Rédicsen, a szlovén határhoz közeli, kis zalai faluban nevelkedett. Ott járt általános iskolába, odalátogat haza a mai napig, hogy édesapjával találkozzon.
- Nyolcadikban érkezett egy új kémia-biológia szakos tanárnő, aki olyan kísérleteket mutatott és végeztetett el velünk, amik kézzel fogható magyarázatot adtak az élet sok kérdésére. Egy hónap után eldöntöttem, hogy a kémia érdekel továbbtanulásnál. Indítottak járási, majd megyei tanulmányi versenyen. Akkor találkoztam először Sziva Miklóssal, aki most szintén a MOL-ban dolgozik, nemrég szerepelt ebben a rovatban. A középiskolai felvételin már kerestük egymást, aztán együtt diákoskodtunk, katonáskodtunk, majd egyetemre is együtt jártunk. Az első évfolyam után Százhalombattára kerültem kötelező termelési gyakorlatra. Megfogott a város, a finomító szelleme, hamar eldöntöttem, hogy itt helyezkedem el a diploma után. Ősszel írtam egy levelet a DKV személyzeti osztályára, hogy szeretnék társadalmi ösztöndíjasuk lenni és majd itt dolgozni. Kérésem meghallgatásra talált, küldték a nyomtatványt. A veszprémi egyetemen megszerzett üzemmérnöki diplomával 1976. július 16-án léptem be a finomítóba.

- És rendületlenül kitart mellette.
- Azóta sem bántam meg a döntésemet. A szülői házból azt a szemléletet hoztam, hogy az ember becsülettel dolgozzon a munkahelyén, a többi már nem rajta múlik. Három évig a munkásszállón laktam, megpróbáltam bekapcsolódni a város életébe. A Spektrum Klubban találtam erre lehetőséget. Kísérletekkel illusztrált előadásban mutattam be a fotózás, a képelőhívás kémiáját. A tapasztalt szakemberek dicsérték a bátorságomat, hogy közönség előtt kémiai kísérleteket végeztem, de én szerettem tanítani. Akkor már jártam a Budapesti Műszaki Egyetem mérnök-tanári szakára, és utána tanítottam is a finomítóban működő szakmunkásképzőben. Amikor megalakult a MOL, megszűnt az ilyenfajta képzés, mondván, hogy a munkaerőpiacról kell szakembereket felvenni. Üzemvezetőként a kollégáimat igyekeztem mindenre megtanítani az üzemekkel, a kémiával kapcsolatban. Büszke vagyok, hogy én is bemutathatom a finomítót akár külföldi vendégek, akár mérnökök, akár battai általános iskolások jönnek. Mindenkinek a maga előképzettsége szerint tudom elmagyarázni. Még mielőtt szlogen lett volna, én már vallottam az életen át tartó tanulás elvét. Nagyon örülök, hogy ez a késztetés megmaradt bennem.

- Nagy változást jelentett a cég átalakulása?
- Nyomot hagyott persze, de kevésbé érintette a feladataimat, a felelősségemet, a jogkörömet. Viszont megismerkedhettem olyan nagy tudású kollégákkal, akik óriási tapasztalattal, világlátással, nyelvtudással rendelkeztek. Nemzetközi szakirodalomból tanultam, jó színvonalon tudtam átadni azt a munkakört.

- Ezek szerint már nem üzemvezető.
- ’97-ben váltottam a finomítón belül, és a beruházási szervezethez mentem, az akkori nomenklatúra szerint osztályvezetőnek. Öt kellemes év után ismét a finomítóba, a Technológiai Főmérnökségre kerültem. A folyamatos működést biztosító beruházásokért vagyok felelős. Ehhez ismerni kell a finomító egészét, az üzemeket, a tárolótereket, a helyszíneket, a gépeket, berendezéseket, amiket cserélni, kell és így tovább.

- Tagja a MOL Vegyész Szakszervezetnek, aminek az utóbbi idők törvényi szabályozásai egyre több feladatot adnak.
- Nekem természetes volt, hogy 1976-ban belépjek az akkori egyetlen szakmai érdekvédelmi szakszervezetbe, aminek mai napig tagja vagyok. Mára már több is működik a szakmán belül. 2003 tájékán megkerestek, hogy vállalnék-e funkciót az üzemi tanácsban? Elvállaltam. Amikor átalakult a MOL Üzemi Tanácsa, a szakszervezet és dolgozók támogatásával bekerültem a központi üzemi tanácsba is. A menedzsment és munkavállalók közötti információ közvetítése, az igények és elvárások továbbítása fogott meg az üzemi tanácsi munkában. Olyan fontos információkhoz jutok ezáltal a cég működésével kapcsolatban, amiket finomítói munkámban is felhasználok. De ez nem érdekvédelmi szervezet. Sok mindent megértem már a finomítóban, munkabékét és sztrájk-közeli állapotot is. Mindig is azt vallottam, hogy a finomító olyan veszélyes, összetett és fontos üzem, ahol nem szabad sztrájkkal fenyegetőzni. Hiszem és vallom, hogy tárgyalásokkal, konszenzussal lehet békét teremteni.

- A város életében hogyan vesz részt?
- Büszke vagyok Százhalombattára. Valamikor az fogott meg benne, hogy a fiatalok városa és az is maradt. Korábban néhány évig részt vettem az önkormányzat kommunális és fejlesztési bizottságának munkájában külső tagként, de azóta nem törekszem ilyesmire. Többször megkerestek, legyek képviselőjelölt, de általában időhiánnyal küzdök, ezért nem vállaltam. A három gyerekemet ugyan már nem nevelhetem, mert felnőttek, de mindent megteszek, hogy összetartsam a családot. A lányom Battán él, az egyik fiam Budapesten, a másik Aachenben. A hetvenes években elkezdtem teniszezni, ’80-ban született az első fiam, ’82-ben az ikrek, ’86-ban vettem észre, hogy évek óta nem teniszeztem. Nem tudtuk a három picit senkire rábízni. Aztán amikor felsősök lettek, mentek síelni. A tanárok hívtak bennünket is, hát mentünk velük. Pár év múlva már mi szerveztünk négy-öt családnak közös síelést. Visszatértem a teniszhez, ma is szerepelek az országos korosztályos szenior listán. Két éve özvegy lettem. A feleségem nagyon jó nevű, Battán ismert tanárcsaládból származott. Megnyíltak az emberek, amikor megtudták, hogy a Kanyicska tanár úr lányát vettem el, ez sokat segített abban, hogy gyökeret eresszek a városban. Úgy gondolom, a gyerekeinkben él tovább a feleségem személyisége.

- Kit ajánl következő beszélgetőtársnak?
- Az egyetemen évfolyamtársam volt Tehenics István. Nagyon tisztelem, ahogy öt gyermeket nevel felelősséggel, miközben a TVK-nál, Tiszaújvárosban dolgozik.