2024. március 29. - Auguszta napja
Péntek
Min:6°
Max:19°
Szombat
Min:11°
Max:23°
Vasárnap
Min:12°
Max:21°
Hétfő
Min:10°
Max:23°
Kedd
Min:8°
Max:13°
Rendőrségi hírek
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Bizalmat kér az új őrsparancsnok - írta: LA
2012-05-09 - Áprilistól Pintér Lajos őrnagy vezeti a százhalombattai rendőrőrsöt. Vele és helyettesével, Grunda Tibor századossal beszélgettünk az okokról, a jelenről és a tervekről.
Dr. Öveges Kristóf, az Érdi Rendőrkapitányság vezetője szolgálatszervezési okokra hivatkozva hajtott végre személyi változtatásokat az illetékességi területéhez tartozó rendőrőrsökön. Pintér Lajos őrnagy továbbra is vezeti a tárnoki őrsöt is a battai mellett. A korábbi helyi őrsparancsnok, Pál Péter őrnagy a tárnoki egységhez került, ahol az őrsparancsnok-helyettesi posztot vette át Grunda Tibor századostól, aki viszont ugyanebben a beosztásban Battán szolgál ezentúl.
 
Pintér Lajos - felmenőit követve - egy évtizedig a bányászatban dolgozott, majd az ágazat átalakulása után, 1992-ben került az érdi rendőrkapitányságra. Végigjárta a szakmai képzést egészen a Rendőrtiszti Főiskola Igazgatásrendészeti szakáig. Közben orosz nyelvből felső, németből középfokú vizsgát tett. Tárnokon él, ahol 1998 áprilisa óta vezeti a rendőrőrsöt.
 
- Minden nap meg kell küzdenünk a beosztásunkért, a vezetőink döntéseit pedig el kell fogadnunk. Ez egy új kihívás, új lehetőség. Számomra megtiszteltetés, hogy a battai őrsöt is irányíthatom – nyilatkozta a Hírtükörnek.
 
Elmondta azt is, hogy szigorúbb, katonásabb eligazítást és beszámoltatást kíván megvalósítani. Azért hozta magával Tárnokról a helyettesét, Grunda Tibort, mert ő több mint tíz éve százhalombattai lakos, másrészt segítségére lesz, hogy a tárnoki eredményeket, értékeket itt is megvalósíthassák. Mindebben a korábbi őrsparancsnok szakmai együttműködésére is számítanak - hangsúlyozta.
 
Az átszervezés során a korábbi óvárosi körzeti megbízott, Bali Imre törzszászlós is új beosztásba, a szigetszentmiklósi autópálya rendőrőrshöz került. Miközben folyamatban van egy új kutyás körzeti megbízott kinevezése a városrészre, a közösségi házban található irodába beköltözött a közterület-felügyelet és a polgárőrség. Emellett a dunafüredi körzeti megbízott, Kövics Gábor zászlós is az óvárosi lakók rendelkezésére áll. Az őrsparancsnok elmondta, a jövőben a lakótelepre is szeretnének külön körzeti megbízottat kinevezni.
 
Jelenleg húsz fő a battai rendőrőrs létszáma, amiből tízen - egymást váltó párokban - folyamatosan járőröznek a polgárőrség és a közterület-felügyelet tagjaival. A közeljövőben egy motoros rendőrrel is nő az állomány, aki közlekedésbiztonsági és közbiztonsági feladatokat is ellát majd. Nagy előnye a mozgékonyság, valamint, hogy álló és mozgó helyzetben is képes a sebességmérésre.
A térfigyelő rendszer százszázalékosan működik, ami azt jelenti, hogy a kihelyezett 24 darab kamera képét 24 órán át követi figyelemmel a rendőri ügyelet. Amennyiben arra okot látnak, a közterület-felügyelők és a polgárőrök segítségével azonnal a helyszínen tudnak lenni és intézkedni, továbbá a felderítésben is nagy hasznát veszik a rendszernek. Már zajlik az engedélyezési eljárása azoknak a rendszámfelismerő kameráknak, amiket a közeljövőben a város bevezető pontjain helyeznek el. Ezeknek köszönhetően az informatikai rendszer automatikusan jelzi, ha körözött rendszámú gépkocsi hajt be Százhalombattára.
 
