2024. március 29. - Auguszta napja
Péntek
Min:6°
Max:19°
Szombat
Min:11°
Max:23°
Vasárnap
Min:12°
Max:21°
Hétfő
Min:10°
Max:23°
Kedd
Min:8°
Max:13°
Önkormányzat
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Március 15. - Összefogás és békesség
2012-03-19 - Százhalombatta gazdagságát nem csak a tárgyi lehetőségek adják, hanem az azzal okosan élni tudó, kreatív, lokálpatrióta emberek. Ezt mutatta március 15-én a város által alapított díjak ünnepélyes átadója és az azt követő közös megemlékezés a Szent István téren.
"Boldog lehet az a település, ahol ennyi díjazásra méltó személyiség él" – mondta Vezér Mihály polgármester a díjátadó ünnepség megnyitóján a Barátság Kulturális Központ színháztermében. A kitüntetetteket rövid portréfilmek mutatták be a közönség, a városlakók számára.

A Magyar Sajtó Napja alkalmából elsőként a Sajtódíjat adta át a városvezető. Az idén először a városlakók döntöttek, és szavazataik alapján Fodor Bernadett, a Halom TV szerkesztő-riportere érdemelte ki a legjobb média-munkásnak járó kitűntetést. A Halom TV az első munkahelye, már nem is tudná magát más szakmában elképzelni. Bár Érden lakik, mindennapi munkája révén egyre inkább százhalombattainak is érzi magát.

Az Egészségünkért Díjat Böcskei Mónika, a Százhalom Egészségügyi Központ egynapos sebészetének ápolónője és dr. Kováts Attila, a részleg vezetője kapta. Bölcskei Mónika hospice szolgálatot is ellát. Mindez áldozatokkal jár, teljes embert kíván, de meggyőződése, hogy erre született. Dr. Kováts Attila több mint 32 éve dolgozik a százhalombattai sebészeten. Mint elmondta, nagyon nehéz mostanában orvosnak lenni ebben az országban, de Százhalombatta a lehetőségek és a békesség szigete az egészségügyben is. Díjaikat Pátkai Zsolt alpolgármester adta át.

Az ünnepségen ugyan nem tudott jelen lenni, de a gyermekek és a szülők körében elért megbecsülésnek köszönhetően Szalkai Gézáné, az Arany János Általános Iskola és Gimnázium iskolatitkára kapta a Gyermekekért Díjat. Tizenhat évig dolgozott az oktatási intézményben, az idei tanév végén nyugdíjba vonul.

Köztisztviselői Díjban is ketten részesültek: Balla Gyöngyi anyakönyvvezető és Kászoni Ildikó, a Polgármesteri Hivatal számítástechnikai csoportjának vezetője. Míg előbbi munkája során a városlakók életének legfontosabb állomásainál közreműködik – a születéstől az esküvőn át a végső teendőkig -, utóbbi a hivatal és a többi közintézmény gördülékeny működéséért felel. Az elismeréseket dr. Turbucz Sándor jegyző adta át.

Horváth István futballedző, akit leginkább Popi bácsiként ismer és tisztel a város, a Testnevelési és Sport Díjat érdemelte ki 43 éves pályafutása elismeréseként. Az idén 70 éves mester a mai napig agilisan irányítja az ifjúságot. Azt vallja, nem csak sportot, de egészséges életszemléletet is tanít a fiataloknak. Díját Sinka László alpolgármestertől vehette át.

Kurucsóné Kocsis Szilvia, a VCSGK munkatársa a hátrányos helyzetű gyermekek érdekében empátiával, elfogadással és áldozatokkal járó hivatást választott. Felidézte, milyen hihetetlen körülmények között is nevelkednek jó gyerekek, az ő támogatásuk munkájának lényege, küldetése. A Szociális Munkáért Díjat Török Sándor, az Egészségügyi, Oktatási és Szociális Bizottság elnöke adta át neki.

Az idén első alkalommal adományozott Százhalombatta városa Közrend, Közbiztonsági Díjat, amit Majerszki János, a közterület-felügyelők csoportvezetője vehetett át. Hivatása kitölti mindennapjait, ha civilben megy az utcán, akkor is figyeli az autók rendszámát. Nehéz javítani a közbiztonságon, de a rendőrséggel és a polgárőrséggel együtt lehetséges – mondta. Kitüntetését Vezér Mihály polgármestertől vette át.

A Százhalombatta Díszpolgára címet a városi szimbólumokkal díszített gyűrűvel Illéssy Mátyás katolikus plébánosnak adta át Vezér Mihály polgármester. Százhalombatta új díszpolgára kiemelte, a város valódi értéke az itt élő emberek jósága, kedvessége, ami segíthet túlélni ezeket a "cudar időket" is.

A bensőséges ünnepséget állófogadás követte, miközben egyre több városlakót vonzott a Szent István térre a Városi Fúvószenekar zenéje, a közös éneklés és a nagyszabású megemlékezés. Bár a szervezők gondoskodtak róla, hogy mindenkinek jusson az 1848-as dalszövegekből, a közönség vissza fogta magát. Vezér Mihály polgármester megemlékező beszédében az összetartozás és a békesség, a nemzetszeretet jelentőségét hangsúlyozta, amely nélkül sem a márciusi forradalom, sem az ’56-os vagy ’89-es események nem jutottak volna sikerre. Ezeket az értékeket azonban nem lehet örökölni, minden generációnak meg kell küzdenie értük.

