2024. április 17. - Rudolf napja
Szerda
Min:4°
Max:12°
Csütörtök
Min:5°
Max:12°
Péntek
Min:4°
Max:12°
Szombat
Min:4°
Max:12°
Vasárnap
Min:3°
Max:12°
Önkormányzat
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Nemzeti ünnep Százhalombattán
2011-03-17 - Minden idők egyik legsikeresebb március 15-i ünnepsége zajlott Százhalombattán, ahol zsúfolásig megtelt a Szent István tér az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett megemlékezésen.
A ráhangolódás már napokkal korábban elkezdődött a városban, a gyermekintézményeket lovas huszárok járták, a művelődési házban pedig reformkori kávéház és kézműves foglalkozások várták az érdeklődőket.

A nemzeti ünnep délutánján elsőként a képviselő-testület által alapított kitüntetéseket adták át a Rendezvényközpontban. A rendezvényen közreműködtek Kaszai Lili és Vastag Tamás énekesek. Vezér Mihály polgármester kiemelte, minden évben nagy felelősség a díjakról dönteni, hiszen nemcsak elismerését fejezi ki a testület a kitüntettek felé, hanem példaképként is állítja őket a város minden polgára elé.

Az ünnepeltekről kisfilmeket mutatott be a Halom televízió. Elsőként Bélics Klára Ildikó, a Műszaki Iroda munkatársa vette át a Köztisztviselői Díjat dr. Turbucz Sándor jegyzőtől. A kitüntetett több mint húsz éve végez kiemelkedő szakmai munkát a százhalombattai közszolgálatban. Meghatottan vette át az elismerést, mondván, nagyon boldog, hogy itt élhet és dolgozhat.

A Gyermekekért Díjat Szabó Zoltán képviselő adta át Maitzné Mihály Idának, az I. Számú Általános Iskola igazgatóhelyettesének, aki 1987 óta dolgozik az intézményben, 1992 óta vezetőként. Mint mondta, a munkája a hobbija, nap mint nap örömmel lép be az iskolába, így csak boldog ember lehet.
Az Egészségünkért Díjat Török Sándor bizottsági elnök adta át dr. Farkas Sándornak, a Lakótelepi Patika vezetőjének, aki 1982 óta él és dolgozik Százhalombattán. Nagy szakértelemmel és segítőkészséggel irányítja a város első gyógyszertárát, és rendszeresen szerepet vállal az önkormányzati szűrő-, valamint oltási programokban is. Kiemelte: emberekkel foglalkozni nehéz feladat, de az apró sikerélmények, eredmények is széppé teszik.

Sinka László alpolgármestertől vette át a Testnevelési és Sport Díjat Kubinszkiné Hegedüs Mariann, a VUK SE utánpótlás kézilabda-csapatainak edzője, aki elmondta: egész életében meghatározó volt a sport, úgy véli, nem lehet mindenkinek az NB I a célja, de nagyon fontos, hogy minden gyerek rendszeresen mozogjon.

Pátkai Zsolt alpolgármester nyújtotta át a Szociális Munkáért Díjat Ember Zsuzsannának, a VCSGK munkatársának, aki 1997 óta látja el a városi egészségnevelői feladatokat. Mint mondta, az önkormányzat példaértékű szerepet vállal az egészségnevelésben és a megelőzésben, őt pedig nagy örömmel tölti el, hogy részt vehet ebben a munkában. A személyes segítségnyújtás meghatározza a pályáját, de feladatait nem egyedül, hanem sok támogatással, számos önkéntes segítővel végzi.
A Város Díszpolgárává avatták Nádasy Istvánt, a Dunai Finomító egykori igazgatóját, a Magyarok Öröksége Alapítvány és az Olajipari Műszaki Nyugdíjasok Egyesülete elnökét. A kitüntetett elmondta, a mai napig büszkeséggel tölti el az üzem és a MOL folyamatos fejlődése, szerencsésnek érzi magát, hogy részt vehetett a nagyvállalat alapításában, és hogy szerepet vállalhat az említett két civil szervezet tevékenységében.

