Úgy álltunk ott, - az ötéves, a már nagykorú lányom és én, - az írószerbolt közepén, mint akik nagy cselekedetre szánták el magukat. Izgalommal emelgettük a csomagoló-papírokat, válogattunk és hol hangos szóval, hol csak magunkban találgattuk, hogy AZ a kisgyermek vajon melyik mintázatú, milyen színű papírtól lesz még boldogabb, ha megkapja az általunk neki szánt ajándékot.

 

Bár a csomagoló-papír nem az ajándék maga, - legalábbis nyilván nem csak ezt szántuk ANNAK a kisgyermeknek, - de a csomagolás mégis az ajándék olyan része, ami képes az ajándékozás örömét mindkét oldalról – mind az ajándékozó, mind a megajándékozott – részéről fokozni. A szép csomagolású ajándék ünnepibb, izgalmat hordoz, szebb is és tetszetősebb is, és az is fontos, hogy ki kell bontani, és ezzel is hosszabbodik a várakozás bizsergése. Mi is kifejezetten ezért mentünk el a szép csomagolópapírokat megvásárolni. Az ajándékokat már kiválogattuk, a kis játékok, finom-tapintású pluss-állatkák, a majdnem vadonat-új de már kinőtt ruhácskák mind ott sorakoznak a nappali asztalán, csak a becsomagolásra várnak, no meg arra, hogy AZ az izgalomtól remegő kezű kisgyermek elkezdje őket kibontani...

 

A gyermekeimmel elképzeltük, hogy AZ a kisgyermek hogyan fog gyönyörködni az ünnepi csomagolásban, hogyan fog a kicsi kezecskéjével szöszmötölni a szép külsejű csomagon, és milyen izgalommal fogja azt kibontani.

 

Mi is, hányszor megállunk egy szépen felöltöztetett kirakat előtt, képesek vagyunk lakóhelyünktől távolabbi helyekre is elutazni, hogy az ünnepet várandó szépen csomagolt városokat, helységeket lássunk, az ünnepi villogást, az utcai fákon tekervényben tündöklő villanyégőket, a csillogó fényeket a kora sötétedésben, vagyis azt a szívet-melengető csomagolást, amelynek már a látványától is jobb kedvre derülünk. Fontos a csomagolás (is).

 

Miután az összes cipős-dobozok felöltöztetéséhez szükséges szép papírokat kiválasztottuk, a jó meleg otthonunkban örömmel kezdtünk neki annyi csomag elkészítésének, ahányan a családban vagyunk. A tervünk szerint mindannyian megajándékozunk egy-egy kisgyermeket. Először a szép kicsi ruhácskákat tettük bele vasalt, illatosan a dobozokba, majd a kis játékokat, és rá egy Mikulás-zacskóba pedig az édességeket.

 

Néztük a gyermekeimmel a padlón egymás mellé helyezett, még lezáratlan dobozokat, és ismét örültünk.

Lefedtük, becsomagoltuk őket a ropogós, színes, ünnepi papírokba, leragasztottuk, és egy-egy mozdulatnál – amint egymásnak segítettünk a csomagolásban, - összefonódott a tekintetünk, és ismét örültünk, szó nélkül is.

Szép, csillogó bekötőszalag került minden csomagra, alatta kis lapocskával, amelyre felírtuk, hogy kinek szánjuk a csomagot (kisfiú vagy kislány), hány évesnek, és mi van benne. És kész voltunk.

 

Feküdtek a csomagok egymás mellett a padlón, felöltöztetve, kicsínosítva, és árasztották magukból az ÜNNEPET. Elégedettek voltunk. Jó valakinek örömet szerezni, még úgy is, hogy nem ismerjük őt, de tudjuk, örülni fog a mi szándékunknak, a mi ajándékuknak. És ezáltal bejön az ő életébe is egy kicsi CSODA, hiszen az ajándék nem csupán tárgyaiban okozhat örömöt, hanem ezáltal kiderül, őrá is gondolt az Angyalka, a Jézuska, ő is jó gyermek volt. Ez viszont szintén nagyszerű megerősítést kapni arra, hogy mi is jók vagyunk!

 

Mióta leadtuk a cipős-dobozainkat a gyűjtőhelyen, azóta is többször szóba-kerül, hogy vajon megkapta-e már Az a kisgyermek a mi ajándékunkat, és ha igen, akkor mit érzett, volt-e ezáltal igazi öröme, meglepetése, igazi ünnepe. És titkon, és kimondatlanul mindannyian ezt reméljük.

Boldogságos ünnepeket nagy és kisgyermekek!