2024. március 29. - Auguszta napja
Péntek
Min:7°
Max:19°
Szombat
Min:11°
Max:23°
Vasárnap
Min:12°
Max:21°
Hétfő
Min:10°
Max:23°
Kedd
Min:8°
Max:13°
Riport
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Hogy tetszik a városi média?
2011-09-19 - Kevés Százhalombattához hasonló kisváros rendelkezik saját újsággal, televízióval és rádióval. A Battai Napokon remekül szerepelt a Városi Média csapata, csak a balszerencsén múlt, hogy a harmadik helyen végeztek a lelkes kollégák. Ezúttal azt kértük a városlakóktól, értékeljék a százhalombattai média szakmai teljesítményét.
Szabó Orsi, tanárnő: Technikai okok miatt – át kell dugdosni az antennát – csak célirányosan nézem a helyi tévét, ha az iskolám szerepel a műsorban. A Hírtükröt viszont mindig olvasom. Nagyon jó, hogy megtalálom a boltban, ahol egyébként is vásárolok, így nem is tudom elfelejteni. A helyi hírekről onnan értesülök. A Rádió6-ot nem szoktam hallgatni, mert van másik kedvenc adóm.
Szabó Orsi, tanárnő
 
Baranyi Pálné, nagymama: Tetszik a tévében, hogy különböző időpontokban ismétlik a műsorokat. Érdekesek a portrék és az aktuális egészségügyi problémákról szóló adások, bár ezekből lehetne több. Jól tájékoztat a helyi eseményekről, de szeretnék többet hallani a városi beruházásokról. A Hírtükörben az tetszik, hogy ütközteti a véleményeket, hogy van lehetőségük reagálni az érintetteknek. A Rádió6-on jó az útinformáció és olyan a zene, ami minden ízlésnek megfelel.
Baranyi Pálné, nagymama
 
Juhász Imre, nyugdíjas: Követem a sajtót és a tévét is. Mindennap megnézzük a battai híreket, mert érdekeltek vagyunk. A Palettát és az Ezüst Évek nyugdíjas műsort is szeretjük, mert abban viszontlátjuk magunkat. A sporteseményeket is a tévében követjük. A Hírtükörben mindig olvassuk az önkormányzati híreket, a "Hogy tetszik..."-et. Mindent megtalálunk benne, a sporttól a rendőrségi hírekig.
Juhász Imre, nyugdíjas
 
Vörös Magdolna, igazgatásszervező: A Halom TV-ben a műsorok nagyon jók, azokkal elégedett vagyok. A képújságban viszont olyan hamar elmennek a hirdetések, hogy aztán fél óráig várok, hogy el tudjam olvasni a végét is. A Hírtükörrel csak az a problémám, hogy néha bedobják, máskor nem. Így elég nehezen beszerezhető. Jó lenne tájékoztatást kapni, hogy hol lehet megtalálni, mert én sosem látom. (A Hírtükröt a város különböző, frekventált pontjain – kis és nagy boltokban, vendéglátóhelyeken – lerakva találhatják meg kéthetente csütörtökönként. A szerk.)
Vörös Magdolna, igazgatásszervező
 
Héthelyi Béláné, lokálpatrióta nyugdíjas: A tévét nézem, a Hírtükröt olvasom. A rádiót nem tudom fogni, de annyira nem is érdekel, mert keveset vagyok a lakásban. Ha az egyik helyről elfelejtem elhozni az újságot, van egy helyem, ahol mindig kapok. Sok mindenkit meg lehet ismerni a Hírtükörből. A tévében az iskolákról, a sportról, a nyugdíjasokról és a politikáról elég részletesen van szó, de lehetne több időt szánni a kiállításokra. A színházi előadásokról is jók az ismertetések.
Héthelyi Béláné, lokálpatrióta nyugdíjas
 
Petneházi Hajnalka, munkaügyi ügyintéző: Anyu kivonatolja nekem a Hírtükröt. Én nem olvasom, de ő sem jut hozzá mindig. A képújságot szoktam rendszeresen nézni, mert érdekel, milyen áron mennek az ingatlanok, nézegetem a munkalehetőségeket. De azt is csak interneten, mert a kábelszolgáltatónál nincs Halom TV. Korábban mindig néztük, úgyhogy nagy szívfájdalmunk volt, hogy már nem tudjuk. A Rádió6-ot az autóban hallgatjuk, szeretem. A zenék jók. Egy idő után belefárad az ember a hírekbe, a zene legalább kikapcsol.
Petneházi Hajnalka, munkaügyi ügyintéző

AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Nem emelkednek gyermekétkeztetés térítés díjai - Képviselő-testületi összefoglaló
2024-03-27
Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete március 27-én tartotta soron következő ülését a Szekeres József Konferenciaközpontban. Jogszabályi előírásnak eleget téve, felülvizsgálatra kerültek a szociális ellátások ellenértékeként megállapított intézményi térítés díjai, valamint a gyermekétkeztetés térítés díjai, azonban azok továbbra is változatlanul maradnak, az Önkormányzat nem kívánja azokat emelni.

