A Khmer Birodalom a IX. és a XV. század között a mai Kambodzsa területén volt nagyhatalmú királyság. Egykori területén több száz kőből épült templom és szentély áll, de királyi paloták és városi házak, amelyek fából készültek, mára teljesen megsemmisültek. A Khmer Birodalom leghíresebb öröksége Angkor, az egykori főváros, amelynek lakossága elérte az egymilliót. Köré csatorna- és tározórendszer épült bonyolult mérnöki pontossággal. Az esős évszakban, a nyári monszun idején a túlfolyócsatornák összegyűjtötték a vizet megakadályozva a hatalmas áradásokat és öntözővizet biztosítva az aszályos hónapokra. Az egyedülálló technikának köszönhetően a rizsföldeken évente háromszor arathattak – és aratnak ma is – óriási terméshozamokat produkálva. Angkor gazdaságát nem a pénz működtette, hanem a rizs. Rizzsel fizettek a munkásoknak, a templomi személyzetnek. A további művelhető területek létrehozása miatt nagy mennyiségű erdőt irtottak ki, így a föld kizsákmányolása is fontos szerepet játszhatott a birodalom hanyatlásában. Ugyanakkor megsokasodtak a birodalmat ért külső támadások is. Angkort 1431-ben a sziámi thaiak foglalták el, nem sokkal ezután teljesen elnéptelenedett. Az egykori tündöklő birodalmat visszafoglalta a dzsungel, csak a XIX. század végén bukkant rá Henri Mouhot francia természettudós. Európa az ő rajzaiból tudta meg, mit rejt a kambodzsai dzsungel. A régészeti feltárást francia régészek végezték 1933 és ’72 között, de a maradványokat körbevevő növényzetet igyekeztek érintetlenül hagyni. Angkort 1992-ben nyilvánították a világörökség részévé.

A Khmer Birodalomról csak kőbe vésett írásos feljegyzések maradtak fenn. Az ott folyó életet ezekből, a templomok falain fennmaradt képekből, illetve kínai diplomaták, kereskedők és utazók feljegyzéseiből ismerjük.

A templomok díszítésében fontos szerepe volt a női szobroknak. Ebből következtethetünk arra, hogy az ősi khmerek hiedelmekben és rituális szokásokban kiemelt szerepet játszottak a nők. Az örökösödés matriarchális rendben történt, az elit nők írástudók voltak és nagy hatalom összpontosult kezükben, emellett a királyok is általában egy-egy női ősre vezeték vissza családjukat. Kiemelt szerepük volt az apsara táncosnőknek, akik táncukkal egy-egy történetet meséltek el fedetlen keblekkel, finom kéz és lábmozdulatokkal. Az apsarák eredetileg égi táncosok, nimfák, a khmer művészetben az istenek és az istenkirály kedvesei voltak. Jelentőségüket bizonyítja rengeteg, nem egyszer több méter magasságú ábrázolásuk a templomokon, templomokban. Az apsara táncosnők a templomokban éltek és nem egy esetben prostitúcióval is foglalkoztak. A helyi néptáncnak nevezhető apsara tánc hagyománya a Vörös Khmerek pusztítása következtében majdnem teljesen eltűnt, csak az utóbbi évtizedekben éledt újra. Manapság azonban szemérmesebb: felöltözve adják elő.

Szép számmal találunk nőket a buddhista szerzetesek között is. A helyi vallás érdekessége, hogy a szerzetességet nem egy életre, hanem életszakaszokra választják, akár néhány hónapra is beállhat valaki a rendbe. A női szerzetesek fehér viseletet öltenek, és fejüket kopaszra borotválják. Legfőbb tevékenységük templomuk, kolostoruk és önmaguk fenntartása.

A birodalom mindennapjairól forrás híján nem sokat tudunk, mivel azonban a vidéki Kambodzsa még nagyon elmaradott, feltehetően nem sokat változtak a hétköznapi női szerepek. Vagyis a közrendű asszonyok elsősorban a háztartási teendőkkel, a család élelmezésével, az utódok szülésével és nevelésével voltak/vannak elfoglalva. Idejük jó részét azonban a rizstermesztés nem könnyű feladata tölti ki. Szemérmesek, de nincsenek elzárva a világtól, nem kerülik a szemkontaktust, a testi érintkezést viszont igen.