A díjazottak tiszteletére rendezett állófogadás után az ünneplők a főtérre vonultak, ahol Vezér Mihály polgármester ünnepi köszöntője után megkezdődött a nagyszabású díszelőadás.

Háromszáz táncos, zenész és színész mutatta be a Virtust tenni a nemzetért...ahogy a nép ajkán élt című táncjátékot, Deffend Irén és Sánta Gergő koreográfiáját. A Forrás Néptáncegyüttes, a Pesovár Ferenc művészeti iskola, a Forrmás és a Naprózsa néptáncosai Winklerné Petri Kis Borbála jelmezeiben csodálatos hangulatot teremtettek a főtéren, átélhetővé téve a több mint 160 éve történt eseményeket. A díszelőadás hangmérnöke Diósy Ákos, a zenei rendező Unger Balázs, a művészeti vezető Szigetvári József, a zenei közreműködők pedig a Cimbaliband és a Zagyvabanda voltak.
A nagysikerű előadás után az ünneplők a Városi Fúvószenekar kíséretében a múzeumkertbe vonultak, ahol – már fáklyafény mellett – megkoszorúzták Petőfi Sándor szobrát.

Az események a "Matrica" Múzeum épületében folytatódtak, ahol Vezér Mihály Polgármester köszöntőt mondott a Magyar Sajtó Napja alkalmából, kiadta a helyi sajtódíjakat és megnyitotta a negyedik Ez Van Országos Karikatúra-kiállítást. Kiemelte, nem véletlenül kezdődött az 1848-as forradalom a cenzúra eltörlésével, hiszen a demokrácia alapfeltétele a szabad véleménynyilvánítás, a sajtó függetlensége.
Évről évre egyre színvonalasabb az országos karikatúra-kiállítás Százhalombattán – mondta dr. Halász Géza, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége karikatúra szakosztályának elnöke, aki ezért köszönetét fejezte ki a városnak, a "Matrica" Múzeumnak és a szervező Hírtükör szerkesztőségének.

Az Ez Van díjak átadása után fogadás zárta a városi ünnepségsorozatot, amely az első igazi tavaszi napok egyikén, kora délutántól egészen estig tartott.


AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
"Legyen a vízitúra mindenkié"
2024-04-16
A fenti mottó jegyében rendezték meg a Magyar Vízitúra Szövetség második országos konferenciáját, ezúttal Százhalombattán a Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpontban, április 13-14-én. A szakmai találkozón előadásokkal és számos egyéb programmal – workshopok, képzések, vizsgalehetőség, bemutató, versenyek, hajnali dunai evezés – várták a résztvevőket.

Ismét taroltak a szenior úszók
2024-04-15
45 érmet nyert a Száz Halom Városi Úszó Klub a Hódmezővásárhelyen megrendezett IV. Consolis ASA nemzetközi szenior úszóversenyen. Az egyesület 14 versenyzője 56 számban állt rajthoz, 18 arany-, 19 ezüst- és 8 bronzérmet szerezve.

Verssel, prózával az irodalom szárnyán
2024-04-15
A Magyar Költészet Napján, április 11-én tartotta az idei városi vers- és prózamondó verseny díjátadó gáláját a Hamvas Béla Városi Könyvtár. Az intézmény több évtizedes hagyományra visszatekintő versenyére idén közel 140 diák nevezett, közül 34-en vehettek át díjakat; 17-en magyar, 17-en idegennyelvi kategóriában.

Beruházás a fenntartható jövő érdekében
2024-04-14
Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású zöld hidrogén üzemét adta át a MOL a százhalombattai Dunai Finomítóban április 11-én. Az ünnepségen jelen volt Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester is.

Új szín-tér a kulturális életben
2024-04-14
Többfunkciós rendezvénytermet alakított ki a HIT Gyülekezete a Szent István téren található ingatlankomplexum egyik helyiségéből. A bérelt ingatlan felújítását az Önkormányzat is támogatta.

