látnivalókban. Előbbiekhez sorolhatjuk Veronát és Pármát, ahol láttuk a római Arénát, Júlia házát, román kori templomokat, középkori hangulatot árasztó városi tereket és palotákat. A mediterrán táj, a természet teljes szépségében mutatta meg magát a Garda-tó körüli kirándulásunkon. Függőkabinnal felmentünk a Monte-Baldo hegység 1760 méter magas pontjára. Miközben felvonó kabinunk körbefordult velünk, csodálatos körpanoráma bontakozott ki előttünk. Alattunk a hegyek közé szorult azúrkék tó, a háttérben az Alpok hófödte hegykoszorúja. Nálunk jobban mindezt valószínűleg csak a nagyszámú paplanernyős élvezhette, akik a hegyről leereszkedve nemegyszer a tó vizében landoltak.
A vidék, ahol jártunk, egyben a jó borok, a Pármai sonka és sajt készítésének is a központja. Jártunk egy nagy borkombinátban, amely több mint kétezer szőlőtermelő szövetkezéséből jött létre. Azt is megtudhattuk, hogy az igazi Pármai sonka nem füstöléssel, hanem akár egy-két évig is tartó érleléssel készül. Ennek sikeres eredményéről egy kóstoló erejéig magunk is meggyőződhettünk.

Utazásunk utolsó előtti napját a mantovai kőolaj-finomítóban kezdtük, amelyet öt éve vett meg a MOL Nyrt. Az olasz vezetők és ott dolgozó magyar kollégáink megismertették velünk a gyár történetét és fejlődését az 1950-es évek végétől napjainkig. Iráni vagy ahhoz hasonló összetételű magas aszfalttartalmú kőolajok feldolgozását végzik, ezért jelentős a bitumentermelésük. A kőolaj csővezetéken érkezik a Velence melletti tengeri kikötőből a finomítóba. A Dunai Finomítónál jóval kisebb, 2,5 millió tonna évi kapacitású gyár kis területen fekszik, ezért az újabb és újabb bővítések miatt az üzemek telepítése sokkal zsúfoltabb a nálunk megszokotthoz képest. Az új technológiák az értékes fehéráru, elsősorban a gázolaj hozamának növelését célozzák, ezért hidrokrakkoló és gázolaj-kénmentesítő üzemek épültek.

A biztonságra szemmel láthatóan nagy hangsúlyt helyeznek. A világörökség részét képező történelmi óváros közelsége miatt az üzemeltetés környezetvédelmi szempontjai elsődleges prioritást élveznek. Ez megnyilvánul például abban, hogy a speciális műszaki megoldás miatt a fáklya lángja egyáltalán nem látható. Az üzemi étkezdében elfogyasztott finom ebéd után személyes tapasztalatokat is szerezhettünk Mantova történelmi városközpontjáról. A hercegi palota-múzeum után a Szent András templom kriptájában őrzött ereklye története kapcsán hallhattunk kalandozó magyar őseinkről, akik annak idején végigdúlták a Pó-folyó völgyét. Szerencsére ez ma már nem vet árnyékot a két nép baráti viszonyára...
Hatnapos utunk utolsó állomása hazafelé Padova volt. Megható volt látni a Szent Antal sírja előtt sorban álló zarándok tömeget, köztük nagyszámú gyógyulást remélő sérült és rokkant embert.

Mindent összevetve: ismét tartalmas, élményekben gazdag utazáson vehettünk részt. Köszönet érte az egyesület támogatóinak, Százhalombatta önkormányzatának és a MOL Finomítás vezetésének!

Olajipari Műszaki Nyugdíjas Egyesület


AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Ismét taroltak a szenior úszók
2024-04-15
45 érmet nyert a Száz Halom Városi Úszó Klub a Hódmezővásárhelyen megrendezett IV. Consolis ASA nemzetközi szenior úszóversenyen. Az egyesület 14 versenyzője 56 számban állt rajthoz, 18 arany-, 19 ezüst- és 8 bronzérmet szerezve.

Verssel, prózával az irodalom szárnyán
2024-04-15
A Magyar Költészet Napján, április 11-én tartotta az idei városi vers- és prózamondó verseny díjátadó gáláját a Hamvas Béla Városi Könyvtár. Az intézmény több évtizedes hagyományra visszatekintő versenyére idén közel 140 diák nevezett, közül 34-en vehettek át díjakat; 17-en magyar, 17-en idegennyelvi kategóriában.

Beruházás a fenntartható jövő érdekében
2024-04-14
Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású zöld hidrogén üzemét adta át a MOL a százhalombattai Dunai Finomítóban április 11-én. Az ünnepségen jelen volt Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester is.

