2019. június 16. - Jusztin napja
Vasárnap
Min:19°
Max:26°
Hétfő
Min:16°
Max:23°
Kedd
Min:17°
Max:24°
Szerda
Min:18°
Max:27°
Csütörtök
Min:18°
Max:25°
Gurulda
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Beszélgető autók ? - A Ford felgyorsítja az intelligens autók fejlesztését - írta: -zsom-
2011-02-08 -
A Ford erőteljesen felgyorsítja a vezeték nélkül kommunikáló intelligens járművek, és a járművek közötti kommunikáció fejlesztését. A Ford az első autógyártó a világon, amely prototípusokat épít amerikai demonstrációs célokra, 2011-ben megkettőzi az intelligens járművek fejlesztésére fordított befektetését, a technológia finomítsára dedikált fejlesztőmérnökök egész csapatát alkalmazva.

“A Ford véleménye szerint az egymással modern Wi-Fi rendszeren keresztül kommunikáló, intelligens autók jelentik a következő határvonalat az ütközések elkerülésében, forradalmasíthatják az autóvezetést, illetve számos ütközés megakadályozásának lehetőségét hordozzák magukban." - fogalmazott Sue Cischke, a Ford Fenntarthatóságért, Környezetvédelemért és Biztonságért felelős alelnöke.

A Nemzeti Közúti Forgalombiztonsági Szervezet (NHTSA) októberben közzétett jelentése szerint a járművek közötti kommunikáció potenciálja hatalmas; évente akár 4.336.000, a rendőrségen bejelentett kisebb balesetben, azaz a kisebb koccanások mintegy 81 százalékában jelenthetne segítséget. A szakértők véleménye szerint az intelligens járművek 5-10 éven belül a közutakra kerülhetnek.
A Ford demonstrációs autói idén tavasszal kerülnek ki a forgalomba a fontosabb technológiai központok közvetlen környezetében.

Hogyan működik?
A Ford jármű-kommunikációs kutatási technológiája lehetővé teszi az autók egymás közötti vezeték nélküli kommunikációját. E kommunikáció modern Wi-Fi jelekkel vagy az erre a célra kialakított, rövid hatótávolságú, a Szövetségi Kommunikációs Bizottság által kijelölt kommunikációs csatornán zajlik. A radar-alapú biztonsági rendszerekkel ellentétben, amelyek csupán a látható veszélyeket képesek felmérni, a Wi-Fi-alapú rádiórendszer 360 fokos védelmet jelenthet a potenciálisan veszélyes helyzetekben, tehát akkor is, ha a vezető nem észlelheti a bajt.

Az autósokat így figyelmeztetni lehet majd arra, hogy autójuk egy kereszteződésben összeütközhet egy másik járművel, illetve, hogy a forgalomban jóval előttük egy autó hirtelen lassít vagy megáll, illetve amikor az autópályán megváltozik a sűrű forgalom ritmusa. A rendszerek arra is figyelmeztethetik az autóst, hogy sávváltáskor fennáll az ütközés veszélye, hogy az út mellett álló jármű felé közelítenek, vagy hogy egy másik vezető elvesztette uralmát az autója felett.

A Ford felgyorsítja a járművek közötti kommunikáció fejlesztését
Tízévnyi kutatást követően a Ford azt tervezi, hogy új, húszfős csapatot toboroz az olyan intelligens járművek technológiájának fejlesztésére, amelyek számos előnyt kínálnak majd a vásárlóknak. A csapat a világ minden tájáról érkező, a biztonság, az öko-mobilitás, az információs és szórakoztató rendszerek és az ergonómia szakterületén dolgozó tervezőkből, mérnökökből és tudósokból áll.

A Ford emellett megkettőzi befektetéseit az intelligens járművekkel kapcsolatos, a vállalat saját fejlesztésű SYNC® és MyFord Touch™ innovációin alapuló kutatásaiba. A cél a következő tíz év kutatási irányának meghatározása, a használati érték és a vezetőt segítő technológiák fejlesztése, illetve – a járművek közötti kommunikáció terén élenjáró globális fejlesztőként – a vállalat vezető helyzetének megerősítése.

