- Az archívumban közel két és fél év alatt körülbelül 5000 fotó gyűlt össze a város elmúlt 100 évéből, legtöbb az utóbbi 40 évből - mondta Lehoczki Zsuzsanna, helytörténész, a Városi Archívum gondozója.

A gyűjtemény kisebb része megtalálható a facebook-on, ahol egyre többen fedezik fel önmagukat, vagy egészítik ki a képeket saját emlékeikkel. Egy játék arra buzdítja a netes közönséget, próbálják meg kitalálni, hol és mikor készült a fotón látható részlet. Nem könnyű feladat, hiszen a város óriási változáson ment át az elmúlt évtizedekben.

A dokumentumokat digitalizálják, a tárgyi emlékeket a "Matrica" Múzeumba továbbítják.

Az archívum megalakulása után egy évvel – 2011 januárban – indult a Helytörténeti Klub, ahol időről időre összegyűlnek az érdeklődők, és fotókat nézegetve idézik fel az emlékeket vagy előadást hallgatnak a város múltjáról, történelméről.

- Tíz-tizenöt fő látogatja rendszeresen az összejöveteleket – számolt be Lehoczki Zsuzsanna. Vannak köztük "városalapítók", és olyanok is, akik csak pár éve élnek itt. Kölcsönösen segítjük egymást, én szállítom a begyűjtött képeket, ők a háttértörténeteket. Sajnos, nagyon kevés fiatal jön el, de volt már rá példa, hogy a gyerekkönyvtárral és a zenei archívummal közösen láttunk vendégül osztályokat. Hasznosnak tartanám, ha a diákok megismernék a településük múltját, történetét.

A helytörténeti klubban legutóbb, április 27-én a város néprajza volt a téma. Az előadás a török időktől indult, amikor az elnéptelenedett Duna-menti településekre balkáni lakosság települt. 1715-ben a Százhalom nevű falucskába 18 szerb és 1 horvát család érkezett. A magyarok egészen 1880-ig kisebbségben voltak a településen. Az 1880-as évektől a falu kezdett elmagyarosodni, az itt élő szerbek azonban megtartották nyelvüket, kultúrájukat és vallásukat. Nagyobb betelepülési hullámot csak a XIX. század végén a téglagyár építése indított.

Néprajzi szempontból Százhalombatta, sajnos, hátrányos helyzetű. A faluban nem végeztek néprajzi kutatásokat a XX. század elején, és rohamos gyorsasággal indult el a polgárosodás, egyebek mellett Budapest közelsége miatt. Igazi kuriózumnak számít az, az 1900-as évek első évtizedeiből származó, elmosódott fotó, amin a falusi csoportkép egyes szereplői még népviseletben láthatók.

Az előadáson szép fényképek mesélnek a löszfalba épített barlanglakásokról, amelyek komfortosan berendezett szoba-konyhák voltak. A falu házai többnyire vályogból épültek, a téglagyár indulása után terjedt el jobban a tégla. Az egyetlen főutca mellett jobbra-balra keskeny, hosszú telkek sorakoztak. Az úgynevezett soros udvar teljes hosszán az összetett ház állt, az utcafronton lakással, hátrébb gazdasági helyiségekkel. Az épülettel párhuzamosan terült el a virágos kert, a haszonnövények, hátrébb a baromfiudvar. A piacra külső területeken termesztették a zöldségeket, az állatokat közös legelőkre hajtották. A battai Duna-szakasz a mederviszonyok miatt nem tartozott a legjobb halas vizek közé, ennek ellenére 1896-ban megalakult az Érd-Dunaegyházi Halászati Társulat, amelyben Százhalombatta nagyközség is tulajdonos volt. A Dunának ezen a szakaszán négy-öt vízimalom is működött. Egy helyi halászokat és eszközeiket megörökítő század eleji fotó hátterében még látható az utolsó, amit 1944-ben bomba pusztított el.

A szerbek 1757-ben alapítottak iskolát, amely évtizedekig az egyetlen helyi oktatási intézmény volt. Arról nincs tudomásunk, hogy más nemzetiségű és vallású tanulókat is befogadott volna, noha a XVIII. század közepétől megszűnt a szerb lakosság kizárólagossága a nagy számban betelepülő más nemzetiségűekkel szemben. A XIX. század végéig a településen sokan három-négy nyelven – magyarul, szerbül, németül és tótul – is beszéltek, a lakosság nagy része - az 1869-es Fejér megyei gazdasági statisztika szerint 80,5 százaléka - azonban sem írni, sem olvasni nem tudott. Az őszi és tavaszi mezőgazdasági munkák során a szülők igénybe vették a gyerekek munkaerejét is, vagy a kisebb testvérek őrzését bízták rájuk, a szegényebb, sokgyermekes családok pedig nem tudták kifizetni a tandíjat és a szükséges felszerelést. A téli hónapokban a ruházkodás is gondot okozott, előfordult, hogy családonként csak egy gyerek járhatott iskolába. A nők analfabetizmusa kiugróan magas. A parasztság körében jellemző volt az úgynevezett funkcionális analfabetizmus is. Mivel a gyerekek csak telente járhattak iskolába, az év nagy részében nem használták és elfelejtették az ott tanultakat. A tanítók képzettségéről keveset tudunk, de az okok között szerepelhetett a szakemberhiány is.

Legközelebb május 25-én 17 órától ismét fotónézegetős, mesélős, beszélgetős összejövetelre várja az érdeklődőket a Helytörténeti Klub. (Az archív fotókat Buzay József és Horváth Károly ajándékozta az archívumnak.)