2024. április 18. - Andrea napja
Csütörtök
Min:5°
Max:13°
Péntek
Min:3°
Max:13°
Szombat
Min:5°
Max:11°
Vasárnap
Min:3°
Max:12°
Hétfő
Min:6°
Max:7°
Önkormányzat
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Lakossági fórum Óváros közbiztonságáról - írta: ME
2012-04-24 - Óváros közbiztonsági helyzetéről, a körzeti megbízotti iroda további működésével kapcsolatos kérdésekről rendezett lakossági fórumot Pátkai Zsolt alpolgármester, a településrész képviselője Százhalombattán április 16-án.
A találkozón részt vett Vezér Mihály polgármester, dr. Öveges Kristóf, az Érdi Rendőrkapitányság vezetője, Szél Pál, az Ifjúsági, Sport, Kulturális és Közrendi Bizottság elnöke, dr. Hegedüs Róbert települési képviselő, valamint Kárász Benjamin, a közterület-felügyelet irodavezetője is.

A képviselő-testület mindig nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a városlakók biztonságban érezzék magukat – mondta Szél Pál. A költségvetésből jelentős összeget fordítanak a térfigyelő kamerarendszer bővítésére, modernizálására, a közterület-felügyelők továbbképzésére, létszámuk bővítésére. A körzeti megbízotti iroda más helyszínen, de tovább fog működni Óvárosban, emellett növekszik a szolgálatot teljesítők létszáma is. A körzeti megbízott mellett két közterület-felügyelő is járőrözni fog reggel hat órától este tízig, gyalogosan, kerékpárral és személygépkocsival is.

Dr. Öveges Kristóf kapitány bemutatta a Százhalombattai Rendőrőrs új parancsnokát, Pintér Lajos őrnagyot, és helyettesét, Grunda Tibor századost majd a város közbiztonsági helyzetéről adott rövid tájékoztatást. Mint mondta, csekély számban fordulnak elő erőszakos cselekmények. Nagyobb mértékű a vagyon elleni bűncselekmények száma, amelyek felderítésében jobb eredményeket szeretne elérni munkatársai segítségével. A nap huszonnégy órájában kérhetnek segítséget az állampolgárok, ami Pest megyében csak két településen lehetséges, Százhalombattán és Pilisvörösváron.

A felszólaló városlakók közül többen kérték, hogy a buszmegállókat tegyék biztonságosabbá újabb gyalogátkelők felfestésével. Jelezték azt is, hogy a téglagyári buszfordulóban nincs kialakítva megfelelő illemhely a gépkocsivezetők számára. Pátkai Zsolt ígéretet tett, hogy a Műszaki Iroda munkatársaival bejárják a tömegközlekedési útvonalakat, és megkeresik a lehető legoptimálisabb megoldásokat, valamint felveszik a kapcsolatot a Volán illetékeseivel a problémák rendezésének érdekében.
Közlekedésrendészeti szempontból veszélyesnek ítélték a felszólalók azokat a hajléktalanokat, akik a Szabadság utca elején álló faház környékén töltik idejüket. Pátkai Zsolt arról tájékoztatott, hogy az épületet rövid időn belül lebontatják a tulajdonossal.

Felvetették a fórum résztvevői azt is, hogy zavarják nyugalmukat a Duna-parton randalírozók, a különböző járművekkel érkező hangoskodók, emellett sürgős és hathatós intézkedéseket kértek az illegális szemétlerakók ellen is. Kárász Benjamin úgy vélte, hogy a gyakoribb járőrözés eredményeképpen csökkenni fog ezeknek az eseteknek a száma.

A fórumon megjelent több mint száz lakó közül sokan kifogásolták, hogy az Óvárosban eddig szolgálatot teljesítő körzeti megbízottat felmentették, áthelyezték másik településre. Elmondták, hogy a munkájával nagyon elégedettek voltak, gyors, szakszerű intézkedéseivel mindig a lakosság segítségére volt. Többen úgy vélték, hogy az ügy hátterében személyes okok álltak. Vezér Mihály hangsúlyozta, hogy a város vezetőinek sem közvetlen rálátása, sem jogköre nincs a rendőrség állományához tartozók felmentésére és kinevezésére. Dr. Öveges Kristóf megköszönte a pozitív visszajelzéseket kollégájával kapcsolatban és hozzáfűzte: a rendőrség, a törvény szabta lehetőségek között együttműködik a települések vezetőivel a közrend és a közbiztonság érdekében, személyi döntéseket azonban a mindenkori parancsnok hozhat szolgálati és szakmai érdekek figyelembe vételével. Megnyugtatta a lakókat, hogy rövid időn belül kinevezi az új körzeti megbízottat, akinek a legfontosabb feladata lesz Óváros minél gyorsabb megismerése és szolgálatának magas színvonalú ellátása.

"A körzeti megbízotti iroda további működtetése és a járőrözök létszámának növelése garancia arra, hogy az óvárosi lakóközösség biztonságban érezhesse magát" – mondta zárszavában Pátkai Zsolt.


AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
"Bormisszió" ismét teljesítve - Egy verseny, ahol senki sem lehet szomorú
2024-04-17
Remek hangulatban – a Muslinca Dalárda műsorával, eredményhirdetéssel, kóstolóval és vacsorával – telt a 45. Regionális Borverseny a Zenálkó Etel Óvárosi Közösségi Házban április 12-én. A Csobolyó Borbarát Klub által szervezett hagyományos mustrán helyi és környező települések borászainak 38 nedűjét értékelte a társadalmi és a szakmai zsűri.