“Bár nehéz feladatok várnak ránk, az ilyen intelligens járművek alapjai a már meglévő technológiák modernebb változatai; ilyen például a Wi-Fi, vagy azok az ütközés-elkerülő rendszerek, amelyeket a Ford már kifejlesztett a mai autók számára." – fejtette ki Paul Mascarenas vezető főmérnök, a Ford Kutatásokért és Modern Műszaki Megoldásokért felelős alelnöke. “Az intelligens járművek előre figyelmeztethetik az autóst a potenciálisan veszélyes helyzetekre – például egy piroson áthajtó másik autóra – még azelőtt, hogy a vezető a kereszteződés előtt észlelhetné ezt a szituációt."

Egy nyelvet beszélni
A Ford partnerséget alakít ki más autógyártókkal, a szövetségi kormányzattal, illetve helyi és országos közúti hatóságokkal abból a célból, hogy olyan közös nyelvet hozzanak létre, amely garantálja, hogy egy közös kommunikációs szabvány segítségével az összes autó képes lesz a kommunikációra.

Ennek a magán-, és a közszférát felölő partnerségnek a része lesz a világ első, államilag támogatott programja, amely 2011 nyarán kezdődik, s amelyben a Ford két prototípus Ford Taurus szedánnal vesz részt. A DOT Intelligens Közlekedési Rendszerek (ITS) vezeti a kutatást, illetve tovább egyeztet a Ford és a General Motors közös kutatócsoportja, az Ütközés Megelőző Metrika Partnerség (CAMP) által szervezett autógyártók koalíciójával. A partnerség azon dolgozik, hogy még a jelenlegi kutatási fázis 2013-as befejezése előtt kifejlessze a működés szabványait.

“A Ford lerakta az alapokat, hogy a SYNC és a Wi-Fi technológia révén az autók beszélhessenek." – fejtette ki Jim Vondale, a Ford Autóipari Biztonsági Irodájának igazgatója. “Most más autógyártókkal és kormányzati vezetőkkel világszerte azon dolgozunk, hogy globálisan érvényes, közös szabványokat alkossunk, amelyek alapján az intelligens járművek gyorsabban és kedvezőbb áron kerülhetnek piacra."

Vondale-t az amerikai közlekedési államtitkár, Ray LaHood nevezte ki az autógyártók képviseletére az ITS Tanácsadó Bizottságába. Mike Shulman, a Ford Kutatási és Modern Műszaki Megoldások osztályának vezető mérnöke a kormány és az iparág közös műszaki programjának vezetője.

Végtelen lehetőségek a biztonságon túl is
Az ütközések számát mérséklő intelligens járművek csökkenthetik a forgalmi torlódást is, s így időt és üzemanyagot takaríthatnak meg az autósoknak. A dugók az intelligens járművek és infrastruktúra hálózatával is elkerülhetők, hiszen ezek valós időben képesek feldolgozni a forgalmi és közúti információkat, s a kevésbé zsúfolt útvonalakra terelni az autósokat.

A Texasi Közlekedési Intézet (TTI) 2010-es Nagyvárosi Mobilitási Jelentése szerint Amerika városaiban még zsúfoltabb forgalomra lehet számítani. A mostani állapot miatt már 2009-ben is 3,9 milliárd gallonnyi üzemanyag ment veszendőbe, s ez az átlagos távolságon ingázóknak évente mintegy 808 dollárnyi többletköltséget jelentett. A forgalmi torlódások legjelentősebb okai a balesetek, a lerobbant járművek és az úttesten szétszóródott tárgyak és alkatrészek.

“Nincs már messze az a nap, amikor járműveink négykerekű mobil eszközökként folyamatosan információt cserélnek egymással, illetve kommunikálnak a környezetükkel annak érdekében, hogy rövidebbé tegyék az utazást, üzemanyagot takarítsanak meg, s hogy az autósok egyszerűbben navigálhassanak az utakon." jósolta Mascarenas.

