Már évek óta a tanév végi nagy hajrá idején leülünk mi, pedagógusok a számítógép monitora elé, hogy diákjainknak feledhetetlen élményt szerezve megpályázzuk a zánkai Erzsébet-tábort.
Azt hiszem, mondhatom/írhatom bátran, hogy ez már hagyomány nálunk a Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában.
Az idei év azonban rendkívülire sikeredett. Ugyanis hat osztálynak is sikerült elnyernie a lehetőséget, hogy közel három napot tölthessen a régi úttörőtábor falai között.
Szeptember 13-án indult útnak a közel százharminc diákot és tizenegy pedagógust számláló buszkonvoj, hogy együtt éljük át az élményekkel, kompetenciákkal, modern pedagógiai fogalmakkal teli napokat. Már az odafelé úton ki-ki más-más programot szervezett tanítványainak. Voltak, akik Balatonfüred szépségeiben gyönyörködtek az őszi napsütésben, és voltak, akik a Bory-várat keresték fel.
Megérkezve a táborba pedig számos programlehetőségét kínálták fel maguk a szervezők is, akik mindvégig készségesen álltak a rendelkezésünkre, és segítették a munkánkat, amiben csak tudták.
Így lehetőségünk nyílt kalandparkozásra, trambulinozásra, kincsvadászatra, felkereshettük a hadi parkot, sőt a bátrabbak a Balaton hűs habjaiban is megmártózhattak. Utazhattunk DOTTO-val, esténként pedig diszkó, illetve élő zenés táncház várta a belevaló vállalkozókat.
De láttam még keringőző nyolcadikosokat, társasozó hetedikeseket, kosarazó hatodikosokat, sok – sok vidám, örömmel játszó gyermeket.
Mi felnőttek pedig annak örültünk, hogy az eső hosszú évek után végre elkerült bennünket. Ám röpke volt az öröm, mert most az erős szél volt az, ami nem engedte, hogy sétahajóra szálljunk, sárkányhajóban evezzünk. De egy jó pedagógus mindenre felkészül. Még a kedvezőtlen időjárásra is. Így egy kisebb különítmény Szigligetre vonatozott, ahol minden erejét latba vetve, dacolva a természet erejével megmászta a várhegyet, hogy elnyerje jutalmát a gyönyörű kilátásban gyönyörködve.
Aztán mire felocsúdtunk, már el is telt a három nap és indulhattunk haza. De még az utolsó nap sem maradt élmények nélkül: voltak, akik Balatonfűzfőn boboztak, voltak, akik Tihanyban ismerkedtek a levendula fagylalt ízeivel csodás kulturális emlékeinken ámulva.
Itthon aztán a szülők boldogan ölelték magukhoz régen látott megfáradt csemetéiket. És bizony akadtak néhányan, akik nekünk is jó pihenést kívántak. Mi pedig elmosolyodtunk, mert mindnyájan tudjuk:
A fáradtság elmúlik, de az élmény örökre megmarad. Csupán rajtunk múlik, hogyan éljük meg azt!
Reméljük, jövőre újra nekivághatunk, hiszen a tábor és környéke még számos kiaknázatlan kincset rejt magában.
Éberl Klára
pedagógus