Ajkán töltött gyerekkora után a középiskolát és az egyetemet Veszprémben végezte, az akkor induló környezetvédelmi szakágazaton szerzett vegyészmérnök diplomát. 1993-ban érkezett Százhalombattára és a termelésben kezdett dolgozni, ahogy fogalmazott "átállt a sötét oldalra". Ez persze túlzás, mivel a MOL mindig is élen járt a környezetvédelemben, innovációban, sok esetben megelőzve a régiót, mind az előírások, mind a fejlesztés terén, és ebből a munkából a fiatal mérnök is kivette a részét.

- Természetesen a környezettudatosság továbbra is fontos számomra. Talán mi voltunk az első család a városban, akik napkollektort szereltek fel a házukra. Esővízzel locsoljuk a kertet, szelektíven gyűjtjük a hulladékot, és a gyerekeket is ebben a szellemben neveljük. Azt mondják, gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan! Sokfelé jártam a világban, sokkoló dolgokat láttam. Dél-Afrikában az embargó miatt nem kőolajból, hanem szénből állítják elő az üzemanyagot. Minden nap feldolgoznak százezer tonna szenet, amiből csupán húszezer tonna késztermék keletkezik. A maradék nyolcvanezer tonna mind hulladék, főleg széndioxid. Vagy a kínai szénerőművek bődületes környezetszennyezése! Nyilván ezt ellensúlyozni szinte elképzelhetetlen, de az embernek a maga erejével hozzá kell járulnia valamilyen módon.

 

- Meséljen még az utazásairól!

- Folyamatosan megyek. A MOL-nál kezdődött: tanulmányi, üzleti utak. Jó példával jártak előttem az idősebb kollégák, akik megmutatták, hogy nem elég a szakmai ismeret, szükség van idegennyelv-tudásra is. Volt, hogy két hétig folyamatosan úton voltam, négy ország, repterek, csomagok. Nemrég elutaztunk a feleségemmel Amsterdamba. Akkor jöttem rá, hogy eddig semmit sem láttam a városból, kiderült, hogy van ott más is, nem csak szállodák.

 

- Merrefelé járt és mi a küldetése ezeken az utakon?

- Európában jóformán mindenhol, különösen, ahol MOL érdekeltségek vannak. A kilencvenes évek végén például izraeli cégtől vettünk meg egy rendszert, aminek ott kellett elvégezni az átvételi tesztjét. Építtettünk egy üzemet, aminek a tervei Párizsban készültek. Akkor oda kellett utazni, terveket átnézni, hogy ott helyben átvezessék a módosításokat. Tanfolyamokon, konferenciákon vettem részt, amelyeknek inkább a pályám elején volt nagyobb a jelentősége. A szakmai ismereteken túl nagyon sok személyes kapcsolatot építettem ki. 2008-ban elkerültem Olaszországba, ahol a mantovai finomító termelési vezetőjeként dolgoztam. A család velem tartott, de a gyerekek iskoláztatása miatt ők eleve csak két évre terveztek. Úgy terveztük, hogy hazajönnek, én maradok, tartottunk a távkapcsolattól, de végül máshogyan alakult az életünk. Megüresedett egy vezetői állás a SCM-nél, ami többek között a termelési folyamatok optimalizálásával foglalkozik. Felajánlották és elfogadtam. Ez egy viszonylag fiatal szervezet a MOL-nál, de a folyamatos növekedés eredményeként az újragondolására volt szükség, hogy hatékonyabban működhessen. Elsősorban ez a feladat fogott meg.

 

- Közelebbről mi a feladata a jelenlegi munkakörében?