Nyitva van az Aranykapu 4.
2024-03-27
A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium negyedik alkalommal is nagy szeretettel várta a leendő első osztályos gyermekeket és szüleiket március 21-én.

Hello DUFI, Viszlát kérdések! - Tudja meg mi történik MOL Dunai Finomítóban a Hello DUFI lakossági appon keresztül
2024-03-25
Kíváncsi, hogy mi történik Százhalombattán a MOL-nál, mert a finomító környezetében él? Tudni szeretné, mik a legfrissebb hírek és a legfontosabb események?

Magabiztos hazai győzelem!
2024-03-25
 33-27-re (17-14) győzött a Százhalombattai KE a PTE-PEAC ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában a március 23-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Húsvéti csomagok és meglepetés műsor
2024-03-22
Az ünnep alkalmából idén is megajándékozza az Önkormányzat a bölcsődéseket, az óvodásokat, az általános- és középiskolásokat, a Sérültekért Alapítványnál és a Szülők Fóruma Egyesületnél ellátott gyermekeket, függetlenül attól, hogy százhalombattai lakosok-e. Húsvétváró rendezvényre is várják a város apraját- nagyját.

Olivér ajándéka - Csodák márpedig léteznek!
2024-03-22
Teljesült a betegséggel küzdő Olivér vágya, hogy egy speciális számítógéppel tarthassa a kapcsolatot a külvilággal, illetve online folytathassa tanulmányait a kórházban.

Húsvétra készülve
2024-03-22
Ismét ünnepi díszbe öltöztetem a Szent László tér egy részét, ahol tojásfa és a tavaly már kihelyezett fanyulak várják az odalátogatókat.

Tisztító akció az Óvárosban
2024-03-22
Ahogy évek óta a Víz Világnapja alkalmából, Szabó Gábor önkormányzati képviselő idén is zsákot fog az önkéntesekkel együtt, és a Duna-part óvárosi szakaszán összeszedik az ott felejtett hulladékot.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-22
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban. 

Muzsikás az "Egyes"-ben
2024-03-22
A MOL ÚJ EURÓPA ALAPÍTVÁNY támogatásával a Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola tanulóinak rendhagyó énekórákat tartott a hagyományos magyar folklór zenét játszó ikonikus "Muzsikás" együttes.

Műemlékvédelem felsőfokon
2024-03-22
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem műemlékvédelmi szakmérnök-hallgatói Százhalombattán tartottak terepgyakorlatot.

Tenisz-ezüst csapatérem
2024-03-22
A női játékosok átvették az I. osztályú bajnoki ezüstérmeiket a VUK SE teniszcsapatának vacsoráján.

Tavaszi ezüstérem
2024-03-20
Második helyen végzett korosztályában Botos Enikő a SZVISE Atlétika Szakosztályának futója a március 16-án rendezett Gerecse, szintemelkedéses terepverseny 15 km-es távján.

Mozdulj Batta
2024-03-20
Városi kerékpártúra.

"A szabadság mindennél fontosabb"
2024-03-19
A hagyományokhoz híven koszorúzással, díjátadó ünnepséggel és díszelőadással emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról Százhalombattán március 15-én. Vezér Mihály polgármester a többi között a haladó társadalmak létrejöttéhez nélkülözhetetlen szabadság meglétének szükségességét hangsúlyozta beszédében.

Kőrösi bál
2024-03-17
Minénk itt a cirkusz - Kőrösi iskola, április 20.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-14
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban.

Sárkányok csatája - Verseny, élmény, közösség
2024-03-13
Ismét sárkányhajó versenyt hirdetett Százhalombatta Város Önkormányzata és a Sporthalom Nonprofit Kft.

Új lendület a százhalombattai állatvédelemben
2024-03-12
Együttműködési megállapodást kötött a Battai Állat- és Természetvédő Egyesület, valamint a Százhalombatta Közbiztonsági Polgárőr Egyesület. Az Önkormányzat 3 millió forinttal támogatja a BÁTE munkáját az idei évben.

Sportlövő nemzetközi sikerek és 10m Európa-bajnokság
2024-03-12
Remek sportlövő eredmények és helyezések születtek februárban is; az eredményekről Kéri Attila, a Százhalombattai Lövész Klub elnöke tájékoztatott.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.