Az 1848-as forradalom kulcsfiguráit, főbb eseményeit a Kiskörúti Színház színészei és helyi növendékei, a Forrás csoportjai, valamint balett-táncosok, összesen közel négyszáz szereplő látványos közös produkciója elevenítette fel.

Az előadás után a résztvevők több száz fős tömege fáklyákkal, fúvósokkal, táncosokkal indult el a "Matrica" Múzeum kertjében álló Petőfi szoborhoz, hogy letegyék tiszteletük koszorúit.

A közös városi megemlékezés végét kivárva, a Jobbik Százhalombattai szervezete külön ünnepséget tartott a Szent István templom oldalában álló kopjafánál.


AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Nem emelkednek gyermekétkeztetés térítés díjai - Képviselő-testületi összefoglaló
2024-03-27
Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete március 27-én tartotta soron következő ülését a Szekeres József Konferenciaközpontban. Jogszabályi előírásnak eleget téve, felülvizsgálatra kerültek a szociális ellátások ellenértékeként megállapított intézményi térítés díjai, valamint a gyermekétkeztetés térítés díjai, azonban azok továbbra is változatlanul maradnak, az Önkormányzat nem kívánja azokat emelni.

Nyitva van az Aranykapu 4.
2024-03-27
A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium negyedik alkalommal is nagy szeretettel várta a leendő első osztályos gyermekeket és szüleiket március 21-én.

Hello DUFI, Viszlát kérdések! - Tudja meg mi történik MOL Dunai Finomítóban a Hello DUFI lakossági appon keresztül
2024-03-25
Kíváncsi, hogy mi történik Százhalombattán a MOL-nál, mert a finomító környezetében él? Tudni szeretné, mik a legfrissebb hírek és a legfontosabb események?

Magabiztos hazai győzelem!
2024-03-25
 33-27-re (17-14) győzött a Százhalombattai KE a PTE-PEAC ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában a március 23-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Húsvéti csomagok és meglepetés műsor
2024-03-22
Az ünnep alkalmából idén is megajándékozza az Önkormányzat a bölcsődéseket, az óvodásokat, az általános- és középiskolásokat, a Sérültekért Alapítványnál és a Szülők Fóruma Egyesületnél ellátott gyermekeket, függetlenül attól, hogy százhalombattai lakosok-e. Húsvétváró rendezvényre is várják a város apraját- nagyját.

Olivér ajándéka - Csodák márpedig léteznek!
2024-03-22
Teljesült a betegséggel küzdő Olivér vágya, hogy egy speciális számítógéppel tarthassa a kapcsolatot a külvilággal, illetve online folytathassa tanulmányait a kórházban.

Húsvétra készülve
2024-03-22
Ismét ünnepi díszbe öltöztetem a Szent László tér egy részét, ahol tojásfa és a tavaly már kihelyezett fanyulak várják az odalátogatókat.

Tisztító akció az Óvárosban
2024-03-22
Ahogy évek óta a Víz Világnapja alkalmából, Szabó Gábor önkormányzati képviselő idén is zsákot fog az önkéntesekkel együtt, és a Duna-part óvárosi szakaszán összeszedik az ott felejtett hulladékot.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-22
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban. 

Muzsikás az "Egyes"-ben
2024-03-22
A MOL ÚJ EURÓPA ALAPÍTVÁNY támogatásával a Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola tanulóinak rendhagyó énekórákat tartott a hagyományos magyar folklór zenét játszó ikonikus "Muzsikás" együttes.

Műemlékvédelem felsőfokon
2024-03-22
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem műemlékvédelmi szakmérnök-hallgatói Százhalombattán tartottak terepgyakorlatot.

Tenisz-ezüst csapatérem
2024-03-22
A női játékosok átvették az I. osztályú bajnoki ezüstérmeiket a VUK SE teniszcsapatának vacsoráján.

Tavaszi ezüstérem
2024-03-20
Második helyen végzett korosztályában Botos Enikő a SZVISE Atlétika Szakosztályának futója a március 16-án rendezett Gerecse, szintemelkedéses terepverseny 15 km-es távján.

Mozdulj Batta
2024-03-20
Városi kerékpártúra.

"A szabadság mindennél fontosabb"
2024-03-19
A hagyományokhoz híven koszorúzással, díjátadó ünnepséggel és díszelőadással emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról Százhalombattán március 15-én. Vezér Mihály polgármester a többi között a haladó társadalmak létrejöttéhez nélkülözhetetlen szabadság meglétének szükségességét hangsúlyozta beszédében.

Kőrösi bál
2024-03-17
Minénk itt a cirkusz - Kőrösi iskola, április 20.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-14
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban.

Sárkányok csatája - Verseny, élmény, közösség
2024-03-13
Ismét sárkányhajó versenyt hirdetett Százhalombatta Város Önkormányzata és a Sporthalom Nonprofit Kft.

Új lendület a százhalombattai állatvédelemben
2024-03-12
Együttműködési megállapodást kötött a Battai Állat- és Természetvédő Egyesület, valamint a Százhalombatta Közbiztonsági Polgárőr Egyesület. Az Önkormányzat 3 millió forinttal támogatja a BÁTE munkáját az idei évben.

Sportlövő nemzetközi sikerek és 10m Európa-bajnokság
2024-03-12
Remek sportlövő eredmények és helyezések születtek februárban is; az eredményekről Kéri Attila, a Százhalombattai Lövész Klub elnöke tájékoztatott.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.