Új szín-tér a kulturális életben
2024-04-14
Többfunkciós rendezvénytermet alakított ki a HIT Gyülekezete a Szent István téren található ingatlankomplexum egyik helyiségéből. A bérelt ingatlan felújítását az Önkormányzat is támogatta.

Pályázati felhívás
2024-04-12
Százhalombattai Polgármesteri Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet KÖZTERÜLET-FELÜGYELŐ munkakör betöltésére.

Egy pont a Balaton partjáról!
2024-04-10
28-28-as (félidő, hazai-vendég: 17-14) döntetlent játszott idegenben a Százhalombattai KE a NEKA U21 csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában az április 7-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt a battai klub elnöke számolt be.

Változik a forgalmi rend
2024-04-10
Ismét kétirányú lesz az Ady Endre utca a Radnóti utcai kereszteződéstől a 9. számig terjedő szakaszon április 15-től.

Sinka László fogadóórája
2024-04-09
Sinka László a 6. számú dunafüredi egyéni választókerület képviselője, tanácsnok fogadóórát tart április 16-án, kedden, 15:00-16.30 óra között.

Feltáruló történelem - Megnyitotta kapuit a "Matrica" Múzeum és Régészeti Park
2024-04-09
Szezonnyitó ünnepség keretében indította az évadot az önkormányzati intézmény; megújult az állandó kiállítás, valamint jelentős rekonstrukciós munkálatok kezdődnek a szabadtéri múzeumban.

Mélyreható történetek - Megjelent a Százhalom Kalendárium +
2024-04-09
Az idei kötet különlegessége, hogy ezúttal főként 20. századi, kizárólag Százhalombattával foglalkozó értékes írásokkal találkozhat a település múltja iránt érdeklődő olvasó. Az Önkormányzat támogatásával készült kiadványt a Hamvas Béla Városi Könyvtárban mutatták be, ahol a helyi iskolák és nyugdíjas klubok átvehették a részükre ajánlott példányokat.

Egy tucat aranyérem a szenior úszóknál
2024-04-09
Kiválóan szerepelt A Száz Halom Városi Úszó Klub, Budapesten az I. Semmelweis Nemzetközi Rövidpályás Úszó Kupán április 6-án – tájékoztatott Tejes István az egyesület alelnöke.

Érem és remek teljesítmények a futó-hétvégén
2024-04-04
Két megmérettetésen is eredményesen szerepeltek a SZVISE Atlétika Szakosztály versenyzői március 23-24-én.

"Minden út Rómába vezet"
2024-04-04
Mi a titka a római utaknak? Miért és hogyan építették ezeket? Milyen volt az élet a Római Birodalomban?

Állásajánlat
2024-04-04
A SZÁKOM Nonprofit Kft. azonnali munkakezdéssel rakodó munkakörbe munkatársat keres.

Gyász
2024-04-04
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Magyar Sándorné, született Bozsik Erzsébet, 2024. március 20-án, életének 90. évében elhunyt.

Táborozási támogatás - Ismét segít a Remény Bajnoka
2024-04-03
A Remény Bajnoka Alapítvány 25.000 Ft összegű napközis táborozási támogatást nyújt 280 százhalombattai lakóhelyű, városi intézményben tanuló általános iskolásnak. A támogatást azok a leendő elsősök is igénybe vehetik, akik a 2024/2025-ös tanévben kezdik meg általános iskolai tanulmányaikat.

Tegyen az egészségéért - Egészségnap és Laborhét  
2024-04-02
Ismét megszervezik a százhalombattai városlakók számára az ingyenes Egészségnapot, ezúttal május 11-én, szombaton – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester. Az Önkormányzat által finanszírozott laborvizsgálaton is részt vehetnek a háziorvosok által javasolt battai páciensek.

Hosszú, dolgos életek
2024-04-02
Három városlakó is betöltötte a 90. életévét nemrég, a szépkorúakat az Önkormányzat is köszöntötte.

"Az ünnep legyen mindenkinek ünnep" - Ebéd a Hajléktalanszállón
2024-04-01
Húsvét alkalmából idén is melegétellel, többféle gyümölccsel és édességgel vendégelte meg az intézmény lakóit Szalai Attila és Szabó Gábor önkormányzati képviselők. Török Sándor alpolgármester ezúttal családi okok miatt nem tudott részt venni az eseményen.

Húsvétvárás az Idősek Gondozóházában
2024-03-29
Az ünnep alkalmából ellátogatott az intézménybe Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.