- A legnagyobb probléma az integrált olajipari vállalatoknál a "silóban való gondolkodás". A különböző területeknek más és más az érdeke. A finomítónak, hogy maximálja a feldolgozást a fajlagos költségcsökkentés érdekében, a logisztikának, hogy a legkisebb költséggel tárolja és juttassa el a termékeket az elosztó rendszerekben, a kereskedelem viszont a vevők – néha extra – igényeinek akar megfelelni. Ezeket a konfliktusokat fel kell oldani. Ehhez ismerni kell minden részrendszert, meg kell tudni magyarázni és el kell fogadtatni az optimális és legnagyobb értéket teremtő megoldást az érintettekkel. Ez a szakmai része. A másik, a különböző szakmai hátterű és korú munkatársak munkájának szinkronizálása. Ez komoly humánmenedzsmentet igényel. Bár nem kizárólag csak az én területemet érinti, de van egy komoly demográfiai lyuk: az olajiparból hiányzik a 35-45 év között korosztály. Épp ezért fontos, hogy megfelelő utánpótlási programot működtessünk, és új, fiatal tehetségeket készítsünk fel a rájuk váró kihívásokra. A MOL sokat tesz azért, hogy megtalálja és meg is tartsa a tehetségeket.

 

- Ön éppen ezt a köztes korosztályt képviseli: már nem alapító, de nem is újonc. Afféle összekötő kapocs a két generáció között.

- Pontosan értem, mi alapozta meg a régi DKV-sok elköteleződését, a céghez való viszonyukat: a tudat, hogy mindezt ők hozták létre. Nagyon sokat tanultam azoktól, akik ezeket az üzemeket építették. Olyan dolgokat, amiket az iskolában nem tanítanak. Láttam, hogy szeretik a munkájukat, a munkahelyüket. A ’85 után született, úgynevezett Y-generáció könnyen akar boldogulni, mindent megélni. A munka számukra "szükséges rossz". A korábbi közösségi gondolkodással szemben előtérbe került az individualizmus. Megváltozott a kommunikáció, a munkához, közösséghez való viszony, egész más módszerekkel lehet őket motiválni. A MOL-ban mindig tanulok valami újat. Most különböző nemzetiségű, teljesen más vállalati kultúrában szocializálódott kollégákkal kell együtt dolgoznom. Ez komoly kihívás: összehozni embereket és ügyeket. Kíváncsi voltam, hogyan lehet megoldani, és nagyon büszke vagyok rájuk, sikerült közösen eredményt, eredményeket elérni.

 

- Akad konfliktus nemzeti alapon is?

- Hál’ Istennek soha! Jellemzően fiatal mérnökökkel, közgazdászokkal dolgozom. Természetesen, szakmai ellentétek előfordulnak, de megfelelő kommunikációval feloldhatók. A csapatmunkában is minden embert külön kell kezelni, másképp motiválni, de ez elengedhetetlen a jó csapatszellem kialakításához. Jóllehet, a munkakultúra napjainkra nagyon megváltozott, minden felgyorsult, nincs idő évekig tartó, elmélyült tanulásra, hogy a tudás reflex-szerűvé váljon. Ennek ellenére azt vallom, az alapoknál kell kezdeni. Konzervatív és haladó vagyok egyszerre.

 

- Térjünk el kicsit a munkától! Mivel telik a szabadideje?

- Főleg a családdal és zenével. 13 éves koromban szereztem az első gitáromat. Zenélek a családnak, vagy csak magamnak, néha a bátyámmal. Megszerzek egy kottát, megpróbálom eljátszani, kis sikerélményeket szerzek. Most új kihívás, hogy elkezdtem tanítani a fiamat is gitározni. Sajnos, nemrég meghalt kedves apósom – Móré Károly –, akit nagyon szerettem. Nagyon sokat köszönhetek neki, sokat tanultam tőle. Kijárok a szőlőjébe, gondozom, készülök az első szüretre. Kérdezgetem az öregeket, mit és hogyan kell csinálni. Úgy gondolom, tartozom ezzel az apósomnak, biztos örül, ha a szőlőt rendben látja onnan fentről. Nem szoktam hosszú távra tervezni. Inkább folyamatosan úton vagyok – a szó átvitt értelmében is. Hogy vállalnék-e újabb külföldi munkát? Rövidebb időszakokra még lehet, hogy elköltöznénk valahová, amilyen az olaszországi kiküldetés is volt, de úgy érzem, most már Batta marad az otthonom. A szakmámat ismerem, szeretném jól csinálni, van még benne kihívás.

 

- Kit ajánl a következő beszélgetésre?

- Csupics Péter nagyon jó kolléga. Ő az egyik, akit a kezdetek óta ismerek itt Battán.