Az idén először önálló társulatként, saját alapítványi háttérrel, sok személyi változással, nehéz időszak után állt színpadra a Felhőjárók Mozdulatszínház. A megnyitóban Szélpál Stefi a társulat tagjait idézte, kiben milyen képzettársításokat indított el a szabadság kifejezés. Volt, aki számára az otthont, másnak a figyelmet, sokaknak az elfogadást, a szabad életet jelentette. Rédli Éva arról beszélt, hogy ha körülnéz a világban – közelre és távolra – néha elfogja a lelkiismeretfurdalás, amiért ő szabadon jöhet-mehet, hogy szabad lehet.
Éppen huszadik éve szerkeszt, szervez és rendez a sérült felnőttekből álló társulattal költészetnapi műsort Szélpál Stefi és Rédli Éva. A drámapedagógus testvérpár által vezetett fejlesztő drámafoglalkozásokból idővel koreográfiák születtek, ezek füzéréből állt össze az első költészetnapi ünnepség 2002-ben. Mély érzékenységgel és szaktudással irányítják a csoportot, egyénileg foglalkoznak minden taggal, ápolják velük és szüleikkel a kapcsolatot a mindennapokban is. Rédli Éva a Felhőjárók Mozdulatszínház szellemiségét, a műsorok tartalmi vázát építi. Nővére, Szélpál Stefi a belső energiákat gondozza lelke minden rezdülésével. Nem véletlen tehát, hogy ezzel a belülről fakadó hatalmas erővel magukkal sodorják családtagjaikat, barátaikat is. Olyan felhőjáró-közösséget építenek, amelynek tagjai szellemi és fizikai erőforrásaikkal és tehetségükkel minden területen támogatják a csapatot. Ez az energia teszi olyan erőssé évről évre – immár 20 éve – a költészetnapi műsorokat, hogy a közönség utána napokig az átélt élmények hatása alatt áll. Sőt, volt, aki úgy fogalmazott, hogy az idei előadás hatására teljesen átértékelte eddigi életét.
Nyitányként a színpadot lendületes muzsika és vidáman nyüzsgő tömeg tölti meg. A forgatag hol táncba, hol apró jelenetekbe sűrűsödik. Az eleven élet lüktet minden gesztusban. Hirtelen elhallgat a zene, az életkép mozdulatlanná merevedik. Így, egyik pillanatról a másikra omolhat össze, zárulhat ránk a világ, veszhet el a szabadság. Radnóti Miklós szavai szikrákként pattannak ki a csendből: "most még kemény fagyokkal jő a reggel, didergő erdők anyja téli nap: leheld be zúzos fáidat meleggel..." majd: "Így lesz-e? Így! Mert egyszer béke lesz. Ó, tarts ki addig lélek, védekezz!" A fohászt Kányádi Sándor versével folytatják: "Uram ki vagy s ki mégse vagy / magunkra azért mégse hagyj / ajtódon félve kaparász / kis szárnyával e kis fohász..." Végül József Attila újra és újra elsírt soraival visszazuhanunk a reménytelenségbe: "Örökkön háborog a tenger / örökkön zúgnak a lombok / örökkön fájdalmas az ember / örökkön kicsik a dolgok."
Násztor Éva új oldaláról mutatkozott be: az élet értelmét boncolgatta Örkény István jellemzően fanyar prózája, az "Egy pocsolya emlékiratai" segítségével. A szót Rédli Éva vette át, aki Ady Endre versét dallá szőve énekelte: "... milyen jó volna! milyen jó volna! milyen jó volna jónak lenni!"
Minden jelenet visszautalt azokra a gondolatokra, érzésekre, amikre a Felhőjárók asszociáltak a szabadság kapcsán: tartalmas élet, jóság, szerelem. A szerelmet három fiatal lány – Szélpál Eszter koreográfiája Wenczl Flórával és Bendák Kírával – kavargó tánca varázsolta elénk: körbe fonták, csokorba kötötték a többieket. Madarakat idéző mozdulataikkal újra fellobbantották a boldogság, a teljesség reményét.
Ám legördül a függöny, és a reflektorfényben Csergő Arnold áll Heltai Jenő versével, hogy beleremeg a színházterem: "Míg több jut egynek, másnak kevesebb / Nincs még szabadság, éget még a seb. / Amíg te is csak másnál szabadabb vagy, / Te sem vagy még szabad, te is csak... Gyáva rab vagy." A lélegzet eláll a szavalattól, de az érzések dübörgő lavináját indítja el: dühöt, önvádat, kétséget.
A rendezők nem adnak feloldozást, azonnal berántják a közönséget az est talán legerősebb jelenetébe: a színpadon magányosan bolyongó, társak után kutató alakot szinte elsodorja a kalapja árnyékába bújó tömeg. A gyönyörűen megkomponált és tökéletes ritmusban előadott – Szélpál Csaba ötlete nyomán született – koreográfia szerint az arctalan tömeg hol szemlesütve, hol dacosan felvetett fejjel rekeszti ki a mindössze beilleszkedésre, mindennapi életre vágyót.
Lélegzetvételnyi szünet után Szélpál Péter áll a mikrofon mögé, és énekli el József Attila "Levegőt!" című versének a Kaláka által megzenésített verzióját. Majd Rédli Éva adja elő – a műsorok történetében először – saját dalát, aminek dallamára Násztor Péter és Szélpál Eszter táncolja el egy párkapcsolat viharos állomásait. László Bandy képzőművész-tanár a kezdetek óta részt vesz a költészetnapi műsorokban, és nem mellesleg az év során rendszeresen tart képzőművészeti foglalkozást a tagoknak. Most Bendák Kírával az oldalán tavaszi haiku költeményeket fontak játékos párbeszéddé.
Jól mutatja, hogy a Felhőjárók milyen szerencsés csillagzat alatt állnak, hogy a közelmúltban zajló változások gyümölcseként végül nemhogy megszűnt volna, de új tagokkal bővült a társulat. Cseh Tamás "Az égboltsapkájú" című dalára egy korábbi koreográfiát láthattunk megújítva, kibővülve az érdi Dr. Dizseri Tamás Habilitációs Központ felhőjáróival. Üdítő közjátékként megismerhettük a Rozbora Ádám által vezetett csengettyűs csoportjukat is, amely játékával hangos ovációt, vastapsot aratott.
Óriási élmény volt, ahogy Takács Ákos kilépett a közösség védelméből, és egyedül állt a fényben. A kezdetektől aktív felhőjáró fiatalember mindig komoly elkötelezettséggel és koncentrációval vesz részt a jelenetekben, dolgozik együtt a többiekkel. Torokszorító volt megélni a bátorságát, vele izgulni, ahogy erős, határozott hangon olvasta fel József Attila "Reménytelenül" című versét: "Én is így próbálok csalás / nélkül szétnézni könnyedén..."
S ha még látott a közönség könnyei fátyolán át, biztosan felkapta a fejét a váratlanul felcsendülő, erős és tiszta gyerekhang hallatán: Csíkos Krisztián valódi színpadi jelenség, a maga 10 évével bezengte a Barátság Kulturális Központ színháztermét, ahogy énekelni kezdte Bródy János szerzeményét. Hamarosan a felállva tapsoló közönség is csatlakozott azt est fináléjához, a közös fohászhoz: "Békét adj, Uram, kérlek / A háborgó szíveknek / Békét és reménységet / A megszületendő gyereknek!"
ani