- 1970-ben érkeztem Százhalombattára, éppen amikor várossá vált. Ahol most ülünk, ott szántóföld volt és kukorica lengedezett.

 

- Miért éppen Százhalombattát választotta?

- A nagykanizsai vegyipari technikumból hetünket ideküldtek kötelező nyári gyakorlatra. Korábban nem tudtam a városról semmit, de mint falusi – zalacsányi – környezethez szokott embert, megfogott az a látványos építkezés, ami itt zajlott. Már tizenévesen felismertem a lehetőségeket és elköteleztem magam Százhalombatta mellett. A veszprémi egyetem után eszembe sem jutott máshova menni. Abból a középiskolai hét fős társaságból hatan itt alapítottunk családot, és azóta is itt dolgozunk. A mai napig úgy gondolom, jó itt élni.

 

- Nem csak a városhoz, de a MOL-hoz is hűséges maradt.

- A finomítóban az alapoknál kezdtem: három műszakba jártam, majd alacsonyabb szintű vezetői beosztásokba kerültem. A nyolcvanas években intenzív fejlődés indult a kapacitás és a hatékonyság növelése érdekében, később a környezettudatosság, a minőségi, technikai fejlődés került előtérbe. Végigjártam a finomító számos területét, megismertem minden csínját-bínját. Közben a ranglétrán egyre feljebb kerültem, jelenleg az egyik termelésvezető vagyok. Az állandó kihívás mindig frissen tartott szellemileg és fizikailag is. Ma is úgy érzem, tele vagyok energiával, ötletekkel.

 

- A munka mellett maradt lendülete közéleti szerepet is vállalni.

- Aktív ember lévén a nyolcvanas években tanácstag voltam. Nem volt annyi lehetőségünk, mint a mostani képviselőknek, de ha formálója nem is, részese lehettem a fejlesztéseknek. Nagyon intenzív időszak volt. Többek között akkor épült a művelődési ház, az uszoda, akkor alakult ki a főtér.

 

- Milyen volt a közösségi élet akkoriban?

- Fiatalos aktivitásomat a KISZ-ben tudtam kiélni, ahol jellemzően két fő tevékenység volt az építkezés és a sport. A város fiatalságának nagy része a DKV-ban dolgozott, a Csónakház igazi közösségi színtér volt, családi programokkal, sok kisgyerekkel, aktív élettel. A hetvenes-nyolcvanas években jóval több volt a fiatal. A kimeríthetetlen munkalehetőségek és a lakáshoz jutás esélye idevonzották a közép- és felsőfokú végzettségűeket. Akik a hatvanas-nyolcvanas évek között jöttek, mára tősgyökeres battainak érzik magukat.

 

- Hogyan alakult a családi élete?

- Tíz év szép emlékű lakótelepi lét után Dunafüreden építettünk házat. A gyerekek itt születtek, itt jártak általános iskolába. Sportolhattak – mindketten kajakoztak –, ami véleményem szerint a fizikai erőnlét megalapozásán túl a céltudatos, fegyelmezett felnőtté válást is segíti. Az érdi gimnázium után fiunk közgazdász, lányunk építészmérnök lett. Budapesten élnek, mivel munkájuk oda köti őket, de szívesen járnak vissza Százhalombattára a régi barátokhoz, ismerősökhöz.

 

- Van egy sikeres családi vállalkozásuk is a városban.

- A kilencvenes évek elején, amikor mindenféle vállalkozások indultak, mi is nyitottunk egy vegytisztítót. Sorra nyíltak a boltok, de a szolgáltatások hiányosak maradtak. A feleségemnek Érdre kellett mennie, ha tisztíttatni akart. Szóval, ő találta ki. Azt gondolom, jól döntöttünk, és reméljük, hogy a város is elégedett velünk.

 

- Ezt igazolja, hogy ennyi év után is talpon maradt az üzlet. Említette, hogy kirepültek a gyerekek. Megváltozott az életük?

- Azt hittük, unatkozni fogunk, de nem így lett. Nagyon elfoglaltak vagyunk, részben a munkánk, a vállalkozás, az utazás szeretete és a kiterjedt baráti társaság miatt. Rendszeresen összejárunk, bulizunk, síelünk, teniszezünk, kirándulunk. Egykorúak vagyunk, közel egyszerre kerültünk Battára, sok dologban ugyanaz a véleményünk, ugyanaz a hobbink.

 

- Egyre gyakrabban látni Önt városi rendezvényeken is.

- A kilencvenes években kevésbé vettem részt a közéletben, de az utóbbi időben bekerült a finomítóbeli feladataim közé a városi kapcsolattartás. Tagja voltam a 40 éves város ünnepségeit koordináló bizottságnak, több önálló finomítói rendezvényt, például nyílt napot szerveztem és segítettem az ipar- és várostörténeti kiállítás megrendezését a "Matrica" Múzeumban. Szeretném tovább mélyíteni a kapcsolatot a város és a Finomító között, hogy ne potenciális veszélyforrást lássanak benne. Szeretném megmutatni, mennyi mindent tettünk és teszünk a biztonságért, a környezetvédelemért. A nyíltnap kapcsán sokan megértették, hogy a Finomító veszélyes üzem ugyan, de jó kezekben van, és nem kell tőle félni. Ismerőseim, akik a 6-os útról látják a fényeket, irigykednek, amikor megtudják, hogy ott dolgozom. Sokan kíváncsiak rá. Százhalombattán van olyan üzem, ami már nem működik, de még nincs elbontva, úgyhogy tervezünk egy ipari múzeumot, amivel elérhetővé tennénk az érdeklődők számára ezeket a létesítményeket.

 

- Kit ajánl a következő beszélgetésre?

- Gyöngy Márton régi MOL-os kollégám, most már nyugdíjas, de nagyon aktív. Ő az egyik motorja, vezetőségi tagja, titkára az Olajipari Műszaki Nyugdíjasok Egyesületének, ami valódi üde színfoltja a finomítónak és a városnak is.