A kapcsolat alapjainak lefektetése
A Ford jelenleg is működő technológiának egy része már bizonyítja, hogy az intelligens járművek képesek segíteni a vezetőknek. A közelgő veszélyre figyelmeztető rendszerek, mint például a Ford ütközésre figyelmeztető rendszere vagy a Holttér Információs Rendszer (BLIS®) és a keresztirányú forgalomra figyelmeztető funkció radaros érzékelőkkel észleli a járműhöz közel lévő autókat vagy tárgyakat.

“A SYNC kifejlesztésével a Ford úttörő szerepet vállalat a modern autók kapcsolati rendszerének megteremtésében," mondta Shulman. “Úgy véljük, hogy az intelligens autók fejlett Wi-Fi rendszerét hozzá lehet kapcsolni az okostelefonokhoz vagy a GPS rendszerekhez, illetve egyszerűen kapcsolódhatunk a SYNC-hez, mint a mai telefonok."


1 százalék
2019-05-10 -
A személyijövedelemadó-bevallás mellett az idén is mindenki szabadon rendelkezhet befizetett adója 1+1 százalékáról. Az egyik 1 százalék felajánlható egy civil szervezetnek, további 1 százalék pedig valamely bevett egyháznak vagy a Nemzeti Tehetség Programnak.
AKTUÁLIS
2019-06-12 - Tanácskozik a százhalombattai önkormányzat képviselő-testülete június 17-én, hétfőn 9 órakor. A meghívót a tervezett napirenddel itt adjuk közre.
2019-06-03 -
2019-05-31 - A vagyon elleni bűncselekmények megelőzése érdekében lakossági fórumot tart az önkormányzat a rendőrséggel közösen a BKK Színháztermében, június 4-én, kedden 15 órakor. 
LEGFRISSEBB HÍREINK
Közúti balesetek
2019-06-14
Felborult egy személyautó csütörtökön délután az M5-os autópálya 34-es kilométerénél, Százhalombatta közelében.

Jól gazdálkodtak a közvagyonnal
2019-06-14
A százhalombattai önkormányzat Gazdálkodási, Pénzügyi és Integrációs Bizottsága megvitatta a költségvetés módosítására érkezett intézményi és egyesületi kérelmeket, tárgyalt a Matta-kert parkolási helyzetével kapcsolatos javaslatról, valamint az önkormányzat állampapírvásárlását is támogatta június 12-i ülésén.

Hasznos tippek az M7-esen közlekedőknek a nyári hónapokra
2019-06-14
Pénteken vége a tanítási időszaknak, ezzel együtt beindul a nyári idegen- és közúti forgalom az M7-es autópályán hétvégenként. A torlódások és balesetek ilyenkor gyakoriak a Balatonra vezető gyorsforgalmi úton, az üzemeltető Magyar Közút Nonprofit Zrt. ezért több hasznos tippel is szolgál a közlekedőknek, hogy az utazásuk kellemes és stresszmentes legyen.

Székelyföldön jártak az Arany János Általános Iskola és Gimnázium tanulói
2019-06-14
Két kiránduláson összesen csaknem nyolcvan tanuló vett részt idén a Határtalanul pályázat keretében megrendezett romániai úton.

A természet kincs
2019-06-14
Tizenkilencedik alkalommal szervezte meg a Középiskolások Környezetvédelmi Konferenciáját a Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium június 7-én.

Maradtak az élen
2019-06-14
Két győzelemmel és egy vereséggel zárta a százhalombattai Dx-Trade csapata a Magyar Lábtenisz Csapatbajnokság harmadik fordulóját június 8-án, Budapesten.

Előre a tiszta forráshoz
2019-06-14
A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének pünkösdi levele

Nem lükeség, csak nyereség
2019-06-13
Első helyezést ért el korcsoportjában a LÜK országos tanulmányi versenyen Izsó Kornél, a Százhalombattai Kőrösi Sportiskolai Általános iskola harmadikosa. A kisdiák laptopot és szüleivel együtt tölthető állatkerti kirándulást nyert.

Támogatták a kérelmeket
2019-06-13
Támogatta az önkormányzat Ifjúsági, Sport, Kulturális és Közrendi Bizottsága a pótköltségvetéshez érkezett kérelmeket – mondta el Szalai Attila, helyettes elnök a szakbizottság június 12-i ülését követően.