A rendőrség szolgáltatást is nyújt – jegyezte meg Grunda Tibor százados, őrsparancsnok-helyettes -, amit a közbiztonság fokozása mellett igyekeznek állampolgárbarát módon ellátni. Példaként az egészségügyi ládák körüli problémák kezelését említették. Százhalombattán nem büntették, csak figyelmeztették a lejárt szavatosságú kötszerekkel közlekedőket. Pintér Lajos hangsúlyozta, nem a láda érvényessége az érdekes, hanem a benne található steril kötöző és fertőtlenítő szereké. A gyógyszertárakban felülbélyegezhetik a dátumot a ládán, amennyiben a tartalma megfelel az előírásoknak.
 
Városunkban a legnagyobb problémát az értelmetlen garázdálkodás okozza. Több esetben – például a garázssoron – letörik a lakatot, kisebb károkat okoznak az elkövetők. Ezek sokszor olyan mértékűek, hogy a tulajdonosok inkább nem tesznek feljelentést. Ebből adódik az az ellentmondás, hogy míg a lakosság úgy érzi, sok a betörés, a rendőrség csak azokról tud, amelyekben feljelentés is történt. Pintér Lajos hozzátette, a mindennapi eligazítás és beszámoltatás során figyelembe vesznek minden tudomásukra jutott esetet. Arra biztatta az állampolgárokat, mielőbb tegyenek bejelentést minden ügyben, hogy a rendőrség forró nyomon indulhasson el, és felszámolhassa a rombolást. A bizalom és a gyorsaság elengedhetetlen az eredményes felderítéshez.
 
A lépcsőházakban időnként felbukkanó különböző betűjelekről elmondta, Tárnokon letépett virágokat szórtak a kertkapukhoz, és ha néhány napig nem takarították el, láthatták az elkövetők, hogy üres a ház. Azt javasolta, mindenki legyen bizalmatlan és óvatos a lépcsőházba felcsöngető, a ház körül nézelődő idegenekkel szemben.
 
A biciklilopások sikeresebb felderítése érdekében azt tanácsolták a tulajdonosoknak, hogy fényképezzék le kerékpárjukat, jegyezzék fel a gyártási vagy más azonosítási számát, tegyék el a vásárláskor kapott számlát, mert mindez nagy segítség lehet a felderítésben. Szorgalmazzák, hogy a vasútállomáson a kerékpártároló kerüljön a kamera látókörébe, amire táblával is felhívnák a figyelmet.
 
- Mindenben szívesen segítünk, ami a közbiztonságot javítja – összegzett Pintér Lajos. Ennek része a megelőzés, a gyors és bizalmas információáramlás, a környezet tiszteletének kialakítása, a rendőrök személyes példamutatása, többek között a közlekedésben. Tárnoki minta alapján Százhalombattán is tervezünk olyan közlekedésbiztonsági akciót, amely során a szabályosan közlekedők apróbb jutalmakat kapnak, szeptembertől pedig az iskolákban és a Barátság Kulturális Központban is indulnak bűnmegelőzési programok.

AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Nem emelkednek gyermekétkeztetés térítés díjai - Képviselő-testületi összefoglaló
2024-03-27
Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete március 27-én tartotta soron következő ülését a Szekeres József Konferenciaközpontban. Jogszabályi előírásnak eleget téve, felülvizsgálatra kerültek a szociális ellátások ellenértékeként megállapított intézményi térítés díjai, valamint a gyermekétkeztetés térítés díjai, azonban azok továbbra is változatlanul maradnak, az Önkormányzat nem kívánja azokat emelni.

Nyitva van az Aranykapu 4.
2024-03-27
A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium negyedik alkalommal is nagy szeretettel várta a leendő első osztályos gyermekeket és szüleiket március 21-én.