Pályázati felhívás
2024-04-12
Százhalombattai Polgármesteri Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet KÖZTERÜLET-FELÜGYELŐ munkakör betöltésére.

Egy pont a Balaton partjáról!
2024-04-10
28-28-as (félidő, hazai-vendég: 17-14) döntetlent játszott idegenben a Százhalombattai KE a NEKA U21 csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában az április 7-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt a battai klub elnöke számolt be.

Változik a forgalmi rend
2024-04-10
Ismét kétirányú lesz az Ady Endre utca a Radnóti utcai kereszteződéstől a 9. számig terjedő szakaszon április 15-től.

Sinka László fogadóórája
2024-04-09
Sinka László a 6. számú dunafüredi egyéni választókerület képviselője, tanácsnok fogadóórát tart április 16-án, kedden, 15:00-16.30 óra között.

Feltáruló történelem - Megnyitotta kapuit a "Matrica" Múzeum és Régészeti Park
2024-04-09
Szezonnyitó ünnepség keretében indította az évadot az önkormányzati intézmény; megújult az állandó kiállítás, valamint jelentős rekonstrukciós munkálatok kezdődnek a szabadtéri múzeumban.

Mélyreható történetek - Megjelent a Százhalom Kalendárium +
2024-04-09
Az idei kötet különlegessége, hogy ezúttal főként 20. századi, kizárólag Százhalombattával foglalkozó értékes írásokkal találkozhat a település múltja iránt érdeklődő olvasó. Az Önkormányzat támogatásával készült kiadványt a Hamvas Béla Városi Könyvtárban mutatták be, ahol a helyi iskolák és nyugdíjas klubok átvehették a részükre ajánlott példányokat.

Egy tucat aranyérem a szenior úszóknál
2024-04-09
Kiválóan szerepelt A Száz Halom Városi Úszó Klub, Budapesten az I. Semmelweis Nemzetközi Rövidpályás Úszó Kupán április 6-án – tájékoztatott Tejes István az egyesület alelnöke.

Érem és remek teljesítmények a futó-hétvégén
2024-04-04
Két megmérettetésen is eredményesen szerepeltek a SZVISE Atlétika Szakosztály versenyzői március 23-24-én.

"Minden út Rómába vezet"
2024-04-04
Mi a titka a római utaknak? Miért és hogyan építették ezeket? Milyen volt az élet a Római Birodalomban?

Állásajánlat
2024-04-04
A SZÁKOM Nonprofit Kft. azonnali munkakezdéssel rakodó munkakörbe munkatársat keres.

Gyász
2024-04-04
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Magyar Sándorné, született Bozsik Erzsébet, 2024. március 20-án, életének 90. évében elhunyt.

Táborozási támogatás - Ismét segít a Remény Bajnoka
2024-04-03
A Remény Bajnoka Alapítvány 25.000 Ft összegű napközis táborozási támogatást nyújt 280 százhalombattai lakóhelyű, városi intézményben tanuló általános iskolásnak. A támogatást azok a leendő elsősök is igénybe vehetik, akik a 2024/2025-ös tanévben kezdik meg általános iskolai tanulmányaikat.

Tegyen az egészségéért - Egészségnap és Laborhét  
2024-04-02
Ismét megszervezik a százhalombattai városlakók számára az ingyenes Egészségnapot, ezúttal május 11-én, szombaton – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester. Az Önkormányzat által finanszírozott laborvizsgálaton is részt vehetnek a háziorvosok által javasolt battai páciensek.

Hosszú, dolgos életek
2024-04-02
Három városlakó is betöltötte a 90. életévét nemrég, a szépkorúakat az Önkormányzat is köszöntötte.

"Az ünnep legyen mindenkinek ünnep" - Ebéd a Hajléktalanszállón
2024-04-01
Húsvét alkalmából idén is melegétellel, többféle gyümölccsel és édességgel vendégelte meg az intézmény lakóit Szalai Attila és Szabó Gábor önkormányzati képviselők. Török Sándor alpolgármester ezúttal családi okok miatt nem tudott részt venni az eseményen.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.