A Gesztenyés úton épülő társasházról is tárgyalt a szakbizottság
2019-06-13
Nyugtalanságot keltett a környéken élőkben, hogy 36 lakásos, ötemeletes, 16 méter magas társasház épülhet Százhalombattán, a Gesztenyés úton, amely jelenleg alacsonyabb beépítésű ennél. A témáról Oláh M. Zoltán főépítész nyilatkozott az önkormányzat Városüzemeltetési és Városfejlesztési Bizottságának június 12-i ülése után.

Óvadék ellenében kerülhet szabadlábra az érdi gázoló
2019-06-13
Az Érdi Járásbíróságon 2019. június 12-én előkészítő ülésen kezdődött meg annak a férfinak a büntető ügye, akit a Budakörnyéki Járási Ügyészség halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettével vádol.

Még három utast keresnek
2019-06-13
Kiemelték a Hableányt a Dunából június 11-én. A hajóban négy holttestet találtak, akik közül az egyik a kapitány volt.  Másnap késő délután megtaláltak egy férfit a Duna Bölcske és Madocsa közötti szakaszán, akit szintén a tragikus baleset áldozataként azonosítottak. A Duna Margit hídi szakaszától a déli országhatárig továbbra is keresnek még három dél-koreai utast.

Alpolgármesteri fogadóóra
2019-06-13
Sinka László óvárosi képviselő, alpolgármester június 18-án, kedden, 14.30-tól 16.30-ig tartja soron következő fogadóóráját a Zenálkó Etel Közösségi Ház kistermében. Időpontot a 23/542-104 telefonszámon lehet egyeztetni.

Hazai és nemzetközi sikerek
2019-06-13
Ausztrália, Ausztria és Lengyeltóti. Az alábbi helyeken versenyeztek a Százhalombattai VUK SE triatlonistái az elmúlt napokban.

Elhunyt Illés László
2019-06-13
Megrendüléssel értesültünk Illés László haláláról, aki a közelmúltban tragikus hirtelenséggel elhunyt.

Nyitott párt
2019-06-12
Fontos a fiatalok bevonása a Fideszbe helyi szinten is, illetve a taglétszám bővítése - jelentette ki Lukács Bernadett, a Fidesz Százhalombattai Szervezetének újonnan megválasztott elnöke a június 11-ei tájékoztatón. Az eseményen a bizalmat kapott négy alelnökből részt vett Dr. Brauswetter Viktor, Erdei Gyula és Szabó Zoltán, Révész Tibor egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott megjelenni.

Életet mentett
2019-06-11
Az önkormányzat és a Városi Polgárőrség is oklevéllel ismerte el annak a százhalombattai férfinak a tettét, aki saját biztonságát is kockáztatva mentett ki egy fuldoklót a Bara-patakból június 7-én este. Oláh Dávid azonnal a vízbe ugrott, amikor észrevette, hogy valaki bajban van, nagy nehézségek árán húzta partra a fuldokló férfit, akit egészen a mentők, illetve a mentőhelikopter kiérkezéséig próbált életben tartani.

Még lehet jelentkezni
2019-06-11
Még lehet nevezni A "Tiszta udvar – rendes ház" környezetszépítő versenyre július 23-ig Százhalombattán. Az idén első alkalommal a legszebb haszonkertekkel is lehet versenyezni.

Ma és csütörtökön lesz szúnyogirtás
2019-06-11
A tervek szerint ismét földi szúnyogirtás lesz Százhalombattán ma és csütörtökön. A SZÁKOM folyamatosan figyeli az előrejelzést, és az időjáráshoz igazítja a munkát.

Tehetségek szolgálatában
2019-06-11
Negyedik alkalommal került sor a Kutató Gyermekek Tudományos Konferenciája (KGYTK) referenciaintézményeinek országos tanácskozására június 6-án. A találkozót a Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium szervezte meg. Az előadások ezúttal is a tehetséggondozás köré csoportosultak.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor@mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.