Hello DUFI, Viszlát kérdések! - Tudja meg mi történik MOL Dunai Finomítóban a Hello DUFI lakossági appon keresztül
2024-03-25
Kíváncsi, hogy mi történik Százhalombattán a MOL-nál, mert a finomító környezetében él? Tudni szeretné, mik a legfrissebb hírek és a legfontosabb események?

Magabiztos hazai győzelem!
2024-03-25
 33-27-re (17-14) győzött a Százhalombattai KE a PTE-PEAC ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában a március 23-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Húsvéti csomagok és meglepetés műsor
2024-03-22
Az ünnep alkalmából idén is megajándékozza az Önkormányzat a bölcsődéseket, az óvodásokat, az általános- és középiskolásokat, a Sérültekért Alapítványnál és a Szülők Fóruma Egyesületnél ellátott gyermekeket, függetlenül attól, hogy százhalombattai lakosok-e. Húsvétváró rendezvényre is várják a város apraját- nagyját.

Olivér ajándéka - Csodák márpedig léteznek!
2024-03-22
Teljesült a betegséggel küzdő Olivér vágya, hogy egy speciális számítógéppel tarthassa a kapcsolatot a külvilággal, illetve online folytathassa tanulmányait a kórházban.

Húsvétra készülve
2024-03-22
Ismét ünnepi díszbe öltöztetem a Szent László tér egy részét, ahol tojásfa és a tavaly már kihelyezett fanyulak várják az odalátogatókat.

Tisztító akció az Óvárosban
2024-03-22
Ahogy évek óta a Víz Világnapja alkalmából, Szabó Gábor önkormányzati képviselő idén is zsákot fog az önkéntesekkel együtt, és a Duna-part óvárosi szakaszán összeszedik az ott felejtett hulladékot.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-22
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban. 

Muzsikás az "Egyes"-ben
2024-03-22
A MOL ÚJ EURÓPA ALAPÍTVÁNY támogatásával a Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola tanulóinak rendhagyó énekórákat tartott a hagyományos magyar folklór zenét játszó ikonikus "Muzsikás" együttes.

Műemlékvédelem felsőfokon
2024-03-22
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem műemlékvédelmi szakmérnök-hallgatói Százhalombattán tartottak terepgyakorlatot.

Tenisz-ezüst csapatérem
2024-03-22
A női játékosok átvették az I. osztályú bajnoki ezüstérmeiket a VUK SE teniszcsapatának vacsoráján.

Tavaszi ezüstérem
2024-03-20
Második helyen végzett korosztályában Botos Enikő a SZVISE Atlétika Szakosztályának futója a március 16-án rendezett Gerecse, szintemelkedéses terepverseny 15 km-es távján.

Mozdulj Batta
2024-03-20
Városi kerékpártúra.

"A szabadság mindennél fontosabb"
2024-03-19
A hagyományokhoz híven koszorúzással, díjátadó ünnepséggel és díszelőadással emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról Százhalombattán március 15-én. Vezér Mihály polgármester a többi között a haladó társadalmak létrejöttéhez nélkülözhetetlen szabadság meglétének szükségességét hangsúlyozta beszédében.

Kőrösi bál
2024-03-17
Minénk itt a cirkusz - Kőrösi iskola, április 20.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-14
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban.

Sárkányok csatája - Verseny, élmény, közösség
2024-03-13
Ismét sárkányhajó versenyt hirdetett Százhalombatta Város Önkormányzata és a Sporthalom Nonprofit Kft.

Új lendület a százhalombattai állatvédelemben
2024-03-12
Együttműködési megállapodást kötött a Battai Állat- és Természetvédő Egyesület, valamint a Százhalombatta Közbiztonsági Polgárőr Egyesület. Az Önkormányzat 3 millió forinttal támogatja a BÁTE munkáját az idei évben.

Sportlövő nemzetközi sikerek és 10m Európa-bajnokság
2024-03-12
Remek sportlövő eredmények és helyezések születtek februárban is; az eredményekről Kéri Attila, a Százhalombattai Lövész Klub elnöke tájékoztatott.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.