"Legyen a vízitúra mindenkié"
2024-04-16
A fenti mottó jegyében rendezték meg a Magyar Vízitúra Szövetség második országos konferenciáját, ezúttal Százhalombattán a Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpontban, április 13-14-én. A szakmai találkozón előadásokkal és számos egyéb programmal – workshopok, képzések, vizsgalehetőség, bemutató, versenyek, hajnali dunai evezés – várták a résztvevőket.

Ismét taroltak a szenior úszók
2024-04-15
45 érmet nyert a Száz Halom Városi Úszó Klub a Hódmezővásárhelyen megrendezett IV. Consolis ASA nemzetközi szenior úszóversenyen. Az egyesület 14 versenyzője 56 számban állt rajthoz, 18 arany-, 19 ezüst- és 8 bronzérmet szerezve.

Verssel, prózával az irodalom szárnyán
2024-04-15
A Magyar Költészet Napján, április 11-én tartotta az idei városi vers- és prózamondó verseny díjátadó gáláját a Hamvas Béla Városi Könyvtár. Az intézmény több évtizedes hagyományra visszatekintő versenyére idén közel 140 diák nevezett, közül 34-en vehettek át díjakat; 17-en magyar, 17-en idegennyelvi kategóriában.

Beruházás a fenntartható jövő érdekében
2024-04-14
Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású zöld hidrogén üzemét adta át a MOL a százhalombattai Dunai Finomítóban április 11-én. Az ünnepségen jelen volt Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester is.

Új szín-tér a kulturális életben
2024-04-14
Többfunkciós rendezvénytermet alakított ki a HIT Gyülekezete a Szent István téren található ingatlankomplexum egyik helyiségéből. A bérelt ingatlan felújítását az Önkormányzat is támogatta.

Pályázati felhívás
2024-04-12
Százhalombattai Polgármesteri Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet KÖZTERÜLET-FELÜGYELŐ munkakör betöltésére.

Egy pont a Balaton partjáról!
2024-04-10
28-28-as (félidő, hazai-vendég: 17-14) döntetlent játszott idegenben a Százhalombattai KE a NEKA U21 csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában az április 7-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt a battai klub elnöke számolt be.

Változik a forgalmi rend
2024-04-10
Ismét kétirányú lesz az Ady Endre utca a Radnóti utcai kereszteződéstől a 9. számig terjedő szakaszon április 15-től.

Sinka László fogadóórája
2024-04-09
Sinka László a 6. számú dunafüredi egyéni választókerület képviselője, tanácsnok fogadóórát tart április 16-án, kedden, 15:00-16.30 óra között.

Feltáruló történelem - Megnyitotta kapuit a "Matrica" Múzeum és Régészeti Park
2024-04-09
Szezonnyitó ünnepség keretében indította az évadot az önkormányzati intézmény; megújult az állandó kiállítás, valamint jelentős rekonstrukciós munkálatok kezdődnek a szabadtéri múzeumban.

Mélyreható történetek - Megjelent a Százhalom Kalendárium +
2024-04-09
Az idei kötet különlegessége, hogy ezúttal főként 20. századi, kizárólag Százhalombattával foglalkozó értékes írásokkal találkozhat a település múltja iránt érdeklődő olvasó. Az Önkormányzat támogatásával készült kiadványt a Hamvas Béla Városi Könyvtárban mutatták be, ahol a helyi iskolák és nyugdíjas klubok átvehették a részükre ajánlott példányokat.

Egy tucat aranyérem a szenior úszóknál
2024-04-09
Kiválóan szerepelt A Száz Halom Városi Úszó Klub, Budapesten az I. Semmelweis Nemzetközi Rövidpályás Úszó Kupán április 6-án – tájékoztatott Tejes István az egyesület alelnöke.

Érem és remek teljesítmények a futó-hétvégén
2024-04-04
Két megmérettetésen is eredményesen szerepeltek a SZVISE Atlétika Szakosztály versenyzői március 23-24-én.

"Minden út Rómába vezet"
2024-04-04
Mi a titka a római utaknak? Miért és hogyan építették ezeket? Milyen volt az élet a Római Birodalomban?

Állásajánlat
2024-04-04
A SZÁKOM Nonprofit Kft. azonnali munkakezdéssel rakodó munkakörbe munkatársat keres.

Gyász
2024-04-04
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Magyar Sándorné, született Bozsik Erzsébet, 2024. március 20-án, életének 90. évében elhunyt.

Táborozási támogatás - Ismét segít a Remény Bajnoka
2024-04-03
A Remény Bajnoka Alapítvány 25.000 Ft összegű napközis táborozási támogatást nyújt 280 százhalombattai lakóhelyű, városi intézményben tanuló általános iskolásnak. A támogatást azok a leendő elsősök is igénybe vehetik, akik a 2024/2025-ös tanévben kezdik meg általános iskolai tanulmányaikat.

Tegyen az egészségéért - Egészségnap és Laborhét  
2024-04-02
Ismét megszervezik a százhalombattai városlakók számára az ingyenes Egészségnapot, ezúttal május 11-én, szombaton – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester. Az Önkormányzat által finanszírozott laborvizsgálaton is részt vehetnek a háziorvosok által javasolt battai páciensek.

Hosszú, dolgos életek
2024-04-02
Három városlakó is betöltötte a 90. életévét nemrég, a szépkorúakat az Önkormányzat is köszöntötte.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.