Ez a folyamat milliárd évek óta tart és nagy valószínűséggel további milliárd évekig fog – többé-kevésbé zavartalanul – folytatódni. Mi – az emberiség – olyan kivételesen szerencsések vagyunk, hogy ha csak rövid időre is, tanúi és krónikásai lehetünk ennek a hatalmas történetnek, ami a világegyetem története. Egy természetvédő egyszer úgy fogalmazott: a Földért nem kell aggódni, köszöni, jól van. Az emberekért kellene.

Természetesen, mi is nap, mint nap hozzájárulunk a Föld változásaihoz, és okozunk tragédiákat. Ezúttal azokat szeretném – a teljesség igénye nélkül – sorra venni, amelyek tőlünk függetlenül, tulajdonképpen kivédhetetlenül, a természet rendje szerint következnek be. Minden bizonnyal a Földet ért legnagyobb természeti katasztrófa az a 65,5 millió évvel ezelőtti kisbolygó-becsapódás volt, ami eltűntette az akkori legfejlettebb életformát, a dinoszauruszokat.

A demográfiai változások miatt egy-egy jelenség egyre több embert és az épített környezet egyre nagyobb szeletét sújtja. Bár 1556. már nagyon régen volt, a sűrűn lakott kínai Shensi tartományban 830 ezer ember halt meg a feltételezések szerint 8-as erősségű földrengés következtében. 2004-ben Szumátra térségében az óceán mélyén rendült meg a föld, de olyan erővel, hogy felgyorsította a Föld forgását. Már ez önmagában is eléggé ijesztően hangzik, de a rengés következtében kialakult cunami 15 perc alatt érte el a szárazföldet, és Indonéziától Szomáliáig – néhol két kilométer mélyen – letarolta a partot. Amikor az óceán mélyén megindul a föld, és ez hullámokat kelt a felszínen, általában marad valamennyi idő felkészülni a szökőárra. A kialakulásakor csak félméteres vízfodor óriási lendülettel és sebességgel indul meg a rengés epicentrumából. Útközben hatalmasra duzzad, és bár lomhává válik, iszonyatos, pusztító energiákat gyűjt magába, amivel partot érve nem állhatja útját semmilyen épített gát, de sokszor természeti képződmény sem. Mindent elsöpör, amíg csak erejéből telik.

Igen hírhedt az 57-es Vezúv-kitörés, ami a gazdag – és a fennmaradt falfestmények alapján igen érzéki – Pompei-t égette porrá. 2010-ben a Törökországba induló Forrás-táncosokat is érzékenyen érintette az Izlandon kitört tűzhányó, mivel az Európát is elérő hamufelhőben nem tudott felszállni a repülőjük. 1783-ban egy kráter tíz hónapon át füstölt mérgező ködbe borítva Izland déli részét.

Bár a vulkántevékenységek során kialakult óceáni szigetek szépek és egzotikusak, sőt a béke és nyugalom szimbólumai, egy részük időzített bomba. 1883-ban az indonéziai szigetvilág szívében robbant fel a Krakatau vulkán. A kitörést követő árhullámot 32 óra elteltével a La Manche csatornában is megfigyelték. 1902-ben a Martinique-szigeteken nyugvó Mont Peleé néhány napos füstölgés után felébredt. A krátertó vize iszappal és szikladarabokkal együtt lezúdult, és letarolta a 32 ezres kikötővárost, Saint Pierre-t. Egy Martinique-n jártas ismerősöm azzal egészítette ki a történetet, hogy egyetlen ember élte túl a katasztrófát: a városi börtön egyik rabja. A kolumbiai Nevado del Ruiz 1985-ben felforrósodott, a megolvadt hósapka vize iszapömléssé duzzadva átrendezte a hegység környékén a tájat.

A trópusi viharok, azaz hurrikánok elég jól előre jelezhetők, de kivédhetetlenek és rettenetes pusztításra képesek. A vízben gazdag, spirálisan forgó légtömeg szélének sebessége elérheti a 240-350 km/órát. A legrégebbi feljegyzett tájfun – a Kamikaze (Isteni Szél) – 1281-ben elsüllyesztette a Japán megtámadására induló mongol hajóhadat, megmentve ezzel a szigetországot. 1970-ben a Gangesz bangladesi deltájánál alakult ki szélvihar, ami 500 ezer ember életét követelte. A tragédia következtében lángolt fel az a forradalom, ami 1971-ben Banglades függetlenségéhez vezetett. 2005 augusztusában érte el a Katrina hurrikán az észak-amerikai New Orleans-t és vidékét. A vihar feltolta a Mississippi vizét a városba, tovább súlyosbítva a szél okozta károkat. S mintha ez nem lett volna elég a dzsessz őshazájaként is tisztelt településnek, kitört az anarchia, az utcákon fegyveresek garázdálkodtak, a hadsereget kellett bevetni ellenük.

Ezzel szemben a legfrissebb katasztrófáról, a március 11-én Japán keleti partját ért földrengés és szökőár utóéletéről azt írják a színes hírekben, hogy négy nap alatt mindössze negyven lopás, fosztogatás történt. A tudósok azt mondják, hogy a 8,9-es (egyes források szerint 9-es) erősségű földmozgás kibillentette a Föld forgástengelyét is. A szigetországban mindennaposak a kisebb rezgések, de ilyen erejű 140 éve nem volt. Az újonnan készült épületeik jelentős része jól bírja a megrázkódtatásokat, de a közel egy hónappal ezelőttit napról napra kisebb-nagyobb rengések követik. Tisztelet a japánoknak, akik még mindig türelmesen és fegyelmezetten viselik sorsukat!

A föld, a víz, a levegő - éltető elemeink. A természeti jelenségek – még a katasztrófák is – kívülről és messziről nézve tulajdonképpen csodálatosak és lenyűgözőek. Közelről viszont fájdalmasan emlékeztetnek apró, tehetetlen mivoltunkra.

Illusztráció - Hokusai: A nagy hullám Kanagavánál (1830 körül)